Irodalmi arcképcsarnok
Balassi Bálint
Gyarmati és kékkői báró Balassi Bálint (eredetileg Balassa; Zólyom, 1554. október 20. – Esztergom-Szentkirály, 1594. május 30.) magyar költő. A magyarországi reneszánsz második korszakának nagy alakja. A magyar nyelvű költészet első kiemelkedő művelője, a magyar irodalom első klasszikusa.
Balassi Bálint 1554. október 20-án született Zólyomban. Apja gyarmati Balassa János (Balassa Menyhért báró és Balassa Imre erdélyi vajda testvére), aki ekkor a zólyomi vár főkapitánya; anyja lekcsei Sulyok Anna, Dobó István és Bocskai György sógornője. A Balassa család a Sulyok família révén a kor nevezetes személyeivel került rokonságba: Sulyok Sára az egri hősnek, Dobó Istvánnak volt a felesége; Sulyok Krisztina pedig a majdani fejedelemnek, Bocskai Istvánnak adott életet. Felmenői között apai nagyanyja Perényi Orsolya, Perényi István leánya, Perényi Péter koronaőr és erdélyi vajda nagynénje.
A költő szülei 1553 tavaszán kötöttek házasságot. Bálintnak 1563-ban egy öccse is született, Ferenc.
Az ifjú Bálintnak egy esztendeig Bornemisza Péter volt a nevelője, tudományokban, vitézi dolgokban oktató mestere. Valószínűleg ő keltette fel a költői hajlandóságot is benne. 1565 őszétől, apja kereskedelmi kapcsolatai révén, három-négy esztendőre Nürnbergbe került, ahol, mint magántanuló, középszintű iskolát végezhetett. Az egyetemre járás azonban kimaradt az életéből, mert apját 1569 őszén Pozsonyban, hamis vádak miatt fogságba vetették. Balassi János 1570 tavaszán, kalandos módon megszökött a fogságból, s családjával együtt délnyugat Lengyelországba menekült. Ott 1572 nyaráig, a Krosno melletti Kamieniec várában éltek, amelyet nagy összegért vettek zálogba egy lengyel főúri családtól. Az ifjú Bálint itt fordította németből, „szerelmes szüléinek háborúságokban való vigasztalására”, a Beteg lelkeknek való füves kertecskét, egy lutheránus prédikátor könyvét, amelyet 1572-ben, Krakkóban kinyomtattak. E fordítás néhány helye azt igazolja, hogy Balassi ekkor már zwinglianus nézeteket vallott az úrvacsora kérdésében, az-az családjával együtt a helvét reformáció hívévé vált. Ugyanezen évben apja kegyelmet nyert. A 18. esztendejében járó Bálint, fergeteges juhásztáncával aratott sikert Rudolf pozsonyi koronázásán. 1573-ban anyja halálát gyászolta.
1575 nyarán a törökök elfoglalták a Balassák Nógrád vármegyében fekvő várait, Kékkőt és Divényt, valamint a hozzájuk tartozó birtokokat. Ugyanekkor, az időközben zászlósúrrá kinevezett Balassi János, hogy udvarhűségét bizonyítsa, a Báthory István elleni lázadók közé küldte fiát, akit már Erdély határánál elfogtak a fejedelem emberei. Báthory az ifjút gyulafehérvári udvarában tartotta, majd 1576 tavaszán, lengyel királlyá való megválasztásakor, magával vitte Krakkóba. Itt Balassi egy esztendőn át részese lehetett az udvari életnek. Már éppen haza készült, amikor apja 1576. május 6-án Vágbesztercén meghalt. Visszatérve hazájába, lakóhelyül csupán az 1554-ben szerzett zálogbirtok, a Tátra aljában fekvő Liptóújvár és uradalma maradt meg számára. Talán ő volt a szerzője az Euryalus és Lucretia című széphistóriának, amely reá nézve kulcstörténet, és amely 1577-ben, a sárospataki várúr rózsalugasai alatt, a Gombos-kertben készült, mégpedig Aeneas Sylvius Piccolomini (a későbbi II. Piusz pápa) antik példákat követő, erotikus novellája alapján. Ekkoriban még felhőtlen volt a kapcsolata unokabátyjával és egyben gyámjával, Balassa Andrással, akivel egy évtizeddel később, mint kevély ellenségével perlekedett a véglesújvári örökség és Liptóújvár birtoklása ügyében.
Házassági szándékkal több hajadonnak udvarolt, akikhez, az akkori szokásokat követve, bókoló verseket írt. Ezek a kor divatos dallamaira szerzett, az udvari szerelem normáit követő, sőt a petrarkizmus és a neoplatonizmus néhány elemét is felvillantó versek, amelyek között a magyar virágének-frazeológia is helyet kap. Ám 1578 táján újra találkozott Losonczy Annával, akivel gyermekkoruk óta ismerték egymást, és beleszeretett. Anna ekkor Ungnád Kristóf egri várkapitány felesége, akinek kedvéért Balassi már egész verssorozatot írt. Az asszony egy ideig viszonozta a költő érzelmeit, aki talán azért, hogy szerelme közelében lehessen, s egyúttal vitézi hírnevet is szerezhessen, egri szolgálatra jelentkezett. Csakhogy Anna épp ekkor kényszerült elhagyni a várost, hogy bánná kinevezett férjét Horvátországba kövesse. Balassi immár azért folyamodott a haditanácshoz, hogy Eger helyett Lengyelországba mehessen, ám óhaját elutasították. Így aztán ötven lovas kapitányaként, 1579 nyarától 1582 őszéig, Anna távollétében élte féktelenségektől és kicsapongásoktól sem mentes vitézi életét a híres végvárban. Több sikeres portyán és rajtaütésen vett részt.
1593–94-ben az ún. „hosszú háborúban”, a török ellen indított hadjáratban újra katonáskodott. 1593 őszén, a tizenöt éves háború kezdetén, részt vett családja várainak visszafoglalásában. Esztergom 1594-es ostroma során, 1594. május 19-én egy gyalogos roham közben egy szakállas ágyú golyója mindkét combját elroncsolta.[3] Az orvosok amputációval még megmenthették volna, de ő nem fogadta el, mondván egy vitéz nem élhet lábak nélkül. A vérveszteség és a vérmérgezés miatt május 30-án hosszas szenvedés után hunyt el az Esztergom-szentkirályi katonai táborban. Halálos ágyánál egy jezsuita, Dobokay Sándor állt.
Haláláról kevés egykorú feljegyzés maradt fenn; a legfontosabbak:
Balassa András leírása szerint: „Anno 1594 die 19. Maii minden két combját lőtték által, és az barbélyok gondviseletlenségek mia holt meg 30. eius és vitettem Újvárra.”
Balassa Zsigmond tudósításában: „Anno 1594 die 19. Maii Esztergom vára vívásakor, midőn ostromnak mentenek az vízvárnak, lőtték meg Balassa Bálint Uramot az ostromon. Minden két combján átalment az golóbis, de csontot és ízet nem sértett. Vesztette az barbély, Mátyás hercegé, nem akarván szót fogadni az magyar barbélyoknak és holt meg hertelen die 30 eiusdem.”
A Kriván havasa alatti Hibbe kegyúri templomában temették el, ahol öccsével, a nem sokkal őutána elhunyt Ferenccel együtt[5], apja és anyja mellett nyugszik. A hősi halált halt költőnek Rimay János magyar nyelvű, verses epicédiummal állított emléket. Ő az istenes és vitéz Balassit a bibliai Dávidra utaló szerepjátékkal jellemezte, a profán poétát viszont az antik mítoszra utalva, a „magyar Amphion” névvel ruházta fel.
Szerelmi költészete
Jelentősége: ő szervezte először ciklusba szerelmes verseit. Balassit a magyar szerelmi költészet megteremtőjeként tisztelhetjük. Verseiben érzékelhető a reneszánsz ember öntudata, a szerelmet az emberi értékek csúcsának tekinti. Sok szerelmi költeménye fordítás, művein érezhetjük az itáliai reneszánsz s főleg Petrarca hatását. A tőle fennmaradt versek közül a legtöbb vers szerelmi témájú.
Balassi szerelmi költészetének gyökerei a lovagi költészetig, trubadúrlíráig nyúlnak vissza – a hölgy eszményítése, udvarias hangja, távolságtartó attitűdje miatt. Helyet kapnak benne a virágénekek kedvelt virágmetaforái (rózsám, violám). A női test szépségének kiemelésében, finom hangú erotikus célzásokban pedig ugyancsak a petrarkizmus hatása észlelhető.
Ó NAGY KEREK KÉK ÉG
Ó nagy kerek kék ég, dicsőség, fényesség,
csillagok palotája,
Szép zölddel béborult, virágokkal ujult
jó illatú föld tája,
Csudákat nevelő, gállyákat viselő
nagy tenger morotvája!
Mi haszon énnekem hegyeken, völgyeken
bujdosva nyavalyognom,
Szörnyü havasokon fene párduc módon
kietlenben bolyongnom,
Tövis közt bokorban, sok essőben, hóban
holtig csak nyomorognom?
Medvéknek barlangit, vadak lakóhelyit
mi haszon, hogy bejárom?
Emberek nem lakta földön ily régólta
mi jutalmamot várom?
Ha mindenütt éget szerelem engemet,
mind búm, kínom csak károm.
Sokszor vadászással, szép madarászással
én mind csak azon voltam,
Hogy nagy szerelmemet, ki forral engemet,
szívemben mint megoltsam,
De semmit nem nyertem vele, sőt vesztettem,
mert inkább égtem, gyúltam.
Mert valahol járok s valamit csinálok,
elmémben mind ott forog
Julia szép képe, gyönyörű beszéde,
lelkem érte forr, buzog,
Valahova nézek, úgy tetszik szememnek,
hogy mind előttem mozog.
Noha felmetszette szívem közepette
Cupido neki képét
Gyémánt szép bötűkkel maga két kezivel,
de mégis szép személyét
Nézni elűz engem, noha nyilván érzem,
hogy csak vallom gyötrelmét.
Más kegyes is engem szeret, de én őt nem,
noha követ nagy híven,
Azért mert az Isten csodául nagy bölcsen
csak Júliára éppen
Minden nagy szépséget ez földen úgy szerzett,
hogy senki szebb ne legyen.
Ó énreám dihüdt, elvesztemre esküdt
igen hamis szerelem!
Miért nem holdultatsz meg annak, kit jártatsz
utánam szerelmesen?
S mire kedvem ellen gyújtasz ahhoz engem,
aki megnyerhetetlen?
De te törvényidnek, noha csak vesztenek,
kételen kell engednem,
Sámolyul vetettél, rabjává ejtettél
mert Júliának engem,
Kínját hiszem csuda, hogy mintha jó volna,
oly örömest viselem.
Mint az lepentőcske gyertyaláng közibe
magát akartva üti,
Nem gondolván vele, hogy gyertyaláng heve
meg is égeti, süti,
Szívem is ekképpen Júlia szemében
magát örömest füti.
Hatalmas szemei, haragos beszédi
engem noha vesztenek,
De minden szépségnél, minden szerelemnél
mégis inkább tetszenek,
Rajta esik, hal, vész lelkem s csak az nehéz,
hogy tart számkivetettnek.
De ám akár meggyen velem bár szerelem,
szabad legyen már véle,
Csak hogy ezt engedje kínom érdemébe,
hogy amint felmetszette
Júliát szívemben, szinte úgy versemben
is tessék meg szép képe.
Hideg levén kivől, égvén penig belől
Júlia szerelmétűl,
Jó hamar lovakért járván Erdély földét
nem nagy fáradság nélkűl,
Ezt öszve rendelém, többé nem említvén
Júliát immár versűl.
Forrás: Wikipedia
Ne csak szavakkal támogasd a MagyART! Csatlakozz!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése