Vers Mindenkinek

Rohács Sándor

Rohács Sándort szeretném bemutatni a saját szavaival a napokban megjelent Mennyit Ér? című verseskötetével kapcsolatban.

"Ezt a kis művet szeretettel ajánlom mindenki számára, mivel gondolatok, érzések, érzelmek rövid kis összeállítása.

Szeretném ha mindenki olvasná, tanulmányozná és elgondolkodna rajta. A visszajelzések nekem nagyon fontosak, hiszen úgy gondolom hogy a mindennapi életünket foglalkoztató örömök és fájdalmak vannak szavakba, versekbe foglalva. 

Bízom benne hogy segítségével megoldást, egyfajta összefogást egy szebb és harmonikusabb országot, Európát és világot tudunk teremteni.

Verseimet tiszta szívemből és lelkemből írtam.

Köszönöm mindenkinek aki csak olvassa és megérti ezen sorokat."

Rohács Sándor

A költő

Gyermekkoromban emlékszem sokat álmodoztam léhán,
kezemben verseit olvasgattam némán.
Sokan mondták nem való ez neked,
menjél inkább s csapkodjál legyeket.

De nem tudták ők e könyvben mily erő tombol,
meg ragadá engem s nyomban magával vonszol.
Versei számomra kedvesek, szépek,
van bennük szerelem, harc, remény s béke.

Ki volt hát ki e szavakat írta?
Igaz költő tán egy igazi poéta?
És erejét vajon honnan vette,
mikor e verseket magában meglelte?

Mert felolvasá ő bíz a tizenkét pontot,
és embereket a Pilvaxból az utcára vonzott!
De nem hagyá abba hosszú hadjáratát,
a múzeumkertben ismét felkiált!

Talpra Magyar!
Szólt hát a dal,
és hosszú álmából felébredt
a magyar.

Van hát ki őket végre vezesse?

És rabláncaikat a földre most végleg levesse?!

Hogy fényesebb a láncnál a kard?
Ugyan honnan szedte, mikor e sorokat papírra vetette.
És mint őrült ki letépte láncát,
vágtatott a Tisza a rónán át!

Ki volt hát e magyar,
kiről ódákat regélnek?

Petőfi Sándor ő, kiről most beszélek.


Dicső Október!


Felvirradt a nagy nap, Októberi hónap!
Huszonharmadika ez miről most soraim szólnak.
Kivonult egy nemzet, ünnepelni ismét,
a főváros utcáit, meg is töltik tüstént.

Sok száz helyen mondanak sok ezer beszédet,
a múltról emlékezve, ódákat regélnek.
De mi is történt, e hideg őszi napon.
1956 október hajnalon.

Felfigyelt a világ, e kicsinyke országra
Európa szívében Magyarok hangjára.
Mert itt hiszen tettek, és bátran cselekedtek,
Sokan közülük, bíz a halállal szemeztek.

Nem féltek ők tenni, és boldog lett e nemzet,
a szabadságért ők oly nagy dolgot tettek!
Egy volt már a szív, és összeforrt az erő!
Milyen csodás volt ez, és mily felemelő!

Nem volt itt már fegyver, és semmilyen hatalom,
mert egyszerre kiáltják, szabadság akarom!
A nap is előbujt, és mosolyogva derült,
mert mentek ők előre rendíthetetlenül!


Köszönöm hát nékik azt hogy itt lehetek,
és igazszívű szabad Magyarként élhetek!
Hulljon hát most könnycsepp, nyugvó poraikra

emlékezzünk hát tisztességgel, a hős ötvenhatosokra!

Üdvözlettel