Irodalmi Arcképcsarnok


Wass Albert



Szentegyedi és czegei gróf Wass Albert (Válaszút, 1908. január 8. – Astor, Florida, 1998. február 17.) erdélyi magyar író és költő.

Magyarországon csak halála után fedezték fel Wass Albertet, mint az erdélyi magyar irodalom nagy alakját. Ő a magyar irodalom ellentmondásos figurája, a hivatalos irodalomtörténet mintha tudomást sem venne róla, miközben vannak, akik a legnagyobbak között emlegetik, és masszív, politikai felhangoktól sem mentes kultusz alakult ki körülötte mind Erdélyben, mind Magyarországon. Egyik leghíresebb könyve a Kard és kasza, amelyben több generáción keresztül tekinti át a magyar történelmet, 1050-től egészen a jelenkorig, a saját, ősi nemzetségének történetén keresztül. Wass Albert 1944-től Németországban, majd 1952-től haláláig az Amerikai Egyesült Államokban élt. Nicolae Ceaușescu elnökségének éveiben Romániában betiltották a könyveit,[1] 1985 őszén pedig értesítést kapott az Interpoltól, hogy Nicolae Ceaușescu Securitate-ügynököket küldött át az Amerikai Egyesült Államokba diplomataként a washingtoni nagykövetség és a clevelandi konzulátus mellé. Az értesítés szerint „Ezeknek egyik feladata az, hogy engem eltegyenek láb alól" – írta Wass Albert.

Műveit Magyarországon a rendszerváltás óta jelentetik meg, korábban itt szinte ismeretlen volt.
Irodalmi munkásságának kritikai feldolgozása ma is folyik. Népszerűsége az 1990-es évek végétől az erdélyi olvasók mellett a magyarországi olvasóközönség körében is folyamatosan növekszik. 2005-ben A Nagy Könyv című magyarországi felmérésben az egyik legkedveltebb magyar írónak bizonyult: A funtineli boszorkány című művét [4] az olvasók a legnépszerűbb 12 magyar regény közé választották, az 50 legnépszerűbb magyar regény között pedig további két műve is szerepel: az Adjátok vissza a hegyeimet! és a Kard és kasza.

A Wass család eredete az Árpád-korig vezethető vissza, és egyike Erdély legrégibb nemesi családjainak.A család 1744-ben, Mária Teréziától kapott grófi címet.
Nagyapja, Wass Béla országgyűlési képviselő majd Szolnok-Doboka vármegye főispánja volt.
 Apja Wass Endre (1886–1975), anyja losonczi báró Bánffy Ilona (1883–1960) unokatestvérek voltak.

A Kolozsvár melletti Válaszúton, a Bánffy-kastélyban született 1908. január 8-án. Szülei korán elváltak, így leginkább nagyapja, Wass Béla jelentette a biztos pontot gyermekkorában. Középiskolai tanulmányait Kolozsvárott a Farkas utcai Református Kollégiumban végezte. 1926-ban érettségizett.

Debrecenben, a Gazdasági Akadémián folytatta tanulmányait, és szerzett erdészeti diplomát. A németországi Hohenheimben és Párizsban, a Sorbonne-on tovább tanult, és újabb erdőmérnöki, és vadgazdasági diplomákat szerzett. Erdélybe apja betegsége miatt 1932-ben tért vissza, egy ideig azonban nem tudott még a családi ügyekkel foglalkozni, mert a román hadseregben a kötelező sorkatonai szolgálati idejét töltötte.
Első felesége unokatestvére, Wass Ilona lánya, báró Siemers Éva (1914–1991) lett. „Családi nyomásra 1935-ben feleségül vettem unokahúgomat, a hamburgi Siemers Évát. Így sikerült csak megóvnunk a családi birtokot a csődbejutástól.”

Hat gyermek (Vid, Csaba, Huba, Miklós, Géza, Endre) apja, akik közül Csaba hároméves korában meghalt. Wass Huba jelentős karriert futott be az amerikai hadseregben. Dandártábornoki rangot ért el, és részt vett egyebek között az 1991-es Sivatagi vihar hadművelet harcászati terveinek kidolgozásában.
Nagyapja, Wass Béla (1853–1936) halála után átvette az egyházi tisztségét, így az erdélyi magyar református egyház kerületének főgondnoka lett.

A második bécsi döntés (1940. augusztus 30.) alapján Erdély északi része visszakerült Magyarországhoz. A következő év elején Wass Albertet a magyar Mezőgazdasági Minisztérium erdészfelügyelőnek nevezte ki Dés településre. Két hónappal később pedig a kolozsvári Ellenzék című lap irodalmi szerkesztője lett.

Mint tartalékos tiszthelyettes 1942 májusától három hónapos katonai kiképzésen vett részt, melynek végeztével a Magyar Királyi Lovasság zászlósi rangját kapta meg. A következő év márciusában a lap főszerkesztőjét behívták a hadseregbe, Wass megbízott helyettes lett. Wass Albert saját életrajzában meséli el, hogy alig három hónap után „két német a Gestapótól behatolt a szerkesztőségbe, felmutatva a parancsot, hogy a német hadsereg megbízásából »felügyelniük« kell a lapot, egyszerűen kisétáltam az irodámból, és felmentem a hegyekbe. Két hét múlva édesapám régi barátja, Veress Lajos tábornok üzent, hogy a németek »keresnek« engem. Hogy elkerülje a kellemetlenségeket, Veress tábornok, aki az Erdélyben állomásozó magyar hadsereg parancsnoka volt, egyenruhát adott nekem, s mint alhadnagyot Ukrajnába küldött a 9. Magyar Királyi Lovassággal, ahonnan csak karácsonykor tértem vissza."  Ezt a feladatot olyan jól látta el, hogy kétszer is megkapta a vaskeresztet.

Wass különböző beosztásokat látott el a hadseregben, majd 1944 áprilisától Veress Lajos tábornok szárnysegédje lett. A háború vége felé közeledvén a szovjet csapatok (majd később a románok is) egyre beljebb nyomultak. 1944 decemberében mutatták volna be egy drámáját a Nemzeti Színházban, de a bemutató az ostrom miatt elmaradt.

A második világháború utolsó szakaszát katonatisztként élte át. Nem várta meg Észak-Erdély újbóli román elfoglalását, 1945 húsvétján lépte át a nyugati határt, az emigrációt választotta.

Először Sopronba utazott, majd 1951-ig Németországban élt, Bleichbachban, később Hamburgban. Onnan négy fiával, 1951. szeptember 21-én az amerikai hatóságok megfelelő vizsgálatainak lefolyása után (egészségügyi, illetve hatósági vizsgálatok) az Amerikai Egyesült Államokba utazott, ahol nyugdíjaztatásáig a Floridai Egyetemen a nyelvi laborban dolgozott technikai segédszemélyzetként (ő kezelte a magnószalagokat). Feleségét tüdőbaja miatt nem engedték beutazni az Államokba, ő Endre fiával Németországban maradt, később el is váltak.
A román Néptörvényszék 1946 tavaszán Wass Albertet távollétében halálra ítélte háborús bűnökért és gyilkosságért. Azzal vádolták, hogy 1940-ben az Észak-Erdélybe bevonuló magyar csapatoknak parancsba adta egy ortodox pap családjának és néhány románnak, a helyi zsidó kereskedőnek és családjának, valamint az ortodox román pópának és annak magyar szolgálójának a kivégzését.
A román hatóságok többször is kérték kiadatását, 1979-ben az USA Igazságügyi Minisztériuma többszöri átvizsgálás után, nem kellő megalapozottságára hivatkozva elutasította a kérelmet. Ez történt akkor is, amikor a Wiesenthal alapítvány tett feljelentést ellene, mivel azok között az emberek között, akiknek kivégzésére állítólag parancsot adott, két zsidó is volt. Az USA az ügy átvizsgálása után ejtette a vádakat.


Wass Albert sírja Marosvécsen
Wass Albert 1952-ben újranősült, a skót származású Elisabeth McClaint (1906–1987) vette feleségül. Ekkor költözött a család az Ohio állambeli farmról a a floridai Astorba[2], amely az Ocala Nemzeti Park területén helyezkedik el - ez lett végleges otthonuk. Második feleségével annak haláláig (1987. március 29.) békében éltek, ami a kettőjük viszonyát illeti. Erdélyért és a székely nép sorsának jobbításáért folytatott küzdelme - írói munkássága és konkrét politikai ténykedése - miatt ugyanis sokszor került veszélyes helyzetbe. ( A bevezetőben már utaltunk erre.) Közben azért jó dolgok is történtek vele: 1957-ben megkapta az amerikai állampolgárságot, majd megalapította az Amerikai Magyar Szépmíves Céh - et (1963). Cikksorozatot indított Magyar szemmel címmel, megküldte lapjait az egyetemeknek és a Fehér ház tagjainak. Angol nyelvű lapokkal próbálta életben tartani a kossuthi Duna-menti Konföderáció eszméjét éppúgy, mint a kisebbségi magyar lét elleni igazságtalanságok számonkérését a szlovák, a román és szerb állammal szemben (Danubian Resarch and Information Center (1966), Transilvanian Quarterly (1979), Hungarian Quarterly (1984), Central European Forum (1988). Nemzetközű jellegű tevékenységéért és művei esztétikai értékének elismeréséül a Száműzött Írók Amerikai PEN Klubjának tagjává választották [10].
Időközben a clevelandi Magyar Kongresszus létrehozta az Erdélyi Világszövetséget, két társelnököt választottak Wass Albert és Zolcsák István személyében. Munkásságuk felbecsülhetetlen volt Erdély ügyének a világ előtt való képviseletében (1975). Megjelentette a Documented facts and figures on Transylvania című történelmi munkát: „Három könyvet adhattunk ki ebben az esztendőben angol nyelven, Erdély igazságának az ismertetésére és védelmére.”

(1977).Bizonyos, hogy mindezek hozzájárultak ahhoz, hogy az amerikaiak 1979 - ben megvonták Romániától a A legnagyobb kedvezmény elvét. Tény, hogy ezek után a bukaresti rádióban Ceausescu Románia Első Számú Közellenségének nevezte Wass Albertet. " Ennél nagyobb kitüntetés soha nem ért még életemben!" - írta erről Szeleczky Zitának.

 Ceausescu emberei időről időre megjelentek az Egyesült Államokban. A Securitate embereire még az FBI is felfigyelt, olyannyira, hogy ők figyelmeztették az írót, az életére törnek. 1985 őszén „Securitate-terroristák” bizonyítottan gyilkossági kísérletet követtek el Wass Albert ellen a clevelandi Holiday Inn Hotelban - a szálláshelyére bombát helyeztek el -, amely csak az INTERPOL jól-értesültsége és bűnmegelőző munkája miatt hiúsult meg. A két merénylőt elkapták, de diplomáciai mentességük révén csupán kiutasították őket az országból[10]. Ezt újabb merénylet követte: Wass Albert egy 1986 januárjában keltezett levelében a következőképpen számolt be egy ellene tervezett gyilkossági kísérletről Szeleczky Zitának: "Egy rendszám nélküli teherkocsi elütött kora este a közeli szupermarket előtt, ahogy a boltból kijövet igyekeztem vissza a kocsimhoz. A teherkocsit két nappal később meglelték egy Fort lauderdale-i javítóműhelyben, ahol a jobboldali sárhányóját javították, pontosan azt a helyet, ahol a térdemet érte a sárhányó ütése. A teherkocsin diplomáciai rendszám volt: a Román Követséghez tartozott." 

1989-ben visszavonult az emigráns politikai élettől, lapjainak és könyveinek saját kiadását megszüntette. Több mint 2 évi egyedüllét után Wass Albert 1990. november 9 - én házasságot kötött Mary La Planta-val, egy ír származású francia asszonnyal. Később önmagának is bevallotta, hogy ez volt élete egyik nagy tévedése : 1992-től öngyilkosságának napjáig áldatlan viták jellemezték az új feleséggel való kapcsolatukat, amerikai fiait is beleértve. Közben 1996 szeptember 24-én autóbaleset érte, koponyatörést szenvedett, emiatt később emlékezetkiesései voltak.Állítólag nehéz anyagi helyzetbe is került, mert szélhámosok kiforgatták a vagyonából (ami leginkább temérdek könyvének szerzői joga volt), bár ennek ellentmond, hogy halála után 30 ezer dollárt találtak a takarékkönyvében.Mindez nyilván hozzájárult a szomorú végkifejlethez, hogy Wass Albert 1998. február 17-én öngyilkos lett a saját vadászfegyverével. 

( Csak zárójelben érdemel említést: felreppentek hírek, hogy Wass Albertet meggyilkolták, de ezt semmiféle bizonyíték nem támasztotta alá. "A tanúk, a rendőrség és az orvosi boncolási jegyzőkönyv nem találtak gyilkosságra utaló jeleket".)
Végső kívánsága teljesült azzal, hogy hamvai Erdélyben, a marosvécsi (az egykori Kemény-) kastély kertjében, Kemény János mellett nyugszanak. 


Üdvözlettel




Forrás: Wikipedia

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések