Irodalmi arcképcsarnok

Lesznai Anna

Lesznai Anna (szül. Moscovitz Amália) (Alsókörtvélyes, 1885. január 3. – New York, 1966. október 2. ) magyar író, grafikus, iparművész, a Nyolcak vendégtagja.

Édesapja Moscovitz Geyza földbirtokos volt. Gyermekkora élményvilága egész életében elkísérte, apja birtokán a parasztasszonyoktól tanulta meg a népi hímzést, majd iparművészeti tanulmányokat folytatott Budapesten Bihari Sándor, Párizsban Lucien Simon tanítványaként. Unokatestvére, Hatvany Lajos helyezte el első verseit a Nyugatnál. Első kötetére (Hazajáró versek) felfigyelt, és kritikájában méltatta Ady Endre is.

1913 és 1918 között Jászi Oszkár felesége volt.

Közel állt a Nyolcak művészeti csoporthoz, tulajdonképpen „kültag” volt. 1911-ben a csoport tárlatán folklorisztikus ornamentikájú textíliákkal szerepelt. Néhány első kiadású Ady-kötet címlapját is ő tervezte. Barátai közé tartozott Ady mellett Kaffka Margit, Balázs Béla és Lukács György. Baráti szálak fűzték a Nyugat, a Huszadik Század és a Vasárnapi Kör legjobbjaihoz.

1919-től bécsi emigrációban élt; Gergely Tibor festőművész felesége lett. 1930-ban hazatértek Budapestre. 1932-ben önálló kiállítása volt az Ernst Múzeumban.

Az 1930-as évek végén megint emigrációba kényszerült, 1939-től az Amerikai Egyesült Államokban élt. 
New Yorkban művészetet oktatott. Utolsó éveiben gyakran hazalátogatott.

Végakaratát teljesítve hamvait hazahozták.

A legjobb magyar költőnők között tartják számon. Lírai verseinek fő motívumai a kert, a föld, a fa, a virág, a „százkeblű lét” ősi egységét idézi. Meséskönyveit maga illusztrálta, erős hangsúlyt kap a szöveggel együtt a kép is. Önéletrajzi regénye, a Kezdetben volt a kert emlékezés és korkép egyben.

Meséinek képei, könyvborítói, illusztrációi, textíliái, amelyekben a magyar népművészet dekoratív elemeit, gazdag színvilágát, derűs koloritját is alkalmazta, a magyaros szecesszió jeles képviselőjévé avatták. 



Szecessziós stílusú textíliáit a korabeli művészeti folyóiratokban gyakran publikálták. Képzőművészeti alkotásaiból őriz műveket a Magyar Nemzeti Galéria, a pécsi Janus Pannonius Múzeum és a Hatvany Lajos Múzeum Hatvanban.

Sötétben, mélyen

Sötétben, mélyen, föld alatt

A nedvet, mely dús kincset ér,

Gyűjté bús öntudatlan csöndben

A szívós, színtelen gyökér.

De jő a nap, tavasznak napja,

Mikor gyökéri vad erő

A kemény kérget megrepeszti

S fakad a rügy, az ébredő!

Ó százszor áldott, az az első,

A hősi, csodás, zöld levél,

Mely a földnek terhét lerázva

Napfényre és életre kél.

És nő a szár, a gyors szökésű,

A hosszú, karcsú, ingatag

S buggyanva szárból szent tökélyben

Nagy, illatos virág fakad.

Övé a földnek lomha álma,

Kelyhében úszik barna csend,

S a rügynek hangos lobbanása

A bíbor leplen megjelent.

Karcsú termője égre szökken,

Az egész bokor benne él,

Kelyhében száz virágnak sorsa

Szunnyad, duzzad, fakad, remél.

Forrás: Wikipedia, Mek.oszk.hu