Magyar Festők

Barcsay Jenő

13.rész

Nagybarcsai Barcsay Jenő (Katona, 1900. január 14. – Budapest, 1988. április 2.) Kossuth-díjas magyar festő, grafikus, művésztanár és tanár.

Erdélyi fejedelmi család késői leszármazottja, de szegénységben nevelkedett. Körjegyző apja (Barcsay Boldizsár) és egyik nővére lelki betegségben szenvedett, apja később öngyilkos lett. Anyja, Kabdebó Irén tíz gyermeket szült, hatan még gyermekkorukban, szigorló orvos öccse 24 évesen tüdővészben halt meg. Barcsay a festészeti munkára hivatkozva nem alapított saját családot, 103 évet megélt anyjának és nővéreinek volt a támasza.

Gimnáziumi tanulmányait Kolozsváron, Szamosújváron és a nagyenyedi (Bethlen) kollégiumban végezte.

Apja katonatisztet akart belőle faragni, de ő maga inkább zenésznek készült, zongoraleckéket vett Marosvásárhelyen egy Zsózsmann nevű tanártól. Közben magán tanítóskodott (Nyárádszentandráson), és tanítói és kántori oklevelet szerzett. Festőtehetségét Gulyás Károly tanár fedezte fel, aki Soófalvy Illyés Sándorhoz ajánlotta be. A jómódú erdélyi úr vállalta budapesti taníttatásának a költségeit, azonban csak egy éven át tudta támogatni, mert az első világháború utáni gazdasági válságban a vagyonát elvesztette.

1918-ban behívták katonának, de kétoldali tüdőcsúcshurut miatt leszerelték.

1919-ben Magyarországra jött és beiratkozott a tanügyi reformokat megélő Magyar Képzőművészeti Főiskolára, amelynek igazgatója 1920-tól Lyka Károly művészettörténész volt. 1924-ben végzett, ezután mint művésznövendék két évig a főiskolán maradt. Tanulmányai idején nyomorgott, több társával együtt az iskola egyik helyiségében húzta meg magát. Első mestere Vaszary János volt. Tőle Rudnay Gyulához kéredzkedett, amiért Vaszary éveken át nem fogadta a köszönését. Rudnay Gyulával minden évben művésztelepekre jártak. 1923-ban Gyöngyösön dolgoztak, itt festette azt a képet, amelynek kapcsán először érezte, hogy festő lett, mert akkor érezte meg először a síkon a teret, a harmadik dimenziót, ötvözve a lélek, a belső tartalom megjelenítésével. Rudnay ebben a képben ismerte fel igazán tanítványa tehetségét.(A falu bolondja, Szentendre, Barcsay Múzeum). A következő évben Makóra mentek. Itt ismerte meg Endre Bélát, a kitűnő alföldi festőt.Tanárai közül Lyka Károly tett még rá nagy hatást, az elődök és a kortársak közül Munkácsy Mihály, Mednyánszky László, Szőnyi István és Nagy István. Lykával és Endre Béla erdélyi festővel később életre szóló barátságot kötött.

1925-ben készítette azt a rézkarcot, a fiúfejet, amely még a párizsi hatások előtt, de már ösztönösen, szinte kubista eszközökkel bontja síkokra a formát, az emberi arcot és ezek a síkok éles metszésben találkoznak a portrén. 1926-ban egyéves ösztöndíjjal Párizsba utazott. A galériákban és kávéházakban látott modern giccs elkeserítette, beilleszkedését a nyelvismeret hiánya is nehezítette. A késő klasszicista Souverbi, valamint Modigliani, a kubista Braque, akinek formavilága megfogta,de még inkább Matisse, akinek művészetét már akkor időtállónak tartotta, és az impresszionisták (Monet, Pissarro, Cézanne) gyakoroltak rá hatást. Párizsból öccse súlyos betegsége és halála miatt hazautazik, visszatérve nem találta helyét Párizsban. Az ösztöndíj második felében Olaszországba utazott, Perugiába, Rómába, Assisibe és Firenzébe látogatott. Az utazás életre szóló élményekkel látta el, amelyek majd az ötvenes évek közepén készült festményeinek lesz egyik alapforrása. Mindig hangsúlyozta, hogy a latinos expresszionizmus áll közel hozzá, szemben a némettel. 1929-ben újra megpályázta az ösztöndíjat, amit kivételesen meg is kapott. Második útja során tudatosan tanult.

Az 1928-ban megalakult Szentendrei Festők társaságához 1929-ben csatlakozott. Ugyan nem volt alapító tag, de ettől az évtől kezdve a nyarakat rendszeresen Szentendrén töltötte, kezdetben a művésztelepen lakott, később a Zenta utcában vett házat. (A szobra ma is itt látható a jellegzetes botjával.) Itt Paizs-Goebel Jenővel kötött barátságot, akit a második világháború idején agytumor miatt elveszített.

1931-től 1945-ig a Fővárosi Iparostanonc iskolában könyvelést, matematikát, géptant és irodalmat tanított pék-, fodrász-, géptechnikus stb. tanulóknak. A pénzből függetleníteni tudta magát, nem szorult rá a giccsfestésre.

A háború alatt többször is behívót kapott, de nem került frontszolgálatra, a kiképzések után hazaengedték. Egy ízben felkereste Farkas Istvánt, akin üldöztetése miatt segíteni próbált.

1945-ben Krocsák Emil ajánlására Szőnyi István a Magyar Képzőművészeti Főiskolára hívta, ahol az anatómia és a szemléleti látszattan professzora lett. Intenzíven rajzolni kezdett, hogy tudását fejlessze. A Főiskola tanára volt egészen nyugdíjazásáig. Halála után termet neveztek róla el.

1949-ben nővére lánya halott gyermeket szült, TBC-ben hamarosan meghalt, nővére idegszanatóriumba került. Barcsay ezt az évet élete legnehezebb időszakának nevezi. Ebben az időben jelentkezett első monumentális munkájával.

1953-ban megbízást kapott az anatómiai tankönyv (Művészeti anatómia) megírására. Néhány hónap alatt különböző méretekben kétszer is megrajzolta a könyvet. A nyomdászati munkákat személyesen felügyelte. A könyv „Az év legszebb könyve” kitüntetést nyerte el, Barcsay Kossuth-díjat kapott.

Az 1960-as évektől számos nagyméretű mozaikot készített (Asszonyok c. mozaik Miskolcon, Nemzeti Színház előcsarnoka, újpesti fürdő, szentendrei városháza). A mozaikkartonokból 1966-ban az Ernst Múzeum rendezett kiállítást. 1969-ben megbízást kapott a szentendrei kultúrház mozaikjának elkészítésére

. A munkához muranoi üveget használt és először készített aranyból hátteret.

Élete utolsó éveiben gerinc- és ízületi betegség miatt nehezen dolgozott, de az ecsetet nem tette le. 88 évesen érte a halál.

Üdvözlettel

Forrás: wikipedia

www.magyarmuveszet.com

www.facebook.com/magyarmuveszetiportal