Magyar Festők
Koszta József
24.rész
Koszta József (Brassó, 1861. március 27. – Budapest, 1949. július 29.) Kossuth-díjas magyar festő, az ún. Alföldi iskola egyik kiemelkedő képviselője. Munkácsy Mihály „mágikus” realizmusának követője a maga sajátos posztimpresszionista és expresszionista stílusában.

Több díj és kiállítás után 1902-től 1903-ig Nagybányán alkotott. Szorosan nem tartozott a nagybányai iskola tagjai közé. Tanulmányutakat tett Párizsban, Rómában, Hollandiában.
Miután visszatért a Szolnoki Művésztelep tagja lett.
Visszahúzódó természetének legjobban a tanyasi élet magánya felelt meg. Közel 30 évig egy Szentes melletti tanyán élt és dolgozott, az 1920-as évek elején tanyáját megosztotta Nagy Istvánnal, aki ebben az időben éppen a szentesi tájat festette. 1937-ben a Szinyei Merse Pál Társaság tiszteletbeli tagjává választotta. Halála előtt úgy rendelkezett, hogy képeit a szentesi múzeumra hagyja, ez így is lett, a múzeum hálából 1949-ben felvette Koszta József nevét, ma is úgy hívják, Koszta József Múzeum.
Koszta József a Munkácsy-tradíciókat folytató alföldi festők egyik legjelentősebb képviselője a hódmezővásárhelyi születésű Tornyai Jánossal és az erdélyi származású, majd Baján letelepedő Nagy Istvánnal. Sajátságos, rá jellemző látásmódja az 1920-as években kezdett kialakulni. Főleg a paraszti életet, témákat, az alföldi tájakat dolgozta fel műveiben.
Erőteljesen használta a fény-árnyék adta lehetőségeket, erős tónusos színeket alkalmazott.
Ábrázolás módjára leginkább a drámai, expresszív realista formázás jellemző, ezért is van az ő művészetének egy néprajzi olvasata is, alkotásai lenyomatai a századelő és a két világháború közti paraszti életformának.
A tanyán töltött évek alatt, új elemeket is vitt művészetébe, erőteljesen alkalmazta a sötét háttérből előugró világosabb színeket, így különleges hatást keltő tájképek születtek.

Igen termékeny alkotó volt, számos műve került magángyűjteményekbe itthon és külföldön.
Üdvözlettel
Forrás: http://www.hung-art.hu/frames.html?/magyar/k/koszta/
Megjegyzések
Megjegyzés küldése