Irodalmi arcképcsarnok
Mikszáth Kálmán
Kiscsoltói Mikszáth Kálmán (Szklabonya, 1847. január 16. – Budapest, Józsefváros, 1910. május 28.) magyar író, újságíró, szerkesztő, országgyűlési képviselő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Kisfaludy Társaság és Petőfi Társaság rendes tagja, a Budapesti Egyetem tiszteletbeli bölcsészdoktora.
Kisnemesi családba született Szklabonyán (Nógrád vármegye) Mixádt János Kálmány néven, Mikszáth János jómódú kisnemes és farádi Veres Mária fiaként. Ősei felső-magyarországi evangélikus lelkészek voltak. A családi hagyomány szerint a teológiát Wittenbergben, Halléban és Jénában hallgatták, s nevelőként nemesi családokhoz jutottak be, majd Gömör, Nógrád és Sáros megyékben teljesítettek szolgálatot. A lelkészi szál az író nagyapjánál tört meg, aki szakítva a családi tradícióval, a nagykürtösi földesúr kocsmárosa volt. Mikszáth Kálmán édesapja, Mikszáth János is ott született, de szüleivel később Ebeckre költöztek át, ahol a tekintetes ebecki középbirtokos uraság árendás mészárosa és kocsmárosa lett. Feleségül a helybéli születésű nemes farádi Veress Máriát vette.
Három gyermekük – Mária, Kálmán, Gyula – közül Mária 17 éves korában egy hirtelen szerzett tüdőgyulladás következtében hunyt el, míg Gyula öccse 13 évesen jutott árvaságra. A család valószínűleg 1843 után költözhetett Szklabonyára, ahol az apa előbb a falu kocsmáját és mészárszékét bérelte, később, az 1860-as évek második felében pedig már a „gazda” megjelölés volt olvasható fia bizonyítványában. Földjüket közel 100 holdra becsülték és a család jómódját is bizonyította az a tény, hogy két cselédet, juhászt és szolgálólányt is tartottak.
Mikszáth iskoláit nagyrészt Rimaszombaton járta, 1857 és 1863 között, az utolsó két osztályt azonban Selmecbányán végezte, ahonnan 1868-ban Pestre került, ahol jogi tanulmányokat folytatott, de diplomát nem szerzett.
Iskolái befejeztével visszatért Nógrád megyébe, ahol 1871-ben Mauks Mátyás szolgabírónál Balassagyarmaton szolgabírósági esküdtként helyezkedett el. Itt alkalma volt közvetlen közelből is tanulmányoznia a vármegye uraságait. 1872-ben ügyvédbojtár lett, emellett megpróbálkozott az újságírással is: különböző fővárosi lapok közölték cikkeit, többek között az Igazmondó, Szabad Egyház, Fővárosi Lapok és a Borsszem Jankó.
1873. július 13-án feleségül vette Mauks Mátyás leányát, Mauks Ilona Máriát. Még ebben az évben meghaltak szülei, s ő feleségével együtt a fővárosba költözött. Nagy nyomorban éltek. 1874-ben halt meg 3 napos korában első gyermekük. Felesége megbetegedett és hazaköltözött szüleihez.
Ezután ő is visszahúzódott szülőfalujába, Szklabonyára, ahol azonban anyja a családi birtokot még halála előtt bérbe adta, így abból sem tudott megélni. Az 1874-es megyei tisztújításon mint aljegyző jelöltette magát, de megbukott. Visszatért Pestre, s az irodalommal kezdett komolyabban foglalkozni.
Mikszáth el akart válni a feleségétől, mert azt gondolta, hogy rendes jövedelem nélkül nem méltó a feleségéhez. Felesége nem akart válni, így az akkor még sikertelen író azt hazudta, hogy mást szeret. 1878-ban váltak el. Miután Mikszáthnak rendes jövedelme lett, 1882-ben újra összeházasodtak. Házasságukból három fiúgyermek született: Kálmán, Albert és János.
Írói pályája nehezen indult, mivel stílusa, eredetisége elütött korának megszokott normáitól, ezért a szerkesztők műveiből sok részt egyszerűen kihúztak. 1874-ben jelent meg első önálló műve két kötetben, az „Elbeszélések”, de a kötet nem kapott komolyabb figyelmet. Pár évig különböző napilapoknál dolgozott, de a sikertelenség miatt elkeseredve 1878-ban Szegedre ment, és a Szegedi Naplónál helyezkedett el mint újságíró. Ott aratta első írói sikereit: az 1879-es szegedi nagy árvíz és az ezután következő királyi biztosi korszak hálás témákkal szolgált neki. Karcolataiban a királyi biztosi tanácsot csipkedte, s megörökítette Tisza Lajos és munkatársainak alakját.
1881-ben visszatért Budapestre, ahol az Ország-Világ című lap segédszerkesztője lett. Ez idő tájt vált ki a Budapesti Hírlap szerkesztősége a Pesti Hírlapból, ahová emiatt új munkaerő kellett, így ő maga is a Pesti Hírlaphoz került. Eleinte néhány mellékesebb rovatot vezetett, de alig fél év múlva karcolataival annyira megkedveltette magát a lap olvasóival, hogy Jókai Mór mellett az egyik legkedveltebb szerző és humorista lett. Hírlapi cikkeit nagyobbrészt név jelzése nélkül, igen gyakran Scarron, illetve sok más egyéb álnévvel is jegyezte.
1881-ben a Petőfi Társaság, 1882. február 8-án a Kisfaludy Társaság választotta tagjának, 1889. május 3-án pedig a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett.
Az irodalmi sikert hamarosan a magánéleti és politikai sikerek is követték: 1882-ben ismét megkérte volt felesége, Mauks Ilona kezét, s még ez év december 31-én ismét összeházasodtak. A házasságból három fia született: Kálmán, János (1886‒1890) és Albert (1889‒1921). 1887-től élete végéig országgyűlési képviselő volt, előbb az erdélyi Illyefalva, majd 1892-től Fogaras, végül Máramarossziget mandátumával.
1896. július 15-én a budapesti újságírók egyesülete elnökévé választotta. 1898-ban hozzájárult az Országos Hírlap megalapításához, s annak megszűntéig (1899. január 24.) főszerkesztője volt. 1899. február 8-án lemondott a budapesti újságírók egyesületének elnöki tisztéről. 1903-tól Az Újság főmunkatársaként dolgozott. 1907-ben összegyűjtött munkáiért a Magyar Tudományos Akadémia nagyjutalommal tüntette ki. 1910-ben még megünnepelték írói pályafutásának negyvenedik évfordulóját, ezután Máramarosszigetre utazott, ahonnan már nagybetegen tért vissza, s néhány nap múlva, 1910. május 28-án meghalt. Temetésére 1910. május 31-én délután került sor.
Utolsó munkája, A fekete város könyv alakban való 1911-es megjelenését már nem érte meg. Szülőfaluját (Szklabonya) Mikszáthfalvának nevezték el.
Üdvözlettel
Forrás: Wikipedia
Megjegyzések
Megjegyzés küldése