Libabőr

"Libabőr"
A libabőr az egy "zenei" sorozat amelyben összegyűjtük és bemutatjuk a legjobb magyar zenészeinket amelyeket hallgatva libabőrősek leszünk!
A You Tube csatornánkon lesznek hallgathatók a zenék amelyeket probálunk úgy összeállítani hogy abban mindenki megtalálja a zenei ízlésének megfelelőt.
A libabőr következő zenésze:
Szakcsi Lakatos Béla




Édesapja hatására kilencévesen kezdett zongorázni. Klasszikus zenét tanult, de figyelme a dzsessz felé fordult. Miközben a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatóriumban tanult, fesztiválokon olyan neves magyar zenészekkel játszott együtt, mint Tomsits Rudolf, Kőszegi Imre, Pecek Lakatos Géza. Később Kovács Andor gitáros együttesében tűnt fel, de a hatvanas évek közepén már saját zenekaraival is bemutatkozott. LDL nevű triójával a Magyar Rádió versenyén megosztott első díjat kapott, majd 1970-ben a Montreux Jazz Festivalon Pege Aladár kvartettjével második díjat nyertek. Ez indította el nemzetközi karrierjét, melynek csúcsát a Special EFX-szel készített lemezek, illetve a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján a GRP kiadónál megjelent négy szólóalbum jelenti. Zenészpartnerei közt találhatjuk többek közt Bob Mintzert, John Patituccit, Jack DeJohnette-et, Dave Wecklt és Frank Zappát.

1972-től a Rákfogó együttes, majd 1980-tól a Saturnus együttes tagjaként Szakcsinak fontos szerepe volt a fúziós zene hazai terjedésében, érdeklődése kiterjedt a komolyzene és a dzsessz ötvözése felé is. A hetvenes évek kezdetétől tizenkét éven át tanított a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazz-zongora szakán. A cigány folklór gyűjtésével és színpadi művekké formálásával is foglalkozott, Piros karaván címmel 1975-ben mutatták be első cigány musicalét, melyet az Egyszer egy cigánylány, majd a Cigánykerék követett. 1988-ban a Szegedi Szabadtéri Játékokon mutatta be a Rock Színház A bestia című művét.

2004-ben megjelent Na dara! (Ne félj!) című albuma a cigány jazz műfajteremtő darabjának tekinthető. Életműve elismeréseként 2005-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. 2006-ban Prima díj elismerésben részesült. Az utóbbi időben behatóan foglalkozott Kurtág György és Ligeti György műveivel, Szakcsi Lakatos Béla továbbra is elhivatottan kutatja a lehetőséget, hogy az eddig elkülönülő zenei műfajokból közös nyelvet teremtsen.



Mindezen tevékenységei mellett többször játszotta koncerten Mozart D-dúr, Koronázási zongoraversenyét, melynek kadenciáiban jazzt improvizál.
2008-ban mutatták be a Kerényi Mikós Gáborral (librettó) és Müller Péter Sziámival (dalszöveg) közösen írt új musicalét, a Szentivánéji álmot. A Shakespeare történetén alapuló darab a világzene szinte minden műfaját felvonultatja, ezért Szakcsi új közös zenei nyelv megteremtését célzó törekvésének megfelelően a worldmusical műfaji meghatározást kapta. A Szegedi Szabadtéri Játékokon tartott ősbemutató óta a Budapesti Operettszínház repertoárján fut nagy sikerrel.

Koncertjeire manapság a jazz és a kortárs improvizáció ötvözése jellemző. Ezzel túllépi a megszokott kereteket, a klasszikus- és kortárs zenére, a népzenére, valamint a jazzre egyaránt reagáló, progresszív előadást hozva létre. Szóló improvizációs koncertjei, valamint legújabb, Climate Change nevű együttese (Szakcsi-zongora, Dresch Mihály – szaxofon, furulya, Szandai Mátyás-bőgő, Balázs Elemér-dob) egyaránt jó példa erre.

2010-ben Hazám-díj elismerésben részesült.




Üdvözlettel




Forrás: Wikipedia

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések