Irodalmi arcképcsarnok

Gyurkovics Tibor 

(1931–2008)

Budapest–Rákosfalván született, 1931. december 18-án. Költő, író. Édesapja, Gyurkovics Henrik jogot végzett, 1938 és 1945 között a Százados Úti Székesfővárosi Községi Kenyérgyár igazgatója, három évig hadifogoly, majd segédmunkás. Édesanyja Riedel Gizella, egy jómódú tejkereskedő lánya.

Gyurkovics Tibor 1942 és 1948 között a budapesti piarista gimnáziumba járt, az iskolák államosítása után ez az intézmény Ady Endre Gimnázium néven működött tovább. Itt érettségizett 1950-ben. Származása miatt nem vették fel sem az orvosi, sem a jogi egyetemre, és a színiakadémia sem fogadta.

Néhány hónapig a BESZKÁRT-nál volt normás, éjszakai műszakban, végül szeptemberben felvették a Gyógypedagógiai Főiskolára. Annak elvégzése után, 1953 és 1955 között pszichológusi oklevelet szerzett az ELTE BTK-n. Szakdolgozatát József Attila értékelésének a verseiben megnyilvánuló szinesztéziájáról írta.

1955–1957-ig a Gyógypedagógiai Főiskola előadója, majd tanársegédje volt, közben a Főiskola Csalogány utcai gyakorlóiskolájában értelmi fogyatékosokkal foglalkozott. 1956-ban a forradalmi bizottság elnöke lett a Főiskolán, ezért később meghurcolták, elveszítette állását. Egy évig kisegítő iskolai tanárként működött Kőbányán, majd 1958 és 1960 között vezető pszichológus volt a József utcai központi gyermekgondozóban. 1960-tól 1968-ig az Országos Ideg- és Elmegyógyintézetben dolgozott pszichológusként a női zárt osztályon, majd a férfi ambulancián, később a munkaterápiás osztályon. Itteni tapasztalatai számos regényében és versében megjelentek (Ne szeress, ne szeress; Pótmajom, és a Lipóciában versciklus a Kenyértörés című kötetben).

1968-tól írásaiból élt, bár voltak más kötöttségei is. Így a Pest Megyei Bíróság igazságügyi szakértője 1966-tól 1970-ig, 1988 és 1992 között a veszprémi Petőfi Színház dramaturgja, 1989–1991-ig az Új Idő szerkesztő bizottsági tagja. 1991-től a Lyukasóra című tévéműsor állandó résztvevője, 1992-től az azonos című folyóirat alapítója és szerkesztő bizottsági tagja volt. 1991 és 1995 között a Magyar Írókamara társelnöke, 1992-től a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke, 1994-ben a magyar labdarúgó-válogatott pszichológusa (fél évig), 1995-től a Magyar Írók Egyesületének elnöke.

Első feleségétől, Salzmann Máriától négy gyermeke született: Gertrúd (1957), Dorottya (1958), Rita (1961) és Mónika (1966). Második felesége Németh Kornélia, harmadik Földváry Györgyi.

Verseket 15 éves kora óta írt, első verseit Hárs László közölte a Népszavában. A Vigilia 1958-as májusi számában Rónay György mutatta be költeményeit (Varázsló; Erdei manó tánca; Hajnal). Első mesterei és példaképei Weöres Sándor és Pilinszky János. Első verseskönyve, a Grafit 1961-ben jelent meg. Összesen 63 kötetet publikált – halála után további nyolcat adtak még ki.

Sokoldalú szerző volt. A versek mellett regényeket, elbeszéléseket, lírai esszéket, (többnyire groteszk) színműveket és publicisztikát is írt, ezért nevezték őt ketten is – Szeghalmi Elemér és Hernádi Gyula – a magyar irodalom pentatlonistájának, illetve öttusa-bajnokának. Ötvenedik kötetében saját családjának állított lírai monumentumot: Alibi – szubjektív regény, vagyis konfesszionális hazugság. (Megjelent a Hitelben 1996 és 1998 között, hét folytatásban.) Évekig volt állandó publicisztikai rovata a Lyukasórában, a Premier című színészmagazinban és a Kisgazdapárt hetilapjában, a Kis Újságban.

A Kráter Kiadó 2001-től jelentette meg Hétfátyol címmel életmű-sorozatát.

Hosszú betegség után, 2008. november 16-án hunyt el Budapesten. 

Őskor

Az asszonyok a patakokban

ruhaneműket mossanak

és különböző alakokban

a víz fölé hajoljanak.

A gyermekek mezítlenül

futkároznak a fák között.

Haldokló meghal, majd felül,

mint kibe lélek költözött.

Az öreg ember alkuszik

pár, töredező életére.

A patakokban hal úszik

s a halászoknak nincs csalétke.

A férfiember dolgozik

az elébeterített földön,

azon vizsgál, gondolkozik,

milyen időért könyörögjön?

Ha felhő jön, rohad a búza,

ha nap sugárzik – elpereg.

Szegény embert az ág is húzza.

A fűben hernyó hempereg.

A tó egy hullámot zavar

s fecseg a nádas-szó a parton,

holt embert fed a rőt avar,

hogy véglegesen meg ne haljon.

Vadászok szorítják az íjat,

a szarvas tőrről álmodik. –

Madár repülhet, virág nyílhat,

mindenki fontos vándor itt.

Történik, van, aminek kell is,

a hold is lassan égre kel.

Részeg imákat súg a dervis,

szédül. A költő énekel.

(u.i.

Az Isten pedig – bizonyára

egy kavicsot hajít a tóba,

hogy mindnek teljesüljön vágya

s hogy Ő is legyen – mutatóba.)

Üdvözlettel

Forrás: Pim.hu