Vertel József grafikusművész

 

 

Magyar népi mótívumok

 

 

Kodály Zoltán szavaival szeretném kezdeni a Magyar népi mótivumainkról kezdődő sorozatunkat.

 

" Kultúra annyi, mint tanulás. megszerezni, színvonalon tartani nehéz, elveszíteni könnyű"

 

 

A portálunk egyik mottójául azt választottuk, hogy Nem csak szavakkal magyar. Az egyik nagyon kedves tagunk - jogosan - ki is emelte, hogy ezt mi bizony már hallottuk. Szép dolog magyarnak lenni, mégha néha nem is gondoljuk, látjuk igazán annak. Azonban fontos is magyarnak lenni és ezt a kultúrát, hagyományt, örökséget ápolni, őrizni.

 

Sorozatunk első részeként, a kékfestéssel szeretnénk foglalkozni.

 

A kékfestés egy textíliákon alkalmazott színmintázási technológia, amely nevét onnan kapta, hogy a minta eredeti formájában jellegzetesen kék alapon fehér színben jelenik meg. A kékfestés magát a műveletet jelenti, emellett használatos még a kékfestő kifejezés is, ami

• egyrészt az ún. kékfestéssel készült, azaz többnyire kék színű, fehér mintázattal díszített – többnyire vászonkötésű – pamutszövetet (kartont),
• másrészt pedig a foglalkozást, a mesterséget és magát a műhelyt is jelenti.

A kékfestő kelme az elmúlt századokban jelentős szerepet játszott a magyar népviseletben és a lakástextíliák körében, de ma is népszerű, napjainkban is több kisvállalkozó foglalkozik ilyen termékek előállításával.A kékfestő kifejezés 1770-ből, a pápai Bengely István panaszos levelében fordul elő először,majd széles körben elterjedt. A kék-fehér színű mintázás a keleti porcelánoknak volt a jellemzője, ezért is nevezték a festők az eljárást németül Porzellandrucknak.

 

A hagyományos műveleti sorrend a következő:

1. A nyers szövet kimosása forró szódás vízben, hogy a szövésnél használt íranyagokat eltávolítsák.
2. Öblítés, majd szárítás szabad levegőn.
3. Keményítés kukorica- vagy burgonyakeményítőt tartalmazó fürdőben.
4. Szárítás.
5. A szövet felfeszítése a nyomóasztalra és a gátlószer minta szerinti rányomása a nyomódúccal.
6. Szárítás, hogy a gátlószer megkössön a szöveten.
7. A színezék felvitele a színezőfürdőben, a kívánt színmélységtől függően többször ismételve.
8. A gátlószer eltávolítása savas fürdőben.
9. Öblítés.
10. Szárítás.
11. Mángorlás, hogy a kész szövet sima és ráncmentes legyen.

A kékfestés eredeti eljárásánál a pamutszövet azon területeit, amelyet fehéren akartak hagyni, méhviasszal vonták be, majd a szövetet a festékkel teli kádba mártva kékre színezték. (Az eljárást legfeljebb 63 °C-ig melegített fürdőben lehetett végezni, mert különben a viaszbevonat elolvadt volna.)

 

Azokon a helyeken tehát, amit a viasz nem fedett, a kelme kék színűre festődött. Minél többször ismételték meg ezt az eljárást, annál sötétebb kék színt kaptak. A méhviasz felvitelét a kelmére fa dúcokkal végezték, amelybe belefaragták a mintát. A fából faragott dúcokat később kiszorították az alakos rézszegekkel és -huzalokkal kivert formák. Az európai kékfestők a gátlószert különböző vegyszerekből készült oldatban vitték fel.

 

 

Színezékként növényi festékeket használtak. A kék szín előállítására az indigót használták, amit az Indiában honos Indigofera tinctoria nevű növényből nyertek. Európában erre már a kora középkor óta a csüllenget (Isatis tinctoria) használták, amit főleg Franciaországban és Türingiában termesztettek. A 16. században felgyorsult kereskedelem tette lehetővé az indiai növény Európába szállítását, amely több festőanyagot tartalmazott, mint a csülleng, ezért alkalmazása gazdaságosabbnak bizonyult.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A nagyipari textilnyomás elterjedése természetesen visszavetette a kisüzemi kékfestést. Ennek ellenére tovább él mint népművészeti tevékenység és néhány üzem ma is működik. Ilyen például a bácsalmási Skorutyák család, az 1906-ban alapított, ma Tóth Ildikó és Gerencsér Zsolt által működtetett Győri Kékfestő Műhely, a dunaföldvári Gál Gyula, a nagynyárádi Sárdi János és Auth Andor, a szentendrei ifj. Kovács Miklós és a tiszakécskei id. Kovács Miklós, a szombathelyi Szakács és a Tolnai Kékfestő Műhely és Múzeum , amelyek egyúttal általában látogatható bemutatóhelyek is.

 

A ma is működő kékfestő műhelyek változatos, részben a műhely hagyományos mintáin alapuló, vagy a tájegységükhöz igazodó népművészeti elemeket bemutató, részben pedig modern mintázatú kollekciókkal jelennek meg a vásárlóközönség előtt és szerepelnek rangos kiállításokon is.

 

Többen a kékfestők közül állami kitüntetésekben is részesültek művészi tevékenységükért. Külön is említést érdemel Bódy Irén textilművész, akadémikus, tevékenysége, akinek állandó kiállítása van a pápai Kékfestő Múzeumban.

 

A pápai Kékfestő Múzeum ‑ a volt Kluge-féle kékfestő műhely ‑ egyike a kékfestéssel foglalkozó leglátogatottabb bemutatóhelyeknek.

 

Várjuk kékfestők múzeumok, kékfestő textilművészek jelentkezését!

 

A jelentkezéseket a magyarmuveszek@hotmail.co.uk-ra küldjék!

 

 

 

Üdvözlettel