Weiner Leó
1885. április 16. Budapest - 1960. szeptember 13. Budapest
Weiner Leó 1885. április 16-án született Budapesten, abban a városban, melyet élete során alig hagyott el hosszabb időre. Kimagasló tehetsége már a Zeneakadémián (1901-06) megmutatkozott, ahol Koessler János tanítványaként az utolsó évben négy ösztöndíjat ill. pályadíjat nyert meg brilliáns technikai felkészültségű, gazdag dallaminvenciójú, ragyogóan hangszerelt darabjaival (Volkmann-díj, Erkel-díj Serenade No. 3 című művéért, Haynald-díj kórusműveiért, Schunda-díj Magyar Ábránd című művéért.) Bartók, Kodály és Dohnányi kor- és iskolatársaként ugyanabban a szellemi közegben kezdte pályafutását, zeneszerzőként azonban valamennyiüket megelőzve jelentkezett sajátosan magyaros hangvételű zenével a századfordulón.
1907-től 1908-ig a Népszínház-Vígopera korrepetítora. A neki ítélt Ferenc József Koronázási-díj lehetővé tette számára, hogy eljusson Bécsbe, Münchenbe, Berlinbe és Párizsba.
1908-ban, mindössze 23 évesen lett a Zeneakadémia tanára: zeneelméletet, zeneszerzést és kamarazenét tanított egészen 1957-ben történt nyugdíjazásáig. Zenepedagógusként – elsősorban kamarazene-tanárként - hatása óriási volt, számtalan világhírű hangszeres művész tekintette őt mesterének, többek között Doráti Antal, Földes Andor, Louis Kentner, Kurtág György, Pauk György, Sebők György, Sir Georg Solti, Starker János és Varga Tibor.
1922-ben Coolidge-díjat kapott II. vonósnégyeséért, 1933-ban Op. 18-as szvitjéért állami elismerésben részesült. 1949-ben nyugdíjba vonult, de oktatói tevékenységét nyugalmazott professzorként ezután is folytatta. 1950-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. 1957-ben visszavonult az akadémiai oktatói munkából, de korlátozott számban otthonában ezután is adott magánórákat, egészen haláláig. 1960-ben életművéért ismét Kossuth-díjat kapott.
Népdalokat sosem gyűjtött, falun nem járt, szinte teljes életét a Zeneakadémián töltötte. Mivel nemcsak szép, hanem érthető muzsikát is akart – és tudott – írni, egy csapásra népszerűvé vált. Pályája kezdetben töretlenül ívelt felfelé, később, főleg Bartók zenéjének eredetisége miatt kissé háttérbe szorultak Weiner magasfokú mesterségbeli tudással és műgonddal, kifinomult formaérzékkel és színkultúrával komponált művei, amelyek a klasszikus formálás ideálja mellett későromantikus francia zenék levegős partitúráiból is merítettek ihletet.
„Tehetsége a romantika legvonzóbb, leghumánusabb hagyományiba fogódzott, s természete az áradó érzések s a meseköltészet ihletett lírikusává tették.” (Kroó György)
Üdvözlettel
Megjegyzések
Megjegyzés küldése