Irodalmi Arcképcsarnok -Tersánszky Józsi Jenő
Irodalmi Arképcsarnok
Tersánszky Józsi Jenő
Tersánszky Józsi Jenő Kossuth-díjas író, a magyar irodalom egyik legbohémabb tehetsége, a XX. századi magyar próza jelentős képviselője, 125 éve, 1888. szeptember 12-én született.
Nagybányán született polgári családban. 1906-ban szülővárosában érettségizett. Kamaszkorától a művészélet vonzotta, ifjúkora nagy részét a híres művésztelep közelében töltötte. Ő maga is kiválóan rajzolt, de a képzőművészetet és a művészembereket ki nem állható apja jogi pályára szánta. Meg is kezdte tanulmányait, de miután a hazulról kapott pénzt igen hamar elkocsmázta, segédmunkás lett, és írni kezdett... 1910-ben a Nyugatban jelent meg első novellája, egy év múlva a Nyugat Könyvtár már novelláskötetét is kiadta.
Az I. világháborúban önkéntesként harcolt, nem sokkal a háború vége előtt hadifogságba esett, 1919 augusztusában tért haza. A harcok közepette született Viszontlátásra, drága című regénye, melyben mindenféle hazafias lelkesedés nélkül láttatta a vérengzés iszonyatos következményeit. Írásait a kritika lelkesen fogadta, de munkája nemigen volt, gyakran nélkülöznie kellett.
Végső elkeseredésében az Erzsébet hídról a Dunába vetette magát, de felülkerekedett életösztöne, és kiúszott a partra. Az esetről megjelent cikkekre figyelt fel egy Molnár Sári nevezetű, jómódú polgárlány, aki levelet írt az írónak. A levelezésből házasság lett, amiért Sárit ugyan kitagadták, de ők csaknem negyven évet éltek le együtt.
1922-ben Tersánszky a Nyugat főmunkatársa lett, Szidike című színművét több színházban is bemutatták. Saját hangjára Kakuk Marci ifjúsága című művével talált rá, a szimbolikus irodalmi figurává nőtt hős ízes-kellemes történetei 1942-ben jelentek meg két kötetben Kakuk Marci címmel. A léha munkakerülő kalandjai a korabeli Magyarországról is hiteles képet festettek, s bár Tersánszky nem önéletrajzot írt, később mégis számtalanszor viselkedett Kakuk Marci módjára.
1927 karácsonyát rendhagyó módon a börtönben töltötte, két hónapot szabtak ki rá szemérem elleni vétség, A céda és a szűz című regénye miatt. 1930-ban regös együttest alapított, majd létrehozta saját színházát, a Képeskönyv Kabaré repertoárján pikáns kuplék, paródiák, groteszk jelenetek szerepeltek. Ebben az időben zenehumoristának vallotta magát, abszolút hallása volt, két szólamban zenélt és fütyült, kétágú furulyán és különleges gitárokon játszott. Az írást előadóként sem hanyagolta el: 1936-ban jelent meg Legenda a nyúlpaprikásról című elbeszélése. 1940-től a Híd című hetilap munkatársa volt.
A II. világháború végén rajzkészségét és összeköttetéseit hamis papírok készítésében, beszerzésében hasznosította, a lakásában bújtatott barátait segítette a maga készítette dokumentumokkal.
A háború után, 1948-ban írói munkássága elismeréseként tisztes évjáradékot, a következő évben Kossuth-díjat kapott. A született ellenzéki író a személyi kultusz évei alatt, mivel szeretett vitázni, gúnyolódni, és nem hallgatta el a hibákat, az ifjúsági irodalomba szorult, báb- és mesejátékokat írt, de ebben is kiválót alkotott: Misi mókus kalandjai, Egy biciklifék története. 1956-tól megindult életműsorozatának kiadása, 1968-ban Életem regényei címmel adta ki önéletrajzi írásait.
A bohém életművész 1969. június 12-én halt meg Budapesten.
Az 1923-ban született Szidikét (később Cigányok címen) 2012-ben a Katona József Színház mutatta be kettős produkcióban. A ma is időszerű történet folytatását, a cigányok és magyarok mai együttélését Grecsó Krisztián írta meg.
Üdvözlettel
Megjegyzések
Megjegyzés küldése