Magyar színészek

Kabos Gyula




1. rész


Kabos Gyula (eredeti családneve Kann) (Budapest, 1887. március 19. – New York, 1941. október 6.) színész, humorista.

1887. március 19-én született zsidó családba Budapesten. 1905-ben Solymosi Elek színiiskoláját végezte el. Pályáját még ez évben Szabadkán kezdte. 1906-1907 között Zomborban, 1907-1910 között ismét Szabadkán játszott. Pályája Nagyváradon (1910-1913), majd a Királyi Színházban (1913-1914) és a Royal Sörkabaréban folytatódott. 1916-1918 között a Kristálypalotában, a Fővárosi Orfeumban, a Télikertben, 1917-ben a Magyar Színházban és az Intim Kabaréban lépett színpadra. Nagyváradon színházalapítással próbálkozott (1918), a következő évben visszatért Budapestre. 1919-ben a Dunaparti Színház tagja lett. Ezután az alábbi budapesti színházakban lépett fel:

Andrássy úti Színház
Magyar Színház
Vígszínház
Belvárosi Színház
Renaissance Színház
Pesti Kabaré
Revü, Scala
Blaha Lujza Színház
Budai Színkör

Kabos Gyula emléktáblája egykori lakhelyén, a Király utca 76. szám alatt

Kabos Gyula sírja Budapesten. Farkasréti temető: 1-2-457.
Mindenütt nagy sikert aratott. 1926-1929 között a Fővárosi Operettszínház tagja volt. Színi mestersége mellett 1929-től 1930-ig a Fővárosi Művész Színház igazgatója volt.

1935-1937 között a Víg, 1937-1938-ban a Magyar és Andrássy Színházhoz kötötte szerződés. 1939-ben az erősödő antiszemitizmus miatt családjával az Egyesült Államokba települt, ahol alkalmi fellépésekkel szórakoztatta a magyarul tudó közönséget. Filmvállalatok közül egyik sem alkalmazta, teljesen mellőzték, és utolsó évei keserűségben teltek. 1941. október 6-án hunyt el New Yorkban, Kobas néven temették el, és sírjára csak jóval később akadtak rá. 1996. november 30-án temették újra a Farkasréti temetőben.

"Pályáját mint táncoskomikus kezdte, majd a pesti kabaré utánozhatatlan egyénisége lett, s maradandót alkotott vígjátékokban, komikus és tragikomikus szerepekben is. Hadaró és dadogó beszéddel, eszköztelen játékkal, félszeg mozdulatokkal, groteszk mimikával teremtett figuráját számos, 1931-1938 között készült film őrzi."

Kabos László az ő tiszteletére vette fel a Kabos nevet, oldalági rokonok voltak.

Itt megtekinthető a Nászút féláron című fim.

Nászút féláron - 1936

Rendező - Székely István

Szereplők - Kabos Gyula, Ágai Irén, Jávor Pál, Erdélyi Mici





Üdvözlettel




Forrás: wikipedia, youtube


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések