Irodalmi arcképcsarnok
Bessenyei György
Bessenyei Zsigmond vármegyei táblabíró és Ilosvay Mária fia. 1755-ig szülőfalujában élt, majd 1760-ig a sárospataki kollégium diákja volt. A végzése után atyja hazavitte, s egy évig házi tanításban részesítette, ami latin stílusgyakorlatokra szorítkozott; ezután tétlenül töltött négy évet az apai házban. Szabolcs vármegye ajánlására 1765. június 8-ától Mária Terézia frissen felállított magyar testőrségében teljesített bécsi szolgálatot.
Ez az időpont nemcsak Bessenyeire, de a magyar irodalomra nézve is nevezetes. A tudományokban, idegen nyelvekben csaknem teljesen járatlan 19 éves ifjú ugyanis, mikor a francia műveltségű királyi udvarnál elmaradottságát szégyennel kellett tapasztalnia, nemes elhatározással és erős eltökéléssel hozzáfogott, hogy mulasztásait magánszorgalommal pótolja.
Mi sem természetesebb, mint hogy Mária Terézia udvaránál a francia irodalom remekeivel, különösen az akkor legjobban bámult és olvasott Voltaire-rel ismerkedett meg, az ő írásait tanulmányozta. Eközben önkénytelenül párhuzamot vont a nyugati népek és a magyar nemzet műveltsége között, és fájdalommal kellett beismernie nemzetének elmaradottságát e téren. Mint tudjuk, éppen ez időben hazánkban a politikai és irodalmi élet csaknem teljesen pangott, nemzeti életről csaknem szó sem lehetett, mert a főrangúak nagyrészt Bécsben tartózkodtak és franciául és németül beszéltek és olvastak, a középosztály, az ún. honoráciorok osztálya pedig a latin nyelvet használta, úgy hogy a magyar nyelv használata – kevés meg nem hallgatott buzgólkodó kivételével – csaknem teljesen az asszonyokkal és parasztokkal való érintkezésre szorítkozott. Bessenyei mindezt jól látta, érezte, és amint tanulmányaiban előrehaladt, ki akarta azoknak eredményét terjeszteni nemzetére is, melyet fel akart rázni álmából, hogy elmaradottsága miatt el ne vesszen: és azért nemcsak magának tanult, de egyszerre nemzete számára is dolgozott.
Bámulatos eréllyel és kitartással tanult egyszerre nyelveket, bölcsészetet, történetet és irodalmat, sőt a Bibliát is és minthogy magát a kitűzött cél megvalósítására egy új magyar irodalom teremtésére elég erősnek nem érezte, társakat keresett és talált is testőrtársai és otthoni barátai közt. Barcsai és Báróczi Bécsben, Orczy Lőrinc, Ráday, Ányos, Péczeli és a Telekyek itthon, mint a Bessenyei eszméjének és kezdeményezésének főbb pártolói, csakhamar szövetkeztek egymással a nagy nemzeti eszme keresztülvitelére, és megalapították irodalmunkban az ún. franciás, vagy új klasszikai irányt, melynek célja különösen francia írók tanulmányozása, ismertetése és utánzása által az volt, hogy az elmaradt magyar nemzetet az előrehaladt nyugati civilizáció utolérésére és azzal együtt továbbhaladásra segítse, ösztönözze.
Senki annyi igaz lelkesedéssel, annyi alapos tanulással és annyi eredménnyel e cél megvalósításán nem munkált, mint éppen maga Bessenyei. 1765-től 1772-ig csak leveleivel, buzdításaival izgatott, 1772-ben pedig megindította munkáinak sorozatát, oly termékenységgel, hogy nem egészen 10 év alatt mintegy 24 munkája jelent meg nyomtatásban.
Tanulmányozásai közben 1768 végén és 1769 elején Itáliába utazott. 1772-ben megjelent a magyar felvilágosodás kezdetének tekintett Ágis tragédiája című műve.
Egy ideig a reformátusok titkos ágense volt Bécsben, amiért a négy szuperintendenciától 2000 forint évdíjat húzott. Ezen hivatala mellett bőségesen volt ideje az irodalomnak szentelnie magát. Betegsége és elhízottsága miatt 1773-ban gárdahadnagyi rangban kilépett a testőrségből: 1775-ben elvesztette a református szuperintendenciáktól kapott évi illetményt, és ezért, leginkább anyagi okoktól kényszerítve, Mária Terézia óhajtására 1779. augusztus 15-én a katolikus hitre tért át, amiért a királynő évi 2000 forint kegydíjat adott neki és kinevezte az udvari könyvtár tiszteletbeli őrévé. Mária Terézia halála után 1780-ben II. József császár megvonta tőle a kegydíjat, emiatt nem volt már Bécsben miből megélnie, és azért már 1782-ben hazaköltözött anyjához Bercelre, majd 1785-ben Bihar vármegyében fekvő pusztakovácsi birtokára.
Életét itt is folytonos munkálkodással töltötte, de a vezérszerep már kiesett kezéből és itt írt munkáinak nagy része kéziratban maradt. Mellőztetése fájt neki, de azért szakadatlanul dolgozott, panaszkodott, filozofált rideg magányában.
1804-ig élt remete életet, amikor bátyjának, Lászlónak leánya Anna odaköltözött hozzá ápolónak. Végrendeletét 1810. november 27-én írta, mikor már súlyos beteg volt, és 1811. február 25-én bontották azt föl; ekkor már ő nem volt az élők közt. Amilyen filozofáló életet élt és csendes napjait mezei gazdálkodással, írás-olvasással töltve, csak kevés emberrel érintkezett; olyannak óhajtotta a temetését is: rokonai temették el egyházi szertartás nélkül, udvari kertjében egy nagy árnyékos fa alá. Haláláról az első hír a Hazai és Külföldi Tudósításokban június 8-án jelent meg, ahol róla mint néhány héttel korábban elhunytról emlékeznek meg; innen került halálának ideje, tévesen májusra írva legtöbb életrajzába.
Hamvait 1940-ben átszállították Nyíregyházára.
AZ IRIGY ELMÉRÜL
Egy zaklató elme mindég prédát keres,
Gonoszt és igazat ösvényin lopva les.
Tövisses vackában rejtezvén mindég túr,
Valamelyfelé fut, mindenhez hozzászúr.
Mint a tolvaj, itt-ott csak titokban szökdös,
S ha dicsőséget lát, arra kiált, köpdös.
Csak ő tud igazat szóllani magábul,
Felkél, mint megveszett, s amit lél, mindent dúl.
Az okos, ez ökör, úgy szóll hatalmával,
Maga tanácskozik egyedül magával.
Törvényeket csinál tövisses vackában,
Mellyeket aki nem követ munkájában,
Öröködött átok s ostobaság lészen,
Mivel áldozatot a Bálnak nem tészen.
Bomlott elme, mit téssz kiabálásiddal,
Részegen csatázván ködös álmaiddal?
Mit ítélsz? mit tudhatsz? hol van igazságod?
Hol emelkedel fel? s hol alacsonyságod?
Amit mielőttünk helyesnek tartottak,
Közzülünk már abból sokan sokat untak.
Mi úgy szóllunk, hogy már megvilágosodtunk,
S nem látunk sok dolgot, melyben vakoskodtunk;
Az írásnak módja, nyelv, gondolat, szokás,
Törvények, tett rendek és jeles oktatás
Mind változtak, látod, amint az idő fut.
Mondd meg, meddig mehet ezek közt egy fő út?
Cirkalmazd a szókat, fontolj minden dolgot,
Formálj, ahol tetszik, ott világosságot;
S mikor kínos munkád osztán elvégezted,
Bocsásd a világra fontos ítélleted,
Lásd meg, ha nem lelsz-é olly éles fogakat,
Mellyek megtehessék rajtad marásokat.
Szabd oskoláinknak törvényihez magad,
Vizsgálj minden szócskát, keresgessed javad.
Tökélletes munkád add ki aztán köztünk,
Hidd el, hogy elmédben hibát mi is lelünk.
Éppen úgy eshetik egy, ki vizsgálódik,
Mint az, ki fáradva ír és gondolkodik.
Amit ő hibának mond, azt más dicséri,
Ki-ki amint érez, tetszését úgy kéri.
Hogyha hiba nélkül akarnánk dolgozni,
Mi módon kellene élvén fáradozni?
Ki mehetne férjhez, ha tökélletesen
Kívánná kiszülni gyermekét mindenben?
A természet nagyot, kicsinyt, szépet, rútat,
Setétet, világost, holtat, élőt mutat.
Mutasd meg, hogy hol van itt tökélletlenség,
Nagyobb jóság, haszon vagy egyenetlenség.
Van-é ollyan sunda, kit a természetben
Semmi nem szeretne ez örökös rendben?
Egy személyt tekintesz: sunda, te azt mondod,
Elmégy tülle; de más megszereti, látod;
Aki osztán aztat kedvelli, kit te futsz,
Mondd néki: tárgyod rút, úgy felel majd: hazudsz.
Így egy emberrül is, aki munkát csinál,
Világunk tetszése kettős csatát formál;
Egyik dicséretet ád fáradságának,
Másik nevetője lészen munkájának.
Kinek van igaza természeten kívül?
Mind téved az, aki nem ítélhet ebbül.
Gondolj egyenesen vezérlő lelkeddel,
Kövessed pennádat érzékeny szíveddel.
Igaz barátidnak vedd fel intéseit,
Ne halld az oskola sok csevegéseit;
Hidd el, megigazít a szív érzésedbe,
Hogyha kifuthatott mellyedbül versedbe.
Édes érzés nélkül hiába gondolunk,
Ha nincs igaz szívünk, balul okoskodunk.
A zaklató elme oskola porával,
Hadd rágja törvényink csikorgó fogával.
Ő mindent régulán húz mesterségével,
Kiált, de nem érez édessen szívével.
Ez a nemes törvény egy író kezében,
Ki csak igazságot vész célnak lelkében.
Szólj a természethez, jó régulán beszélsz,
Gondolj valósággal, és helyesen ítélsz.
Mihaszna formálunk annyi régulákat,
Csak pusztítjuk vélek az édes dolgokat.
Ti zaklató elmék, lármázó mesterek,
Irigy tanácsosok, szövevényes lelkek,
Szűnjetek meg zajos törvényeitekkel,
Bánjatok józanul éh lelkeitekkel!
Üdvözlettel
Megjegyzések
Megjegyzés küldése