Magyar Festők
Madarász Viktor
12.rész
Madarász Viktor (Csetnek, 1830. december 14. – Budapest, 1917. január 10.) a legnagyobb magyar történeti festők egyike és a hazai romantika egyik legjelentősebb alkotója.
Szülei Madarász András és Mühlbahn Zsuzsanna, felesége Ziska Jolán volt.

Részt vett a szabadságharcban, és előbb a 41., később a 131. honvédzászlóaljnál szolgált a világosi fegyverletételig, amikorra már hadnagyi rangban szolgált. A szabadságharc meghatározó élménye maradt élete végéig, ám részvételéről keveset tudunk. Annyi bizonyos, hogy kardját és mentéjét megőrizte, még sírjába is maga mellé rakatta őket. A fegyverletételkor Eszékről gyalogszerrel tért haza, majd rövid rejtőzködés után Pécsett csatlakozott szüleihez. Kívánságuknak megfelelően folytatta jogi tanulmányait, de egyúttal egy Pósa Gábor nevű arcképfestőhöz is eljárt tanulni. Már korán kialakult realista stílusa, és szorgalma és tehetsége révén gyorsan elsajátította a festészeti fogásokat.
1853-ban a bécsi akadémia előkészítő évfolyamán, majd 1855-ig a történeti-festészeti szakosztályon volt hallgató, és Ferdinand Waldmüller magániskolájában is tanult. Ekkoriban készültek első történelmi tablói, amelyeket 1855-től láthatott a nagyközönség. A Kuruc és labanc című festmény hatalmas sikert aratott.


Az ebben az időben készült Petőfi halála már a hanyatlást vetítette előre.
A helyzetet súlyosbította, hogy üzlete tönkrement, és elárverezték (1902). Az idős Madarász 1903-ban ismét megpróbálkozott a festéssel, de arcképei és történelmi munkái nem ütötték meg a korábbi színvonalat. Szinte elfeledetten hunyt el 1917-ben.
Üdvözlettel
Forrás: Wikipedia.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése