Irodalmi arcképcsarnok - Dugonics András
Irodalmi Arcképcsarnok
Dugonics András
Dugonics András ősei dalmát kereskedők voltak, a török kiűzése után telepedtek Szegedre. Nagyapjáról szinte semmit sem tudunk. Az édesapa, Dugonics András (1715-1780), 1722-ben már a szegedi piarista gimnáziumban tanult. Élete folyamán lassan jómódú kereskedővé vált. 1747 és 1760 között állandóan a külső tanács tagjává választották meg. Ezután is halálig városi tanácsos, az árvák gyámja és 1768-1771 között Szeged Szabad Királyi Város kapitánya volt. Az elszaporodott tolvajok, rablók ellen eredményesen intézkedett. Töltéseket építtetett. 1770-ben egy éjszaka toronyőr volt, a harangozásával felébresztette a város lakosságát, megmentette a tiszai árvíztől a várost.
1774-ben az ő kapta feladatul Kistelek puszta betelepítésének megszervezését. A módosabb polgárok közé élete végén került, két háza, több telke, marhái, lovai, malmai voltak. Dugonics András 1740. október 18-án látta meg a napvilágot. Két lánytestvére volt, az öccse, Dugonics Ádám később a város polgármestere lett. Imre Katalin, az édesanya korai halála után az apa ismét megházasodott. Ebből a házasságból is született két leánytestvér.
Az első magyar regény írója
A XVIII. század közepén a nemzeti érzések csak a kuruc költészet utóéletében fejeződtek ki. Az 1770-es évektől a legnépszerűbb írások között olyan alkotások szerepeltek, mint Gyöngyösi Murányi Vénusza (Zrínyi Ilona Munkács várának védelméről szóló eposza), Salamon és Markalf elbeszélése, Argirius királyfi históriája és Balassi istenes énekei (Zrínyi eposzát 1790-ben Kazinczy az első modern kiadásban adta ki). Bessenyei György: Az Ágis tragédiáját (1772), A philosophus című vígjátékát (1777), A magyar néző (1777), a Magyarság (1778), A Holmi (1779) és Egy Magyar Társaság iránt való jámbor szándék (1790) című röpiratokat jelentette meg. Báróczy Sándor: Kasszandra regénye (1774), Erkölcsi meséi és erkölcsi levelei (1775); Gvadányi József: Egy falusi Nótáriusnak budai utazása (1791), Rontó Pál és gróf Benyovszky Móric élete (1793); Kármán József: Fanni hagyományai (1794) voltak az 1770-es, 1780-as, az 1790-es évek magyar nyelvű (majdnem teljes körű) jelentős epikus alkotásai.
1788-ban adták ki az Etelka, egy igen ritka magyar kisasszony Világosvárott Árpád és Zoltán fejedelminek idejében. /Pozsony, Landerer regényt. 1791-ben a 2. kiadás, majd 1805-ben a 3. életében utolsó kiadás is megjelent. A magyar irodalomtörténet az első eredeti magyar regényként tartja számon. Ez a mű az, amely felkeltette az érdeklődést a nagy nemzeti múlt és irodalom iránt, és Magyarországon olvasóközönséget teremtett. A történet Árpád korában játszódik. Forrása Anonymus: Gesta Hungaroruma (kiadása 1746-ból való) és Bölcs Leó: Taktikája. Elsőként használta fel irodalmi alkotásban Sajnovics János: Demonstratiojában (1770) kifejtett nézetét, amely a lapp és magyar nyelv hasonlósága kapcsán megingatta a török-magyar rokonságot, és a finnugor (karjeli) nyelvrokonság első irodalmi megfogalmazása volt. Műve kulcsregény. „Igaz magyar vagyok, s hazámat szerfölött szeretem” – vallotta. II. József személyét tisztelte, de rendeletei kapcsán a tanácsadóit kárhoztatta: „Ezen könyvem( írásának fö oka vala Magyar országnak ekkori siralmas állapottya Második József Császárnak igazgatása alatt.” (Etelkának kulcsa).
A középosztálynak, azaz a nemességnek szánta, a nemesi ellenállás számára irányregény. Nem véletlen, hogy életében három kiadást ért el. Nem érdemes esztétikai értékek alapján megítélni a művét, hanem inkább történeti megközelítésnek van helye. Az uralkodó nem koronáztatta meg magát, és nem ismerte el a magyar nemesi alkotmányt. A nemesi vármegye jogai csorbultak, az egyházon erőszakos átszervezés történt. Az államregény keretei között a jozefinista rendszer vezető alakjait ismerték fel a kortársak. A honleányok példaképnek tekintették Etelkát, egy személyben allegorizálta a magyaros nemzeti karaktert. II. Lipót megkoronázásnak ünnepségén e hősnőt másolták a hölgyek, a Dugonics által alkotott női név a mai napig népszerű név maradt.
A mű jól megkomponált szerkezetű barokk regény. A magyar irodalomban még újdonság volt ez, bár Európa nyugatibb felén megkésettnek számítana. Bonyodalma, Etele - Etelka szerelme valamint a (tót) Róka (gróf Niczky Kristóf királyi tanácsnokra ismert rá a kortárs) ármánya felkeltette a korabeli olvasók érdeklődését. A jellemek visszásak, pl. Árpád iszákos, gyönge, Etelka pedig egyszerre szentimentálisan sóhajtozó és barokkosan realista, nyersen
szókimondó hősnő.
Szegedet Árpád és Zoltán városaként mutatta be, Attila fővárosáról is írt, a helyi hagyományból mitológiát teremtett.
A regény a népnyelvén készült, az előtte írók nem a nyelvjárásban alkottak, a szólások, szólásmódok, a közmondások nem kaptak ekkora teret.
Dugonics a szegedi nyelvet tartotta a legszebbnek, az alföldi magyarságot a legmagyarabbnak. Csokonai a regény hatására a honfoglalók iránt annyira érdeklődött, hogy belefogott az eposzírásba, az Árpádiászba.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése