Magyar Művészeti és Kulturális Portál

április 02, 2013

Faragó József Művészete.

A Magyar Nemzeti Galéria grafikai gyűjteményének kamarakiállítása ez alkalommal egy ritkán előtérbe kerülő művészeti ágnak, a politikai karikatúrának egyik jeles képviselőjét, Faragó Józsefet (1866-1906) mutatja be a közönségnek.

Faragó József korának egyik nagy hatású, jól ismert élcrajzolója volt, aki megújította a politikai karikatúra műfaját Magyarországon. A Borsszem Jankó, majd a Kakas Márton munkatársaként országos hírű rajzoló volt. Maró, mindig telibe találó paródiáit, a napi politikai élet csatározásait kacagtatóan, mégis húsba vágó nyerseséggel bemutató jeleneteit hétről hétre várták az előfizetők.

Faragó, mint a többi magyar művészpalánta, Münchenben tanult festészetet a Képzőművészeti Akadémián (1887-1888), ám hamar feladta a festészeti karrierről szőtt álmait. A Münchenben élő és tanuló magyar festőtársaság közkedvelt tagjaként számtalan karikatúrát rajzolt barátairól, kollégáiról, melyek hamar elismertséget szereztek neki. Pályáját gúnyrajzolóként folytatta, 1890-től rendszeresen küldött karikatúrákat budapesti humoros lapokba.

1894-ben telepedett le Budapesten, ahol a Borsszem Jankó munkatársa lett. Faragó érkezése radikálisan megváltoztatta a lap vizuális jellegét: meghonosította Magyarországon az angol-francia gyökerű karikatúrastílust. A korábbi tipizált alakok helyett jól felismerhetően a napi politikai élet szereplőit ábrázolta. Rajzai annyira találóak voltak, hogy gyakran szövegre sem volt szükség ahhoz, hogy a korabeli olvasó azonnal megértse a szituációt. Politikai karikatúrák mellett Faragó művészeti karikatúrákat is készített. Ezeken az évente kétszer megrendezett műcsarnoki tárlatokon kiállított festményeket, szobrokat figurázta ki. A rajzok egy része ma is ismert, népszerű műalkotásokat karikírozott, melyek közül néhányat a karikatúrákkal együtt mutatunk be.

Az 1890-es évek végén Faragó művészetének csúcspontjához ért. Műveivel kiállításokon szerepelt, és a politikai karikatúrán kívül eső területeken is dolgozni kezdett: újság- és könyvillusztrációkat rajzolt. Az 1900-as évek elejétől rézkarcolással, litografálással kezdett foglalkozni, illetve ex libriseket és főként portrékat készített.

1903-ban Faragó Berlinbe költözött. Itt továbbra is karikatúrarajzolásból élt, az Ulk című lap munkatársa volt, ám emellett igen komolyan folytatta grafikusi pályáját. 1905-ben a neves berlini Galerie Gurlittban állította ki 18 művét, köztük neves berlini művészek portréit. Legjelentősebb lapja, Richard Strauss zeneszerző arcképe is ekkor készült.

Faragó egy évvel a sikeres grafikusi bemutatkozás után, 1906-ban öngyilkosságot követett el. A tragédiát a kortársak magánéleti és szakmai okokkal egyaránt magyarázták. Feleségének néhány hónappal korábban bekövetkezett halála, valamint elégedetlensége alkotói életművével közrejátszottak végzetes tettében.

Valóban, Faragó kényszerűségből lett karikaturista, holott festő szeretett volna lenni. Hiába voltak e téren sikerei, ő művészi karrierre vágyott. Ráadásul stílusa, amely illeszkedett az 1890-es évek nemzetközi karikatúrastílusához, az 1900-as évek első évtizedében már ódivatúnak számított, különösen Berlinben, ahol ekkor már a modern karikatúrarajzolók, a müncheni Simplicissimus zseniális munkatársai (Thomas Theodor Heine, Olaf Gulbransson, Emil Orlik, Ferdinand von Rezniček) új irányt szabtak a karikatúraművészetnek. Grafikusi működése jóval több sikerrel kecsegtette, ám váratlan öngyilkossága véget vetett ígéretes pályafutásának.

Több száz karikatúrája mára jórészt szétszóródott, műveinek döntő többségét csak nyomtatásból, az újságok hasábjairól ismerjük. Az itt bemutatott művek a Magyar Nemzeti Galéria és a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokának a gyűjteményéből valók. A művek többsége a Faragó halála után, 1906 telén megrendezett hagyatéki kiállításról került be közgyűjteménybe.

Tárlatunkkal szeretnénk emlékezni és emlékeztetni a karikatúra e méltatlanul elfeledett képviselőjére.