"Libabőr"
 
A libabőr az egy "zenei" sorozat amelyben összegyűjtük és bemutatjuk a legjobb magyar zenészeinket amelyeket hallgatva libabőrősek leszünk!
 
A You Tube csatornánkon lesznek hallgathatók a zenék amelyeket probálunk úgy összeállítani hogy abban mindenki megtalálja a zenei ízlésének megfelelőt.
 
A libabőr következő zenésze:
 
 
Presser Gábor
 
 
 
 
 
 
 
Presser Gábor Kossuth- és Erkel-díjas rockzenész, billentyűs, zeneszerző, érdemes művész 65 éves, 1948. május 27-én született Budapesten.

Négyéves kora óta zongorázik, ötévesen már zenét szerzett. Egyik konzervatóriumi évfolyamtársa vitte el 1967-ben az Omega együtteshez, amelynek zeneszerzője lett. A második Táncdalfesztiválon ő kapta a hangszerelői díjat, Zalatnay Sarolta Nem várok holnapig című daláért. Néhány hónapig a Scampolo együttesben játszott, majd 1968-tól az Omega "teljes jogú" tagja lett, Gyöngyhajú lány című szerzeménye (1969) a magyar rockzene egyik első nagy külföldi sikere volt. Az Omega együttessel, három közös lemezük is megjelent, első volt a Trombitás Frédi és a Rettenetes emberek 1968-ban. 1971-ben három zenésztársával megalakította az első magyar "szupergrupot": a Locomotiv GT elnevezés a mozdony erejére, teherbírására és a versenyautók (Grand Tourismo) gyorsaságára utalt.
Az LGT-re külföldön is felfigyeltek, koncerteztek Angliában és az Egyesült Államokban is, idővel a tagcserék nyomán csak ő maradt az eredeti felállásból.

Presser dalai ma is élnek a köztudatban, szinte nincs olyan ember az országban, aki legalább egyszer ne hallotta volna például a Miénk itt a tér, a Szólj rám ha hangosan énekelek vagy a Neked írom a dalt című szerzeményét. Az LGT, amely a tabáni koncertekkel hagyományt teremtett, 1992. május 17-én a Nyugati pályaudvar nagycsarnokában rendezett koncerttel köszönt el közönségétől, de 1997-ben, majd 2002-ben újra lemezt készítettek (utóbbit az óbudai Hajógyári-szigeten rendezett LGT-fesztiválon mutatták be), s 2007-ben, öt év hallgatás után hatalmas sikert arattak a Sziget-fesztivál "nulladik" napján.
 
Presser több hazai előadónak (többek között Zorán, Katona Klári, Demjén Ferenc, Révész Sándor) írt sikeres albumokat, emellett számos musical zeneszerzője. 1973-ban született Déry Tibor kisregénye alapján a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, 1975-ben mutatták be a Harmincéves vagyok című musicalt, két évvel később Fejes Endre regénye nyomán született a Jó estét nyár, jó estét szerelem. 1978 óta a budapesti Vígszínház zenei vezetője, ahol önálló dalesteket ad, több mint huszonöt éve megy teltházzal A padlás című "félig mese, félig musical", s tizenöt éve mutatták be a Szent István körút 14. című zenés darabját. Ő írta az Operaházban 1982-ben premierre vitt A próba című balett zenéjét (az Electromantic egyik darabja a BBC televízió szignáljaként is felhangzott), több mint 30 filmhez írt dalokat, s ő vitte sikerre Dés László Nagy utazás című dalát a Sose halunk meg című filmben.



1994-ben jelent meg szólólemeze Csak dalok címmel, ezt követte a Kis történetek, az Angyalok és emberek, a T12enkettő, s több válogatásalbumot is kiadott. 2011 decemberében Rutinglitang (Egy zenemasiniszta) címmel stúdiólemezt készített, Parti Nagy Lajos 38 versét zenésítette meg.

A gyerekekhez szólnak Meserádió sorozatának lemezei, s 2005-ben egész estés színpadi zenét írt Varró Dániel Túl a Maszat-hegyen című verses meseregényéhez. 2001 óta az Amadinda együttessel együtt búcsúztatja az évet nagyszabású "házibuli" keretében a Zeneakadémián (annak bezárása óta a MÜPÁ-ban). Az elmúlt években a Megasztár televíziós tehetségkutató verseny zsűrijének tagja volt. 2008 augusztusában, kezdeményezésére első alkalommal rendezték meg a Sziget fesztivál "mínusz egyedik napján" a Magyar Dal Napját, ahol több órán át több száz egymást váltó magyar zenész adta elő az elmúlt öt évtized beat-pop-rock klasszikus dalait.
 
 2009 januárjában 1 koncert címmel telt házas koncertet adott a budapesti Papp László Sportarénában. Tevékenységét számtalan kitüntetéssel ismerték el:


1996 után 2000-ben életművéért kapta meg a Huszka Jenő-díjat, 1977-ben (a rockműfaj kiválóságai közül elsőként) Erkel Ferenc-díjat vehetett át, 1990-ben érdemes művész lett, 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével jutalmazták. 2003-ban Kossuth-díjat kapott a magyar rockzene megteremtésében, majd megújításában betöltött meghatározó szerepéért, műveinek a legmagasabb fokú igényességgel való megkomponálásáért, rendkívüli népszerűségnek örvendő előadóművészetéért. 2003 decemberében az ENSZ Gyermekalap (UNICEF) Magyar Nemzeti Bizottsága jószolgálati nagykövetté nevezte ki, 2004-ben Prima Primissima díjat kapott. 2009-ben Pro Urbe Budapest díjjal tüntették ki. 2010-ben Budapest XIII. kerületének díszpolgára lett, 2011-ben Radnóti Miklós antirasszista-díjat vehetett át
 
 
 
 
 
 
Várjuk a javaslatokat hogy melyik előadóktól hallanátok szívesen, kik mely zenészek, zeneszámok lennének azok amelyektől libabőrősek lesztek! :)
 
Üdvözlettel
 
Böröczky Ferenc
 
 
 
 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések