Magyar Festők

Barabás Miklós

16.rész

A háromszéki Márkusfalván/Márkosfalván született, szegény család sokadik gyermekeként. Édes­ap­ja Ba­ra­bás Já­nos, édes­any­ja Gaál Therézia. A nagyenyedi kollégiumban tanult és már fiatalon kezdett arcképfestéssel foglalkozni. Diákoskodása alatt tömérdek nélkülözésben volt része, de minden nyomorúságáról megfeledkezett, ha rajzolhatott, és rajzai kapcsán érték nagy sikerek, apróbb megélhetést is biztosítva. Kezdetben csak tanulótársait, később emlékezetből Katona Zsigmond és báró Kemény Simon arcképét is elkészítette mindenki nagy bámulatára.

Egyre inkább erősödött benne a művészet iránt érzett szeretete, s 1828-ban Kolozsvárra ment, ahol egy Gentiluomo nevű éppen ott tanító olasz festő lett a mestere, akitől megtanulta az olajfestés alapjait is, mert eladdig jobbára krétával rajzolt, vagy vízfestékkel dolgozott. Még többet akart tudni, és ez a vágy hajtotta Bécsbe, ahol a Képzőművészeti Akadémiára is bejutván alaposan kiképezte magát rajzolásban és festésben. 

Mint ahogy kortársaitól tudni lehetett, igen nehezen jutott be egyébként erre az akadémiára, mert az apró termetű, vézna fiatalemberből, és a távolinak tűnő nagyenyedi bizonyítványában szereplő rengeteg jelese gyanút ébresztett a direktorban. 

Csupán több helyben készült rajz után enyhült meg irányában, és kerülhetett az Akadémia hallgatói közé. Nagy szegénységben élt Bécsben, de erős akaratával, és a művészet, a festészet iránt érzett eltökélt szeretete hidalta át a nélkülözések nehéz időszakát.

1830-ban visszatért Kolozsvárra, ahol hosszabb időt töltött, mint ismert portréfestő. Kisselev tábornok pártfogása révén Bukarestbe került, ahol divatos arcképfestőként ért el sikereket, és munkáival már sok pénzt keresett. Így módjában állt régi vágyát megvalósítani, hogy Itáliában folytassa tanulmányait. 1834-ben már a velencei képtárakban volt megtalálható, ahol egész nap vázlatokat készített, gyors akvarellekben regisztrálta magának a nagy elődök kompozíciós elveit, színharmóniáit, formavilágát. Idővel Bolognába, majd Firenzébe, Rómába ment, eljutott a napfényes Nápolyba is, és tapasztalatokkal gazdagon, feltöltekezve érkezett haza 1835-ben.

Első sikerét 1835-ben Pesten aratta, amikor bemutatta Veronese Európa elrablása című festményéről Velencében készített másolatát. 

Ettől kezdve ő lett az egyik legkeresettebb magyar arcképfestő, aki kizárólag művészetéből megélt. Évről évre igen sok kiváló ember arcképét készítette el, egyebek közt báró Wesselényi Miklósét, Vörösmarty Mihályét, Petőfi Sándorét, gróf Széchenyi Istvánét, és Arany Jánosét.

1840-ben letelepedett Pest városában, majd 1841-ben feleségül vette a konstanzi születésű Bois de Chesne Zsuzsannát. Innentől fogva anyagi gondoktól már teljesen mentesült, és kizárólag festészetnek szentelhette életét. Nem voltak életének külső eseményekben bővelkedő, izgalmas fordulatai, műtermében visszavonultan, és elmélyülten alkotott hosszú időn keresztül.

Számos finom hangulatú, igazi biedermeier zsánerképet és tájképet festett. Viszont ahogy egyes elemzők tartják, csoportképei ma már inkább merevnek, és kissé mesterkéltnek tűnnek. Zsánerképei közül a legismertebbek, és legnépszerűbbek a Menyasszony megérkezése, sőt a Vándorcigányok című képén a Bach-korszak fricskájaként még Petőfit is megénekli. Bámulatos volt vizuális memóriája. Mondják egyszer harminchét év távlatából készítette el valaki portréját, emlékezetből, és a mellé illesztett, közben előkerült, fotográfia tanúsága szerint közel hibátlanul.

Élete nehéz időszaka volt a Bach-korszak, amely után 1859-ben lehetővé vált a Képzőművészeti Társulat megalakítása. A társulat kezdeményezője és 1862-től haláláig az elnöke volt. 1867-ben Pest városának képviselőjévé választották. Önéletrajza kiváló pályarajz és kordokumentum. Barabás hosszú művészi pályája során, a művészet elméleti kérdéseivel is behatóan foglalkozott, s ebbéli tevékenységének elismeréséül választotta levelező tagjává a Magyar Tudományos Akadémia.

1877-ben ünnepelték meg zajos külsőségek közepette ötvenéves művészi jubileumát, ám ezt követően is még hosszú időn keresztül festett fiatalos buzgalommal, míg 1898. február 12-én a halál ki nem vette kezéből az ecsetet.

Üdvözlettel

Forrás: Wikipedia

www.magyarmuveszet.com

www.facebook.com/Magyarmuveszetiportal