Irodalmi Arcképcsarnok.

Arany János

Arany János (Nagyszalonta, 1817. március 2. – Budapest, 1882. október 22.) magyar költő, a Kisfaludy Társaság igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára.

Irodalmi pályafutása 1845-ben Az elveszett alkotmány című szatirikus eposszal indult, de igazán ismertté az 1846-ban készült Toldi tette.

z Arany család ősi fészke Köleséren található, innen költöztek előbb Szilágynagyfaluba, majd Szalontára; első földjüket és nemességüket Bocskai Istvántól kapták, címerüket I. Rákóczi György adományozta 1634-ben, de ezt elvesztették, amikor Mária Terézia 1745-ben herceg Esterházy Antalnak adományozta a hajdúvárosokat. A nemeslevél birtokában a família 1778 óta külön pereskedett jussáért, de nemességüket jogi úton sem sikerült visszaszerezniük.

1817. március 2-án született, a vagyontalan család tizedik gyermekeként. (Kilenc testvére közül csak a legidősebb, Sára maradt életben.) Szülei, Arany György (1757 – Nagyszalonta, 1844. január 2.) és Megyeri Sára (1772. november 2. – Nagyszalonta, 1836. augusztus 20.) földművesek voltak.

Szüleinek késői és egyetlen fiúgyermeke volt; amikor született, nővére már rég férjhez ment, gyermeke is volt. Szülei hívő reformátusok voltak, és így János fiatal korától békés, csendes környezetben nőtt fel, idős szüleivel. Tanulékonysága korán feltűnt: mire hatévesen iskolába került, már nemcsak tökéletesen olvasott, hanem már ismert bibliai történeteket, énekeket és a könnyű irodalom termékeit is. Már iskolai évei alatt városszerte ismertté vált verseiről.

1842 tavaszán Arany egykori tanulótársa, Szilágyi István Szalontára érkezett rektori minőségben, és a költőt az irodalmi munkásság folytatására buzdította: elsősorban a görög tragédiaszerzők lefordítását javasolta neki. Szilágyi István biztatására, teljesen egyedül tanult meg angolul. Beszélni nem tudott, csak az írásképet ismerte. Az angol nyelvben jártasságot szerezve Shakespeare-t kezdte tanulmányozni és fordítgatni. 1845 nyarán írta az Elveszett Alkotmány c. szatirikus eposzt, amit beküldött a Kisfaludy Társaság vígeposz-pályázatára. A mű meg is jelent a Kisfaludy-társaság Évlapjai VII. kötetében és vele a 25 arannyal járó pályadíjat is elnyerte, bár Vörösmarty bírálta hexametereit. A bíráló szavak további munkára késztették Aranyt.

1846-ban az Életképekben (I. évf. 13. sz.) jelent meg tőle egy falusi beszély: Egyszerű beszélyke, Úti tárczámból és egy másik Hermina címmel (II. évf. 9. sz.).

1846-ban a Kisfaludy Társaság újabb pályázatot írt ki. Ezt a pályázatot Erdélyi János készítette elő, s az ő utasítására vették fel a követelmények közé a népies formát. A pályázat szövege: „Készíttessék költői beszély, versben, melynek hőse valamelyt, a nép ajakin élő történeti személy, például: Mátyás király, Toldi Miklós, Kádár vitéz stb. Forma és szellem népies legyen. Beküldés határnapja: nov. 26. 1846. Jutalma 15 db arany.” A Toldi már egyöntetű győzelmet aratott, s nemcsak a pályadíjat nyerte meg (1847. február 6-án, amikor a társaság a kitűzött 15 aranyat kivételesen húszra emelte), hanem bírálói ámulatát is. Egyszerre ünnepelt költő lett, jeles írók figyelme fordult feléje, és Petőfi volt az első, aki üdvözlésére sietett.

Ez időtől kezdve folyamatosan írogatott az Életképekbe és a Pesti Divatlapba kisebb költeményeket. 1847-ben készítette el a Toldi estéjét és a Murány ostromát. 1847. június 1-je és 10-e között Petőfi meglátogatta Szalontán, és ettől kezdve szoros barátság szövődött köztük és sűrűn leveleztek. (Levelezésük jelentős kor- és irodalomtörténeti dokumentum.)

1848-ban a Kisfaludy-társaság felvette tagjai közé. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc alatt néhány verset és kisebb elbeszélést írt a folyóiratokba, néhány közéleti helyzetdalt is írt (Nemzetőr dal), de nem hozott létre jelentékeny esztétikai értéket, mivel a közösségi hangnem távol állt szubjektív líraiságától. A kormány által megindított Nép Barátja c. lap szerkesztését nem vállalta el, csak nevét kölcsönözte neki, míg a tényleges szerkesztő Vas Gereben volt. Arany eleinte több költeményt és népszerű politikai cikket írt bele, de 1849. március 10-től már a neve sem fordult elő a lapon. Nemzetőrként részt vett a szalontai századdal az aradi várostrom körüli szolgálatban, mintegy 8-10 hétig. Jegyzői hivatalát 1849 tavaszáig megőrizte, ekkor a magyar belügyminisztériumnál vállalt fogalmazói hivatalt, és ezzel összefüggésben Debrecenbe, majd Pestre költözött. (Családja végig Szalontán maradt, ahol otthont adott Petőfi családjának 1849 január végétől májusig.)

A világosi fegyverletétel után egy ideig bujdosni kényszerült, majd közéleti szerepet nem vállalva visszatért Szalontára. Időközben Tisza Lajos meghívta Gesztre, hogy fiát, Domokost költészetre oktassa. Szemléletének ellentmondásaira jellemző, hogy a bukott forradalmat kétféleképpen értékelte: elégikusan és ironikusan.

Az 1851. év második felében a nagykőrösi református gimnáziumban a magyar és latin nyelv és irodalom tanárává választották, és az év őszén egész családjával ide is költözött. A hely parlagiasságával feloldhatatlan ellentmondásba került tehetsége, 10 éven keresztül mégis lelkiismeretes, pontos tanár volt. 1856-tól fogva újra dolgozgatott folyóiratokba s albumokba, leginkább lírai költeményeket írt. Ebből az időszakból származnak nagyobb művei is. Nagykőrösi tanárként rendszeresebben kezdte tanulmányozni a magyar nyelvet és irodalmat, illetve a világirodalom nagyobb eposzait is újraolvasta. Néhány értekezést írt az Uj Magyar Museumba is (1854, 1857).

A Magyar Tudományos Akadémia tíz évi szünet után megtartott nagygyűlésén, 1858. december 15-én előbb levelező, majd még aznap rendes tagjává választotta. Székét 1859. október 31-én Zrínyi és Tasso c. értekezésével foglalta el. Ekkoriban betegeskedni kezdett, gyomorbántalmak kínozták. 1860. július 15-én a Kisfaludy Társaság igazgatójává választotta, így Pestre költözött, és még az év novemberében megindította a Szépirodalmi Figyelőt, amelyet 1862 október végéig szerkesztett. 1863-ban ismét lapot indított: a Koszorút, amely 1865 júniusának végén szűnt meg. Arany mindkét lapban számos cikket – írói arcképeket, értekezést a magyar verselésről – és bírálatokat írt. Belső feszültsége versek írására ösztönözte. Lírája ebben az évtizedben bontakozott ki legsokoldalúbban. Mélyen átélte a polgárosodó világ elidegenedését.

1865-ben leánya, Juliska, méhgyulladást kapott - szervezete legyöngült, majd a tüdőbaj végképp legyőzte, fél évvel azután meg is halt, hogy Szél Kálmántól megszületett kislánya, Szél Piroska (a költő unokája). Szeretett leányának váratlan halála mélyen megrendítette Arany Jánost, olyannyira, hogy amikor verset kezdett írni lánya emlékére, a negyedik sor után megakadt, s ezt írta füzetébe a folytatás helyett: „Nagyon fáj! nem megy!” A családi életében bekövetkezett tragédia hatására több mint egy évtizedre a költő is elhallgatott benne. 1868-tól Aranyék nevelték Juliska kislányát, aki 21 éves korában ugyancsak a tüdőbaj áldozata lett.

Szalay László elhunytával a Magyar Tudományos Akadémia titkára lett 1865. január 26-tól, majd az új alapszabályok kihirdetése után, 1870. január 17-én a közgyűlés főtitkárnak nyilvánította. Ferenc József koronázása alkalmával, 1867-ben a Szent István-rend keresztjével tüntette ki.

1865-től 1876-ig eredeti művein alig dolgozott valamit. 1877-ben lemondott főtitkári hivataláról, de ezt az Akadémia nem fogadta el. A testület csak harmadik kérésére, 1879-ben fogadta el lemondását. Miután titkári fizetését 1877 óta nem vette fel, felkérték, hogy legalább az akadémia palotájában elfoglalt lakását tartsa meg, egyszersmind a tiszteletbeli főtitkári címmel ruházták fel 1879. május 22-én. 

Ugyanezen a gyűlésen igazgató taggá is választották. Visszavonulása után számos lírai költeményt s balladát írt. 1879-ben készült el a Toldi szerelme című elbeszélés tizenkét énekben, amelynek első kiadása két hónap alatt elfogyott. A Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság is jutalmával tüntette ki. Élete végén Arany nagyobb vállalkozásai közül csak a Toldi szerelmét fejezte be.

 Forrás: Wikipedia, Elte