Magyar Grafikusok

Würtz Ádám




Würtz Ádám háromszoros Munkácsy Mihály-díjas grafikus, festőművész, érdemes művész, Andersen-díjas könyvillusztrátor 20 éve, 1994. május 13-án halt meg.

1927. június 2-án a Tolna megyei Tamásiban született. Temes megyéből kivándorolt kosztümszabó nagyapja "kalandjairól", aki még a New York-i Metropolitan Operánál is dolgozott, már csak legendákat hallott. A nagypapa az első világháború után telepedett vissza Magyarországra, és Ádám születésekor a család már földműveléssel foglalkozott, néhány holdon gazdálkodtak.
Taníttatásáról szerény körülményeik miatt szó sem lehetett. A helyi nyomdában dolgozott, de titokban portrékat és tollrajzokat küldött a budapesti Derkovits Kollégiumba, ahová 1946 őszén fel is vették. 1948-ban a Képzőművészeti Főiskola növendékeként olyan mesterektől tanulhatott, mint Pór Bertalan, Bortnyik Sándor, Hincz Gyula és Koffán Károly.
1953-ban az Ifjúsági Könyvkiadó kérte fel Harriet Beecher Stowe Tamás bátya kunyhója, Mark Twain Tom Sawyer kalandjai és Huckleberry Finn című regényeinek illusztrálására. A könyvek megjelenését követően, néhány hónap leforgása alatt befutott művész lett, a könyvszakma és az olvasóközönség is megtanulta a nevét.

Bravúros rajzkészségű grafikusként szárnyaló képzeletét kimunkált, részletekben gazdag könyvillusztrációin és önálló képein jelenítette meg. Műveiben a folklórból merített mesés, balladai elemek kiválóan megférnek a klasszikus grafika hagyományaival.
1958-tól külföldi tanulmányutakat tett a Szovjetunióban, Ausztriában, Romániában, Görögországban, Olaszországban, Kínában, Svájcban, Angliában, Németországban és Lengyelországban. A hetvenes évek végén egy ideig az Egyesült Államokban élt és alkotott.
Saját tárlatokat, önálló kiállításokat rendezett, először a Brüsszeli Világkiállításon, majd Budapesten, Frankfurt am Mainban, Prágában, Helsingborgban, Bolognában, Krakkóban, Montrealban, Berlinben, New Yorkban, Tokióban. Számos klasszikus kiadványhoz készített rajzokat, rézkarcokat, linóleummetszeteket, több mint 700 könyvet illusztrált, közülük is kiemelkednek József Attila és William Shakespeare műveihez készített grafikái. Munkásságát számos hazai és külföldi díjjal tüntették ki, háromszor kapott Munkácsi-díjat (1957, 1966, 1970), 1957-ben Bécsben VIT-díjat, 1968-ban Belgrádban Arany Toll Biennale díjat.

1969-ben Londonban Bartók-opera rézkarcaiért az Év legszebb Naptára aranyérmet vehette át. 1986-ban érdemes művész lett, és elnyerte a Nemzetközi Andersen bizottság IBBY díját is, valamint a Tommaso Campanella Művészeti Aranyérmét is megkapta. "Rajzolok, tehát vagyok, mert mióta emlékezni tudok, mindig rajzoltam" - nyilatkozta egy ízben.





        

 


1994. május 13-án hunyt el Budapesten. 2004-ben, halálának tizedik évfordulóján a New York-i magyar főkonzulátus emlékkiállítást rendezett. Nevét szülővárosában, Tamásiban általános iskola viseli. Művei nemcsak magángyűjtemények féltett kincsei, hanem olyan rangos közgyűjteményekben is megtalálhatók, mint a szentpétervári Ermitázs, a moszkvai Puskin Múzeum, a Frankfurt am Main-i Klingspor Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria és a Fővárosi Képtár.




Forrás: MTVA

Ne csak szavakkal támogasd a MagyART! Csatlakozz!





Megjegyzések

Népszerű bejegyzések