Magyar Festők

Zichy Mihály

17. rész

Zichy Mihály, (oroszul: Михаил Александрович Зичи) zicsi és vásonkeői (Zala, 1827. október 14. – Szentpétervár, 1906. március 1.) festő, grafikus, az illusztrálás és a magyar romantikus festészet kiemelkedő alakja és úttörője. Pesten Marastoni Jakabnál, Bécsben Waldmüllernél tanult. A cárok udvari festője, húszéves korától – néhány éves párizsi és rövid hazai megszakítással – haláláig, negyvenkilenc évig dolgozott Oroszországban.

1842-től jogot hallgatott Pesten. 1844-től Bécsben festészetet tanult. 1846-ban készült el Mentőcsónak című festménye. 1847-ben ajánlással Szentpétervárra került, és a cár egyik rokonának rajztanára lett. 1849-ben festette meg Batthyány Lajos arcképét. 1850-től retusőr volt egy fotóműteremben. Közben ceruzarajzai, akvarelljei, portréi születtek.

1853-ban az orosz cár megrendelésére egy gatcsinai vadászatról rajzsorozatot[1] készített, és ezzel elnyerte az udvari művész címet. 1868-ban készült el Autodafé című festménye a spanyol inkvizíció borzalmairól.

1874-től Párizsban élt. Deák Ferenc halála után megbízták az Erzsébet királyné koszorút helyez Deák ravatalára című kép megfestésével. A Párizsi világkiállításra 1878-ben festett A rombolás géniuszának diadala című háborúellenes festményét kicenzúrázták a kiállításról. 1881-ben visszatért Szentpétervárra, és főleg illusztrálással foglalkozott: Madách Imre: Az ember tragédiája, Arany János: Balladák. Petőfi, Lermontov, Gogol, Puskin illusztrációk; Rusztaveli: A tigrisbőrös lovag.

A cári udvarban – belső használatra – erotikus tárgyú rajzokat is készített (Zichy Mihály: Erato; Corvina, 1989).

Zichy Mihályt „nemzeti festőjükként” tisztelik a grúzok, mivel ő illusztrálta Sota Rusztaveli középkori művét, a grúz nemzeti eposznak tekintett, A tigrisbőrös lovag című verses elbeszélést. Illusztrációi jelentős hatással voltak a grúz művészekre is. Tbilisziben köztéri szobra van és utca is viseli a nevét.

Zichy Mihály annak az ősi Zichy-családnak a sarja, mely a 13. századig tudja visszavezetni családfáját. A család több ágának tagjai hatalmas uradalmakkal rendelkező nagybirtokosok és grófok voltak. Közülük többen szolgálták a bécsi udvart, mint diplomata. Zichy Mihály e nagynevű család elszegényedett s nem grófi ágából származott. Apai nagyapja, Mihály, a 19. század első évtizedeiben – Martinovicsék mártírhalálát követő időszakban – Moson vármegye híres alispánja volt. Nagyapának a kor műveltségét meghaladó hatalmas könyvtára volt Zicsen. A gazdag könyvtárban az enciklopédisták írásai, Voltaire, Rousseau művei, Schiller drámái sok boldog órát szereztek az ifjú gyermeknek. Édesapja Zichy Ferenc iskolatársa és jó barátja volt Deák Ferencnek. Utóbb visszahúzódva élt súlyos adósságokkal terhelt birtokán.

Tíz éves volt, amikor a piaristákhoz beírattákVeszprémbe, két évvel később Pestre került. A rajzolás szenvedélye egyre fokozódott benne. Komoly művészi ösztönzéseket gyermekkorában Bonyhádon, Tolna megyében élő Perczel családnál kapta. Perczel Gábor felesége, édesanyjának húga volt. Lányuk Berta maga is jól rajzolt és zongorázott. 13 éves korában megismerkedett Tikos Alberttel, többször járt műtermében, ahol megismerkedett a festés kellékeivel, az állványokkal, ecsetekkel, vásznakkal. 

Ekkor már nem csak kedvtelésből rajzolgatott, hanem az elhivatottság érzésével rajzolta tanárai és osztálytársai képmását, lerajzolta bátyját tanulás közben, saját önportréit vetette papírra színes akvarellbe.Egy-kettőt ismerünk, ezek saját önportréi, így az 1840-ben rajzolt Önarcképe sajátos humorral ábrázolt nagy kürtőkalapos, divatos öltözetű egész alakos kis figura, aki egy székhez támaszkodva áll, ünnepi öltözékben. 1842-ben a pesti egyetemen folytatott jogi tanulmányokat, mindezekkel párhuzamosan festeni tanult Jacopo Marastoninál. A mester rendkívüli hatással volt a serdülő ifjúra. „Marastoni szította lángra a pislogó parazsat, melynek melege még most is, bár a hamu elijesztőleg halmozódott fel, éltetőleg hat rám”- írta öregkorában, egy levélben. Ekkor sajátította el a lágy formák, az olasz, bársonyos meleg tónusok, színek szeretetét, alkalmazását, a sötét árnyékok és meleg vibráló fények festését. A 16 éves ifjú már konok elhatározással művésszé érlelődik, és nyíltan tör fel benne politikai hitvallása is. 

Jogi tanulmányait 1844-ben Bécsben fejezte be. Bécsben jogi tanulmányai mellett a híres és divatos Amerlingnél szeretett volna dolgozni, megkísérelt bejutni a bécsi akadémiára, de elutasító választ kapott. Jó ideig egyedül festegetett, tanulmányozta a régi mesterek művészetét. Végül sikerült mestert találnia. A bécsi akadémia legkiválóbb professzorát Waldmüllert nyerte meg tanítójának. Elsajátította a rajztechnika virtuozitását, megtanulta a miniatűrök hajszálfinom, leheletszerű könnyedségének, a részletfinomságoknak technikáját, amit mesteri vonásokkal alkalmaz majd grafikáiban. E mellett megőrizte Waldmüller tanításának s művészetének egyes árnyoldalait is, így a hidegebb színek alkalmazását és a kissé keményebb formákat. Amit Zichy legkorábban elsajátított az a portréművészet és jellemábrázolás volt. Első képe (Meggyógyult, avagy imádkozó kislány) egy nyolcéves kislányt ábrázol, egy meggyógyult kis gyermeket fest, amint felépülve betegségéből, ágyában térdepelve rebeg hálaimát. Korai munkái romantikus életképek. Megfesti 1846-ban a Haldokló lovag és a Trubadúr festményét. Első jelentősebb sikerét a drámai érzelmeket ábrázoló és komoly vitákat kiváltó Koporsólezárással 1847-ben aratta, mellyel messze kimagaslott a kor átlagos művészi felfogása között, amelyet első bécsi kiállítása után megvásárolt a Magyar Nemzeti Múzeum. Ezekben az években több vallási tárgyú kompozíciót is festett Krisztus a keresztfán, (Magyar Nemzeti Galéria), Keresztlevétel, 1847, (Magyar Nemzeti Galéria). 

Mesterével 1846-ban itáliai tanulmányutat tett. Zichy Itáliából egész életére kiható élményekkel tért haza. Visszatérve Bécsbe megfestette e korszakának legkiemelkedőbb darabját, a romantikus katasztrófaképek hagyományait követő Mentőcsónakot. Bécsben nagy kavarodást váltott ki a mű. Zichy Bécsben a Mentőcsónak vázlatával pályázott az akadémia Reichel-féle díjára. A pályázaton nagy sikere volt, de a Waldmüllerrel való személyes kapcsolata és az akadémiai művészettel való szembenállása miatt a pályadíjat nem nyerhette meg, bár a díjat másnak sem adták oda.

1847-1848 telén Waldmüller ajánlásával Szentpétervárra került, itt a cár öccsének, Mihály nagyhercegnek a felesége, Ilona nagyhercegnő lányának, Katalinnak a rajztanára lett. Zichy ezt megelőzően több hónapon keresztül részt vett az orosz nagyhercegi család európai utazásában (Gleichenberg, Berlin, Firenze, Nizza). A nagyhercegnő udvarában élte át a magyar forradalom és szabadságharc sikereit és a hazája eltiprását jelentő cári intervenciót. Ekkor megszünteti a kapcsolatot a nagyhercegnő udvarával, 1849 őszén már minden jövedelem nélkül él az idegen nagyvárosban. A nagy karrierrel kecsegtető állást a nyomor, a nélkülözés váltja fel. Első pétervári éveinek munkássága alig követhető nyomon. 

Wenninger fotográfusnál daguerrotípiák kijavításával, átfestésével és retusálásával biztosította megélhetését havi 90 rubel fizetésért. Munkája mellett 25-50 rubel tiszteletdíjért festi az arisztokraták kis portréakvarelljeit, és miniatűröket, a Bécsben magáévá tett virtuóz technikával, leheletszerű könnyedséggel festett arcvonások realizmusával. Ekkor született a Táncosnő, az Öregasszony című kis akvarellje anyósáról, I. I. Sesztyerkin grófnak, a polgári kaszinó elnökének álló alakja, Mecklenburg-Strelitz portréja, I. N Tolsztoj szenátor képmása, Ja. V. Vilje báró portréja. Zichynek már gyermekei vannak, az első időkben ugyan házasságkötés nélkül él feleségével. Később ugyan a pétervári katolikus templomban egyházi házasságot kötöttek, ez a házasságkötés azonban az orosz törvények szerint érvénytelen volt.

Az orosz törvények szerint a gyermekei is törvénytelen származásúak voltak[16]. Népszerűsége növekszik, sikerül nagyobb megrendelést kapnia vallásos tárgyú festményre, megfesti az Ecce homót és 1852-ben a Krisztus a keresztfán és Feltámadás[17]. Ekkor festett Zichy két nagy akvarellsorozatot is. Az egyiket a testőrségi lovas utász hadtest tisztjeiről (14 portré), a másikat a testőrség lovas tüzéreinek tisztjeiről (13 portré). 1853 októberében kapta első megbízatását a cári udvartól.

1856-ban megfestette II. Sándor cár koronázási ceremóniáját. A nagyméretű festmény mellett több akvarellből álló sorozatában, a II. Sándor cár koronázási emlékalbumában részletesen megrajzolja a koronázás eseményeit. Két évvel később (1858) az Orosz Művészeti Akadémia tagjává választják és 1859-ben Őfelségének, az Imperátornak udvari festője címet kapott.

Öt év pétervári tartózkodása alatt egészében kibontakozik tehetsége. Zichy Pétervárott számos művésszel kötött ismeretséget. Fedotov művészetének megismerésével Zichy is az orosz feudális állapotokat gúnyolta szatirikus jellemrajzaival.[19] Lermontov költészete és grafikai művei ösztönözték A kaukázusi jelenetek rajzainak készítésekor.[20]

Mint a cár festőjének fokozódtak a kötelezettségei az udvarban, kezdetekben a cári vadászatokat örökítette meg, később minden kiemelkedő, de minden jelentéktelen eseményét is. Hogy családja számára biztosítsa a jövőt, ötletgazdag, de számára megalázó apróságokat is festenie kellett. Ugyanakkor mindjobban elmélyedt az orosz irodalom klasszikusainak tanulmányozásában. Megnövekedett érdeklődése az egzotikus mesekörnyezet iránt, amit később láthatunk a Rusztaveli eposzának illusztrációin is.

 Puskin költészetében a Bahcsiszeráji szökőkút és az Anyegin romantikája ragadja meg, Lermontov költészete egész élete végéig a hatással van művészetére a vissza-visszatérő motívumok ismétlésével. Lermontov életében a cenzúra a Démon kiadását megtiltotta. A mű első teljes kiadása a költő halála után 1856-ba külföldön jelent meg. Az Démon orosz kiadása 1860-ban vált lehetővé. Ez az első kiadás felkeltette Zichy figyelmét és a mű illusztrációihoz számos vázlatot és több kompozíciót készített. A Orosz Irodalmi Intézet múzeuma ezek közül 12, a művész által aláírt, eredeti rajzot őriz.

1866-ban a cár elleni bombamerénylet hatására kialakult helyzet miatt feleségét és gyermekeit Zalára költözteti, Zichy maga rövidebb-hosszabb időt tölt itthon. Rövid magyarországi tartózkodása után visszatért Pétervárra, 1868 őszén tervezett kiállítása anyagának összegyűjtésével foglalkozott. 1869-ben volt ez volt az első kiállítása az orosz fővárosban. Mintegy száz művét állította ki, csekély erkölcsi és anyagi sikerrel. Pedig a kiállítást megelőző időben számtalan romantikus művet festett, ezek között található a Két nő az erkélyen, Orgyílkos, Münchausen báró, Udvarlás, Kísértés, Bacchánsnő. A kiállításról megjelent kritikák kiemelték a művész utolérhetetlen technikai tudását. A kiállított képek témáit illetően azonban erős kritikákat fogalmaztak meg: Zichy nem éli saját népének – a magyaroknak életét, de nem éli a miénkét – az orosz(élete)t sem írták.

Zichy 1869 elején újabb tíz éves szerződést köt a cári udvarral. Pétervárott 1871-ben az orosz realista festők Kramszkojjal az élükön megalakítják a peredvizsnyikok társaságát. A cári udvari festő, aki nem léphetett fel nyíltan az elnyomás ellen, a fékeveszett pogromok idején festi a Zsidó mártírok, a középkori eretneküldözést ábrázoló Autodafé kartonjait. Zichy 1871 nyarán végigutazta Nyugat-Európát, Németországot, Münchenben találkozik Wagner Sándorral, Düsszeldorfban ismerkedett meg Munkácsival, Brüsszelben Gallait belgiumi festő lesz rá nagy hatással. Körútja közben hazalátogatott Zalára, néhány napot töltött Budapesten. 1871 őszén vendége volt az angol trónörökösnek. A skóciai vadászatokon és az angol trónörökös vendéglátása után fokozódott az érdeklődés Zichy iránt. 1874-ben elbocsátását kérte a cári udvartól, majd negyvenhét éves korában elhagyta Oroszországot.

Ez alatt a 15 év alatt Zichy mint udvari festő több mint 500, az udvar életét megörökítő képet alkotott. Ezeken az udvar mindennapi életét rögzítette (a fényképezés ekkor még erre alkalmatlan volt) a ceremóniáktól, a vadászatokon keresztül, a cári család tagjainak portréiig, sőt az udvaroncok karikatúráiig bezárólag.

1896 májusában volt II. Miklós cár koronázása Moszkvában, ami súlyos feladatokat jelentett Zichy számára, hiszen nemegyszer évekig tartott, amíg a cári ünnepségek egyes eseményeit kidolgozta. Noha Zichy nem látogatott haza, kiállításokra nem küldött új műveket, továbbra is teljesítette az otthoni művészi megbízásokat és kapcsolatot tartott a hazai művészekkel, mint Zala György, Than, Lotz, Feszty Árpád, Brodszky Sándor, Barabás, Csók István, Székely Bertalan.Emiatt kénytelen volt a millenniumi kiállításról is lemondani. „Határozottan tudom, hogy Munkácsy, Wagner és Benczúr is, az ezredévi kiállításra nagyméretű új képekkel készülnek. 

Ily körülmények közt nem illendő, hogy én avult, kikopott tárgyú képekkel legyek képviselve”Pétervárott ez időben jelent meg Breviarium Eroticum 58 rézkarcból álló albuma, mely hasonló modorú mint Boucher, Fragonard, Geiger, E. H. Avril művei. A művész több erotikus rajza egy nagy díszalbumban, Lipcsében 1911-ben jelentek meg. Zichy betegen, öregen, de megérte az 1905-ös véres vasárnapot és az ezt követő forradalmi eseményeket. 1906. február 29-én éjjeli 11 órakor megszűnt a szívverése. Zichy Mihály halálhíre március 1-jén, holtteste pedig március 17-én reggel érkezett Budapestre.

Üdvözlettel

Forrás: Wikipedia, Hung-art

www.magyarmuveszet.com

www.facebook.com/magyarmuveszetiportal