Irodalmi Arcképcsarnok
Rab Zsuzsa
Rab Zsuzsa kétszeres József Attila-díjas költő, műfordító, 1998. március 6-án halt meg.
1926. július 3-án született Pápán református értelmiségi családban. Klasszika-filológus édesapja szerettette meg vele a nyelveket és az irodalmat, kiválóan megtanult németül, angolul, latinul, majd oroszul, s még érettségi előtt önálló verseskötete jelent meg. Egy évet járt az orvosi egyetemre, majd a bölcsészkar magyar-orosz szakos hallgatója lett. 1949-ben végzett, ettől kezdve szellemi szabadfoglalkozású, illetve 1971 és 1984 között az Élet és Irodalom szerződéses munkatársa volt. Neve 1955-ben a Magyarországon addig szinte teljesen ismeretlen Jeszenyin költeményeinek fordításával vált ismertté.
Hamarosan ő lett az orosz irodalom egyik leghívebb magyar tolmácsa, aki mindig ügyelt arra, hogy a mű zeneiségéből, szelleméből a fordítás során ne vesszen el semmi. Életműve páratlanul gazdag, 180 prózai művetültetett magyarra, többek között Ajtmatov Az évszázadnál hosszabb ez a nap és a Vesztőhely című regényeit, fordításai mintegy 30 verses antológiában szerepelnek.
1926. július 3-án született Pápán református értelmiségi családban. Klasszika-filológus édesapja szerettette meg vele a nyelveket és az irodalmat, kiválóan megtanult németül, angolul, latinul, majd oroszul, s még érettségi előtt önálló verseskötete jelent meg. Egy évet járt az orvosi egyetemre, majd a bölcsészkar magyar-orosz szakos hallgatója lett. 1949-ben végzett, ettől kezdve szellemi szabadfoglalkozású, illetve 1971 és 1984 között az Élet és Irodalom szerződéses munkatársa volt. Neve 1955-ben a Magyarországon addig szinte teljesen ismeretlen Jeszenyin költeményeinek fordításával vált ismertté.
Hamarosan ő lett az orosz irodalom egyik leghívebb magyar tolmácsa, aki mindig ügyelt arra, hogy a mű zeneiségéből, szelleméből a fordítás során ne vesszen el semmi. Életműve páratlanul gazdag, 180 prózai művetültetett magyarra, többek között Ajtmatov Az évszázadnál hosszabb ez a nap és a Vesztőhely című regényeit, fordításai mintegy 30 verses antológiában szerepelnek.
Kiemelkedik közülük az orosz népköltészetből merítő Ékes fehér hattyú (Kormos Istvánnal), az óorosz népi énekeket tartalmazó Varázslók, szentek, vitézek, a száz grúz versből összeállított Ivótülök.Legkedvesebb munkái közé tartoztak az orosz költőnők, Ahmatova, Ahmadulina, Cvetajeva költeményeinek fordításai, nem titkoltan saját költői világára is hatottak műveik.
Nagy érdeme, hogy a különböző népek, így a litván, a kazah, az örmény, az észt, a vogul, a grúz, az ukrán, az azerbajdzsán irodalmának egy-egy kis részletét is megismertette a magyar olvasókkal. Két éven át dolgozott az észtek nemzeti eposza, a Kalevipoeg fordításán, amely végül 1985-ben került az olvasók elé.
Több saját verseskötete is megjelent. 1981-ben Álombeli lakomák című esszékötetében családjáról, gyermek- és ifjúkoráról, az orosz irodalommal való találkozásáról mesélt.
Munkásságáért két alkalommal, 1963-ban és 1973-ban is József Attila-díjat kapott, 1996-ban a Magyar Köztársaság Érdemrend Tisztikeresztjével jutalmazták életművéért. A mindig nagyon igényesen, szigorú munkarend szerint dolgozó, barátai szerint munkamániás költőnő háromszor ment férjhez, első két párja "szakmabeli", Kormos István és Csanádi Imre, harmadik férje, Rassy Tibor néprajztudós volt. Az ő 1993-ban bekövetkezett halála után nem sokkal Rab Zsuzsa is megbetegedett, először agyvérzést kapott, megoperálták, majd mozgásában is korlátozott lett, s az írással is fel kellett hagynia. 1998. március 6-án halt meg Budapesten.
Rab Zsuzsa: Otthont adsz
Amint az ajtón benyitok,
kezemnek
otthont adsz a tiédben.
Befogadod, mint csavargót a házba,
ott vacok várja, tűzhely, vacsora,
nincs lárma, nincs tülekvés.
A lélek felbátorodva
kioldja átázott cipőjét,
vizes harisnyáját kötélre dobja,
aranyfényű teát tesznek elébe,
illatos málnaízzel,
vágnak mellé, amennyi jólesik,
a friss kenyérből.
Aztán, ha a lélek felbátorodva,
egy kicsit kutat még a polcon,
talál ott rejtett örülnivalót:
kis üveg mézet,
vagy egy pozsgás - piros almát.
Csak annyi kell, hogy a kezemnek
egy pillanatra
otthont adj a tiédben.
Rab Zsuzsa: Elkísérnek a virágénekek
Elkísérnek a virágénekek,
gyönge szirmok hajamra szállnak.
Csokros violák, majorannaszálak.
Szélverte lantok zengenek.
Virágok zengenek, bimbóznak énekek.
Nem érzem csizmámon a sárkoloncot.
Befonnak rózsák, jerikói loncok,
Vas-reggelen szegfűre ébredek.
Mért dédelgetem ezt az éneket?
Mert volt ez is, mert egyszer így szerettelek.
Később: öklök, kövek, csöndek, keresztek.
De volt ez is. És talán még lehet
Üdvözlettel
Forrás: Mtva
Megjegyzések
Megjegyzés küldése