Hervay Gizella - "Csodás elemeket tartalmazó, naiv hangulatú" sorozata
Miért Mese?
"csodás elemeket tartalmazó, naiv hangulatú" sorozata.
5.rész
Hervay Gizella
Hervay Gizella (Makó, 1934. október 14. – Budapest, 1982. július 2.) erdélyi költő, író és műfordító. Szilágyi Domokos első felesége.
Sokgyermekes szegény családból származott, a tanulás lehetőségéért keményen meg kellett dolgoznia. A középiskolát Zilahon végezte (1952), főiskolai tanulmányait a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán kezdte (1952–53), majd a Bolyai Tudományegyetemen magyar nyelv és irodalom szakos diákként államvizsgázott (1956).
Akkoriban ismerte meg a szintén költői pályája elején álló, ugyancsak bölcsész Szilágyi Domokost, s ez egész életére, költészetére döntő hatással volt. 1956–57-ben a Napsugár, 1957-től 1959-ig az Ifjúmunkás szerkesztője, 1959 és 1961 között a bukaresti magyar líceum tanára. 1964-től 1966-ig a Művelődés belső munkatársa, egy ideig az Ifjúsági Könyvkiadó szerkesztőségében talál munkát. Életük bukaresti éveinek nehéz anyagi körülményein 1968 és 1971 között ismét az Ifjúmunkás szerkesztőségében kapott állás enyhített. Székely János és Hervay Gizella felfedezettje volt Simonfi József költő, kinek első versei az Igaz Szóban, majd az Ifjúmunkásban szerepeltek.
Magánéletének nehézségein, az újra és újra legyőzni próbált magányon nem segített költői eredményeinek egyre egyértelműbb elismerése (1973-ban írószövetségi és KISZ-díjat kapott). Magányérzése 1976-os Budapestre távozásával csak fokozódott, a súlyos családi veszteségek – Szilágyi Domokos öngyilkossága, majd közös fiuk, Attila (Kobak) halála a bukaresti földrengéskor 1977 márciusában – idegeit végképp megrongálták, nem tudott segíteni rajta a leggondosabb orvosi kezelés sem. Többszöri kísérlet után saját kezével vetett véget életének.
A Forrás első nemzedékével lépett színre. Virág a végtelenben című verseskötete (1963) költői érzékenységgel fordul a nők sorsa felé, a kint és bent egyaránt újjáépülő világot akarja megragadni. Ekkor még egyformán foglalkoztatja a szocialista építés, a munkatelepek, a falu, a város, az új lakótelepek világa és saját érzelmi teljesedése, a boldog, erőt adó szerelem. Költővé azonban a Reggeltől halálig (1966), majd a Tőmondatok (1968) verseiben érik. Kispolgár-album című korai versciklusában még csak a „korszerűtlen alázat” ellen lázad, a nagyanyák sorsát utasítja el magától, a Tőmondatokban már magára az emberi létre kérdez rá, ennek távlatában gondolja újra a költő a költészet feladatát, a költői beszédet tőmondatokra bontva le, mert azt vallja: „az irodalom nem irodalom”. Az élet védelmét várja a lírától, vagyis önmagától is („Ember vagy. Egyedül. Élsz. Védd magad!”). A József Attila-i élményt nem költői hatásként, hanem saját élete véres valóságaként éli át. Ha a Virág a végtelenben a bizonyosság könyve volt, a rákövetkezők a felébredt és részben megválaszolt kételyt kiáltották világgá. A külső díszítőelemek verseiben most már fölöslegessé válnak, valóban a tőmondatok puritánságával, keménységével szól, a képalkotástól a gondolatépítés felé halad. Nyilvánvaló hatással van rá Szilágyi Domokos költészete is. Így 1973-as kötetének címadó verse, az Űrlap például rokonságot őriz olyan Szilágyi-ars poeticákkal, mint a Számvetés és a Hétmérföldes csizma, ugyanakkor válasznak tekinthető.
Formailag azonosul és el is különül Szilágyi Domokos költői beszédétől, épp a tőmondatok jegyében. A külső világ megértésének további akarásával, ám mégis a belső űr növekedésével jut el olyan lírai csúcsokra, ahonnan ijesztő mélységek nyílnak. „Kitaszítva önmagunkból” lehet csak odáig jutni, ahol a Zuhanások című oratórium (1977) születik. Tulajdonképpen ez az érzelmi regényként olvasható vers is válasz Szilágyi Domokosnak; A láz enciklopédiája alapmotívuma ismerhető fel benne („még egy emelet magány”), de önálló nagy lírai mű, sok száz jajkiáltás és gondolati felismerés szabálytalan foglalata; „a szerelem szakadékaiban” reménytelenül vergődő nő keresi benne kétségbeesetten az utat a Társ felé, miközben tudja a végső ítéletet: „Rács kettőnk között.” S a rászakadó kettős halál azt bizonyítja, hogy ez a kétségbeesés tovább fokozható, a kiszolgáltatottság a sorsnak nem ismer határt. Volt férje, költőtársa és a fiában folytatódó élet megszakadása a legsötétebb tónusú lírához vezeti el, olyan csúcsokhoz-mélységekhez, amelyek Vörösmarty, Vajda, Ady, Juhász Gyula rokonává teszik. Az egyéni fájdalom a Száműzött szivárvány (1980) verseiben s a későbbiekben közösségi méreteket ölt, sőt kozmikussá válik.
Életművének lényeges részét alkotja a Kobak könyve. Nem egyszerű meséskönyv ez, hanem egyidejűleg irodalmi-pszichológiai kísérlet, amennyiben egy kisfiú, Kobak mesél bennük, a szerző csak lejegyzi, esetleg röviden kommentálja az elmondottakat. Formailag is a gyermeki látás-, gondolkodás- és beszédmódot követi, a felnőtteket megdöbbentő kérdéseket tesz fel. Kobak jellegzetesen mai gyermek, aki régi típusú meséi mellett (amelyek a tárgyak megszemélyesítésében, a társra vágyásban fejeződnek ki), a gyermeki jóság, tisztaság-naivság történetei mellett rákérdez a technikai világra (autó, traktor, robotgép), de ennél is jellemzőbbek lelki megnyilvánulásai, a felnőttek pszichózisát tükröző magatartásjelek. Az 1966-ban megjelent kötetet 1968-ban követte Kobak második könyve, 1973-ban pedig a Kobak könyve címmel s a gyimesközéploki általános iskola tanulóinak gyermekrajzaival készült gyűjteményes kiadás.
Román versfordításai közül a legjelentősebb Ana Blandiana lírájának tolmácsolása, a Homokóra című kötet (1971). Riportjai, könyvrecenziói főleg az Ifjúmunkásban jelentek meg. Románul a Tineri poeți maghiari din România című antológiában (1979) 11 verse található Tudor Balteș fordításában.
Hervay Gizella
Kobak Könyve
Piros-autós mese
Első fejezet,
amelyben Kobak nagyon, de nagyon szeretne egy igazi autót
Kobak ötödik születésnapjára kapott egy könyvespolcot. A
könyveit kétfelé osztotta, bal kéz felõl azokat, amelyekben nincs
autó, jobb kéz felõl azokat, amelyekben van autó.
Az autóskönyveket a felsõ polcra tette, és róluk mindennap letörülte
a port. A többi, amelyben valami buta véletlen folytán nincs autó, az
alsó polcra került, és ezekrõl Kobak csak szombaton törli le a port,
mikor Mama nagytakarítást rendez a szobában.
Miután már Mama is letörülte a port, Kobak kiteríti a szõnyegre
autóskönyveit, kinyitja mindeniket ott, ahova autót rajzoltak, és
megszámolja õket. Van nyolc piros rajzolt autója, öt kék, két zöld, egy
sárga és egy fekete. Most a nyolc kis rajzolt piros autót egymás mellé
helyezi, és – vigyázz, kész, rajta! – már meg is kezdõdik a verseny.
Egy Mercedes tör elõre, a Trabant mindjárt az elején lemarad, kár is drukkolni neki, node sebaj,
a kis piros Fiathatszáz egyre gyorsabban szalad,
és – hajrá! – elhagyja a Mercedest, de még a Chervrolet-t is.
– Gyõzelem! Gyõzelem! – kiabálja Kobak, és a gyõztes autót
lefényképezi. Vagyis lerajzolja. A kerekei a rajzon nagyobbak lesznek,
mert ezek gyõztes kerekek, és a kormány mellé Kobak odarajzolja saját
magát, hiszen õ vezette a gyõztes autót. Egy virágot is rajzol a fényképre,
meg egy napot, aztán a házat, amiben lakik, madarakat és rakétát a
fejük fölé, és minden rendben van. A képet Mama a könyvespolc fölé
szegezi. Kobak pedig pálcát vesz a kezébe, és odaáll a játékautók elé.
– Látjátok a gyõztes Fiáthatszázat? Azért gyõzött, mert jó kis piros
autó. Ha nem lesztek ti is olyan jók, mint Fiáthatszáz, elverlek
benneteket!
Üdvözlettel
Forrás: Wikipedia, Kobak Könyve: adatbank.transindex.ro
Megjegyzések
Megjegyzés küldése