Irodalmi arcképcsarnok
Hamvas Béla
Hamvas Béla (Eperjes, 1897. március 23. – Budapest, 1968. november 7.) magyar író, filozófus, esztéta és könyvtáros, Hamvas József evangélikus lelkész, tanár, író és hírlapszerkesztő fia.
Hamvas Béla 1897. március 23-án, hajnali fél ötkor született a felvidéki Eperjesen, evangélikus lelkészi családba, Hamvas József és Sedivy Jolán gyermekeként. Édesapja 1898-ban papi hivatásától megválva magyar–német szakos tanári állást vállalt a pozsonyi Evangélikus Líceumban, ezért a családja oda költözött.
Tíz éves korától zongorázott, később komponált is, olyan elhivatottsággal, hogy szülei sokáig úgy vélték, zenei pályára lép majd. Középiskolás éveiben Hamvas Béla mindemellett már írogatott, és e korai próbálkozásai között akadt olyan, ami meg is jelent
Érettségi után rövid nyugat-európai körutazást tett édesapjával, aztán 1915-ben hazafias lelkesedéstől fűtötten, korábbi diáktársaival együtt "testületileg" önkéntes katonának jelentkezett. Másfél év kadétiskolai kiképzés után 1916 nyarán saját kérésére az ukrán frontra vezényelték. A Bruszilov-offenzíva során kibontakozó súlyos harcokban idegsokkot kapott, hadikórházba került, majd felépülését otthon, szülei házában folytatta. 1917-ben iglói rokonuknál kitanulta a cukrász-mesterséget. Még ugyanebben az évben újra behívták, az észak-olaszországi frontra tartó csapatszállító szerelvényét Szlovéniában bombatalálat érte, őt a légnyomás maradandóan megsebesítette.
Hátországi lábadozása során nagynénje ótátrafüredi családi panziójában könyvek akadtak a kezébe: Kantot, Rimbaud-t, Dosztojevszkijt, Schopenhauert és mindenekelőtt Nietzschet kezdett olvasni. Erről az időszakról írta több évtized múlva a Patmosz-ban: „…Kierkegaardnak Az idő bírálata című tanulmánya kezembe került. Nincs társadalom, nincs állam, nincs költészet, nincs gondolkozás, nincs vallás, ami van romlott és hazug zűrzavar. Pontosan így van, gondoltam. De ennek valamikor el kellett kezdődnie. Elkezdtem keresni a sötét pontot. A proton pszeudoszt, vagyis az első hazugságot… Visszafelé haladtam a múlt század közepétől a francia forradalomig, a felvilágosodásig, a racionalizmusig, a középkoron át a görögökig, a héberekig, az egyiptomiakig, a primitívekig. A válságot mindenütt megtaláltam, de minden válság mélyebbre mutatott. A sötét pont még előbb van, még előbb. A jellegzetes európai hibát követtem el, a sötét pontot magamon kívül kerestem, holott bennem volt…”
Édesapja 1919 novemberében megtagadta a csehszlovák hűségesküt, ezért a családot kiutasították Pozsonyból, és Budapestre költöztek. Hamvas Béla 1919 és 1923 között a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–német szakos hallgatója, emellett zeneelméleti előadásokat látogat, sőt alkalmi hallgatója volt az orvostudományi karnak is. 1919-20-ban jelennek meg első írásai a pozsonyi Tavasz folyóiratban, majd 1923-tól három évig újságíró a Budapesti Hírlapnál és az Ullain Ferenc alapította, Bajcsy-Zsilinszky Endre által szerkesztett Szózatnál.
Hamvas Béla 1927-ben a Fővárosi Közlöny szerkesztőségének munkatársa volt, majd 1928 és 1948 között könyvtárosként dolgozott a Fővárosi Könyvtárban[8], mindössze két év megszakítással, amikor a Központi Lakáshivatal és a Fővárosi Népművelési Központ dolgozója. Közben tanulmányokat, esszéket, kritikákat és recenziókat publikált, összesen közel háromszáz írást mintegy huszonöt folyóiratban.
Bár csak utal rá, és név szerint nem nevezi meg egyik írásában sem, tudható, hogy ebben az időben Jakabfalvy Dénest tekintette mesterének, szellemi beavatójának, aki mind tudásanyagával, mind a felvetődő kérdések szokatlan megközelítésével irányt adott kibontakozásának, és lelki válságain is átsegítette.
Hamvas Béla első felesége a római katolikus vallású, 1903-ban született Angyal Ilona, akivel 1928. június 29.-én kötött házasságot Budapesten, a Józsefvárosban és akitől, bár kapcsolatuk már a házasság első heteiben megromlott, csak 1935-ben vált el.
Másodszor 1937-ben kötött házasságot Kemény Katalin (1909-2004) íróval, művészettörténésszel, akivel a párkapcsolaton túl alkotói közösséget is megvalósított.
1928-29-ben születik Ördöngösök című regénye, a művel azonban elégedetlen, és már ekkor elhatározza, hogy ötven éves korában újra fogja írni. 1929-31 között készül a Nehéz nem szatírát írni című elbeszélésgyűjteménye. 1928-tól 1939-ig rendszeresen Dalmáciában, a tengerparton nyaralt, találkozása a tengerrel, a ragyogó napfénnyel, a mediterrán "pogány" életörömmel - mindezen élményei átszüremlenek gondolkodásába, és megjelennek első jelentős szellemi ars poeticájában, a Magyar Hyperion leveleiben, továbbá A babérligetkönyv kötetcímmel összegyűjtött esszéiben.
1935-ben Kerényi Károly és Hamvas Béla alapították a Sziget-kört, azt a klasszikus görög hagyományból merítkező szellemi szövetséget, amelyhez csatlakozott Szerb Antal, Németh László, Prohászka Lajos, Kövendi Dénes, Dobrovits Aladár, Molnár Antal és mások. A kör elképzeléseik szerint a preraffaeliták, vagy még inkább a George-kör magyar változatának indult, ám három kötetből álló kiadványuk (Sziget, 1935-36) megjelenése során kiderült, hogy a szellemi közösség, a Hamvas által megálmodott értelemben[15], megvalósíthatatlan. Keserű tapasztalatairól a Magyar Hyperion-ban így számolt be: „Itt vagyok ebben a népben, ezen a földön, minden szándékom eredménytelen, minden szavam hiábavaló, minden tervem összetört, megbuktam, észrevétlenül, fölöslegesen és fel nem ismerve.”
1936-1945 között Hamvas Béla az Esztétikai Társaság, 1940-1944 között a Magyar Társadalomtudományi Társulat tagja. 1937-ben elkészíti a krízisirodalom filológiai pontosságú feldolgozását, ami bibliográfiával kiegészített tanulmányként A világválság címmel jelenik meg.[16] A könyvtár vezetése olyannyira elégedett tanulmányával, hogy dr. Enyvvári Jenő igazgató pénzjutalomra[17] terjeszti elő, amit Hamvas meg is kap.
A második világháború alatt háromszor hívták be katonának, de ez nem akadályozta abban, hogy fordítson, többek között Lao-ce, Jakob Böhme, Hérakleitosz, Konfuciusz, Henoch műveit. 1943-1944-ben írta a Scientia Sacra I. című könyvét, amely második írói korszakát nyitotta meg. E könyvével bizonyos értelemben csatlakozott a tradicionalista iskolához, amelynek legjelesebb kortárs alakjai Julius Evola, René Guénon és Leopold Ziegler voltak. A háború alatt jelent meg első esszékötete, A láthatatlan történet (1943), és ekkoriban kezdett nagyszabású vállalkozásába, amelynek gyűjtőcíme: Az ősök nagy csarnoka, s amelyet a 60-as évekig folytatott. Műve a szent hagyomány legfontosabb könyveinek fordítása a hozzájuk írt bevezető kommentárokkal.
1942-ben Oroszországban teljesített frontszolgálatot, itt írta A háború nagysága és az ember kicsinysége c. esszéjét. 1944-ben katonatisztként a rábízott zsidó munkaszolgálatosokat élete kockáztatásával hazaengedte. Németországba vezényelték, de megszökött a menetszázadától és az ostromlott Budapesten katonaszökevényként bujkált. A bevonuló orosz alakulatok elfogták, más foglyokkal együtt Szibériába akarták hurcolni, ám Hamvas ismét megszökött. A harcok során budai hegyoldalba épült, Remetehegyi úti bérelt lakásukat bombatalálat érte, ott tárolt kéziratai és könyvei megsemmisültek. Hamvas a Silentium egyik esszéjében írta: „A sötét esztendőben minden földi vagyonomat elvesztettem… Valaki a birtokot levakarta rólam. Bőröm is vele ment, de jó… Effektív létezés csak a birtoklás teljes felszámolása után lehet. Itt kezdődik a valóság.”
A háború után belépett a Magyar Kommunista Pártba, és közel három éven át tagja maradt. Széles körű szellemi aktivitásba kezdett, az Egyetemi Nyomda kis tanulmányai címmel könyvsorozatot szerkesztett, a több mint 30 füzetet megért sorozat első kötete Hamvas saját műve, A száz könyv volt. Aforizma-gyűjteményt („meditációs objektumot”) állított össze Anthologia Humana: Ötezer év bölcsessége címmel, részt vett az újjá alakult Filozófiai és Esztétikai Társaság munkájában, továbbá Pán Imre és Kállai Ernő mellett a modern magyar képzőművészetet egyesítő Európai Iskola teoretikus irányításában is szerepet vállalt.
1945-től Hamvas Béla, Szabó Lajos és Tábor Béla egyfajta „szellemi munkaközösséget” alapított, melynek tagjai a „létezés és élet olyan szélső pontjait fogják emberi kutató magatartásuk egészébe, melyeknek egységes megragadására” a korabeli szellemi életben nem történt kísérlet. Célul tűzték ki az egész korszituáció feltérképezését és értékelését. A rendszeressé vált, és 1948-ig tartott, úgynevezett „csütörtöki beszélgetéseken” mások mellett részt vett Kemény Katalin, Mándy Stefánia, Kotányi Attila és Kunszt György is, ugyanakkor ezek a találkozások alapvetően Hamvas, Szabó és Tábor közötti „trialógusok” voltak. Az eszmecserék termékenyítően hatottak minden résztvevőre, idővel mégis felszínre kerültek az ellentétek; Tábor és Szabó a hagyomány legjelentősebb szent könyvének az Ószövetséget, míg Hamvas a Védákat tartotta. A csütörtöki beszélgetések jegyzőkönyveként született a Biblia és romantika című írás. Hamvas emellett intenzív munkakapcsolatot tartott fenn Várkonyi Nándorral, Baránszky-Jób Lászlóval és Weöres Sándorral, utóbbi Hamvasnak, mint mesterének ajánlotta 1945-ben megjelent A teljesség felé című kötetét.
Még az Egyetemi Nyomda kis tanulmányai elindítása előtt a tervekkel megkereste Lukács Györgyöt, és felkérte, hogy kapcsolódjon be a sorozat szerkesztésébe. Lukács elzárkózott a közreműködéstől, mondván, hogy időszerűtlen ilyen szerzőket kiadni - talán majd húsz év múlva. 1946-ban Hamvas (Kenyeres Imre szerkesztő kérésére) részt vett a Diárium folyóirat lapjain zajló A téma: Lukács György című vitasorozatban, itt közölt írásában csalódottságának adott hangot, hogy az érintett megrekedt a 25 évvel korábban képviselt ortodox marxista nézeteinél. Valószínűleg a személyes sértettségnek köszönhető, hogy Lukács 1948-ban vitairatban politikailag károsnak minősítette Hamvas Béla (Kemény Katalinnal közösen írt) tanulmánykötetét, a Forradalom a művészetbent, és bár Hamvas még válaszolt Lukács támadására, a további polémiára nem nyílt lehetőség. Lukács mellé felsorakozott Keszi Imre, aki a Szabad Népben Hamvas Béla sorozatszerkesztői tevékenységét kifogásolta. Hamvast elnémították, B-listázták és kényszernyugdíjazták, ami egyben publikálási és szerkesztési jogának elvesztését jelentette.
Földműves igazolványt váltott ki, munkahelyéül sógora szentendrei kertjét jelölte meg. A kert a Kőhegyen, a település külterületén feküdt, Hamvas eleinte itt lakott, néhány hónap után azonban Czóbel Béla, aki Párizsban tartózkodott, felajánlotta neki, hogy költözzön be üresen maradt villájába, a Leányfalusi útra. 1948 és 1951 között Hamvas Béla földet művelt, gyümölcsöt termesztett, kertészkedett. A Karnevál című nagyszabású regényét ebben az időben, Szentendrén írta; 51 évesen valóban nekilátott az Ördöngösök újraírásának, és amikor három év múlva, a Rákosi-korszak mélypontján elkészült vele, gondosan elrakta az ágyneműtartóba, mint a "legbiztosabb" helyre. Párhuzamosan, 1948-49-ben vetette papírra a Regényelméleti fragmentum című tanulmányát, mely részben a Karnevál teoretikus megalapozásának tekinthető. Szintén Szentendrén születtek az Unicornis, a Silentium, a Titkos jegyzőkönyv és a Mágia szutrá kötetei.
Hamvas elvonultsága, hatósági szempontból kétes munkaviszonya idővel tarthatatlanná vált, ezért kénytelen volt elhelyezkedni. Raktáros és gondnok az ERBE (Erőmű Beruházási Vállalat) építkezésein előbb 1951-1954-ig Inotán, majd 1954-1962-ig Tiszapalkonyán, végül 1962-1964 között Bokodon. Amikor csak lehetett olvasott, fordított és írt. Szanszkritül és héberül tanult, a raktárosi munka mellett éjszaka és hajnalban Az ősök nagy csarnoka fordításait készítette: Védák, Sankhya karika, Sepher Jezirah, Kathaka upanisad, Buddha beszédei… Ekkor született a Szarepta, a Szilveszter, a Nem mind arany, ami réz és utolsó írói korszakának legjelentősebb kötete, a Patmosz esszégyűjtemény.
Hamvas többször írásos vezetői figyelmeztetésben részesült, hogy munkaidőben olvas, de emellett dicséretek is szerepeltek a kartonján: vállalati ünnepségeken az Internacionálét, illetve Schumann és más klasszikusok darabjait adta elő zongorán az egybegyűlteknek. Az akkori munkahelyi viszonyokat jól jellemzi, hogy egyik főnökét Hamvas Béla készítette fel az érettségire.
1957-ben megpróbálta visszaszerezni állását a Fővárosi Könyvtárban, kérvényét azonban elutasították. Egykori barátai jobbnak látták, ha nem pártfogolják, egyedül Füst Milán vette szívére a sorsát, üzent neki, hogy az Írók Könyvtárában üresedés van, mire azonban Hamvas jelentkezett, már betöltötték az állást. Végül az Országos Széchényi Könyvtárban lett volna módja hivatalsegédként elhelyezkedni, de Hamvas úgy döntött, inkább vidéki raktáros marad.
1963-ban Hamvas Béla fordításában adták ki Muraszaki Sikibu Gendzsi regénye című művét. Az 1948-as elhallgattatása után életében már csak egyetlen saját írása jelent meg, ebben az évben, a Horváth Béla szerkesztette Látóhatár folyóiratban, Az egzisztencializmus után címmel. A cikk megírására Fodor József vette rá, aki több más írást is rendelt tőle, mondván, hogy "hallgatásod már anakronizmus" és "azt írsz, amit akarsz". A publikáció után Hamvas kilenc, különböző jellegű írást fejezett be, amelyeknek a megjelentetéséből azonban nem lett semmi.
1964-ben véglegesen, havi 760 forint ellátmánnyal nyugdíjazták. Korábban csak hétvégenként járt fel az építkezésekről, most azonban hazaköltözött a feleségéhez Budapestre. Sikerült egy kis gyümölcsöst venniük - felesége műfordítói honoráriumából - Szentendrén, a Leányfalusi út mellett, Hamvas így visszatérhetett kedvenc településére, kora tavasztól késő őszig a kertet művelte, gyümölcsöket, virágokat telepített. A haláláig hátralévő négy évben írta a Scientia sacra II, Ugyanis, Öt meg nem tartott előadás a művészetről című műveit.
Röviddel visszaköltözése után megismerkedett Molnár Sándor festőművésszel, aki Hamvas hatására dolgozta ki, illetve fejlesztette tovább "festő-jóga" elméletét. Hamvas Molnáron keresztül került kapcsolatba a Zuglói Körrel, és innentől kezdve egészen 1967-ig rendszeres résztvevőjévé vált az új utakat kereső művészek rendezvényeinek, kiállítás-megnyitóinak.
Élete utolsó évében sokat betegeskedett, alkotói lendülete megtört. Különböző ismerősei számára ekkor címzett leveleiben a kétség szólal meg, azt vizsgálta, életét sikerült-e írásaival összhangba hoznia, a gondolataiból a ténylegesen élt életében mennyit "realizált" (a realizálás Hamvas bölcseletének egyik kulcsfogalma). 1968 november 7-én, Budapesten halt meg agyvérzésben. Szentendrén temették el, sírját unokahúga, Nemoda Lászlóné (született Dániel Sára) kérése és Jókai Anna javaslata alapján nyilvánította védetté a Kegyeleti Bizottság.
Halála után felesége, Kemény Katalin gondozta (Dúl Antallal közösen) Hamvas Béla szellemi hagyatékát
Üdvözlettel
Ne csak szavakkal támogasd a MagyART! Csatlakozz!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése