Vertel József grafikusművész

 Erkel Ferenc 

Hunyadi László 

A Hunyadi László Erkel Ferenc egyik háromfelvonásos operája. Szövegkönyvét Egressy Béni írta Tóth Lőrinc Két László című drámája alapján. szöveget. Ősbemutatójára 1844. január 27-én került sor a pesti Nemzeti Színházban.

A reformkorból a forradalom felé haladó években különösen nagy népszerűségnek örvendtek a Hunyadiakkal kapcsolatos témák. Ezt népszínművek, festmények, költemények sora bizonyítja. Erkel a Bátori Mária sikerén felbuzdulva hamar újabb opera témát kezdett keresni. Magának a darab keletkezésének körülményei nem teljesen tisztázottak. Erkel első életrajzírója, Ábrányi Kornél szerint a mű létrejötte egy véletlen találkozás eredménye volt és Erkel erőszakkal vette el Egressytől az eredetileg Bartay Endrének szánt librettót.

A bemutató 1844. január 27-én zajlott le és minden addiginál nagyobb sikert aratott. Ehhez kétségkívül hozzájárult a közhangulat is: az opera történelmi cselekménye egy Habsburg származású magyar királyról festett meglehetősen gyászos képet: V. László a darabban döntésképtelen, a hatalomra törő arisztokrata oligarchák bábja. Hasonló volt a helyzet az 1840-es években uralkodó V. Ferdinánddal kapcsolatban is, legalábbis a kortársak így érezték. Persze az opera szépségei, a verbunkos zenét alapul vevő zenei alapszövet, az európai színvonalú magyar nemzeti opera létrejötte is lelkesítette a közönséget.

Az ősbemutatóról minden jelentősebb lap beszámolt. Vahot Imre és társai továbbra is azt kifogásolták, hogy a szerző a magyar történelem szereplőit énekelteti a színpadon, ami szerintük komolytalanságot kölcsönöz a műnek. Petrichevich Horváth Lázár (1807–1851) részletes elemző tanulmányt írt a darabról a Honderűben. A művet még a 19. században színre vitték Bécsben, Zágrábban és Bukarestben is, sajnos a párizsi bemutató végül meghiúsult.

A premiert követő előadások után Erkel tovább alakította operáját. A mű nyitányát csak a következő évben készítette el és az első ízben az ez évi október 2-ai előadáson hangzott el. Két évvel később a korszak egyik leghíresebb magyar énekesnőjének, Hollósy Kornéliának ajánlva készült el Gara Mária harmadik felvonásbeli cabalettája. 1850. július 18-án a neves francia énekesnő, Anne de la Grange alakította Szilágyi Erzsébet szerepét.

 Az ő vendégszereplése alkalmából illesztette a partitúrába Erkel a második felvonás úgy nevezett La Grange-áriáját. Szintén erre az előadásra készült el az eredetileg csárdás megjelölésű, palotás. 1859-ben Stréger Ferenc tenorista alakította a címszerepet, az ő tiszteletére Erkel kiegészítette Hunyadi László első felvonásbeli áriáját. 1878-ban pedig sort kerített a nyitány zenei anyagának a tömörítésére is. Szinte rögtön a darab ősbemutatója után a szerző kihúzta Gara és Hunyadi László, a harmadik felvonás elején énekelt kettősét. Mindezen kiegészítések után jelent meg az opera zongorakivonata 1896-ban, Kern Aurél szerkesztésében.

                                                                                                       Benczúr Gyula Hunyadi László búcsúja

Radnai Miklós (1892–1935) operaigazgatósága idején

 (1925–1935) több tanulmányban is foglalkozott a darabbal. Úgy látta, hogy a 20. században a közönség azért kezdett elfordulni a műtől, mert az több kirívó dramaturgiai hibát tartalmaz, emellett pedig a szöveg is már nagyon régiesnek hatott. Radnai ezért elhatározta az egész Erkel életmű modernizálását, de ő és társai végül csak két operát szabtak át jelentősen: a Bánk bánt és a Hunyadi Lászlót.

A Hunyadi László átdolgozására az 1935-ös felújítás alkalmával került sor. A zenét Radnai, a dramaturgiai és a szcenikai megoldásokat Oláh Gusztáv és Nádasdy Kálmán dolgozta át. Céljuk elsősorban a mű tömörítése, a színhelyek összevonása, valamint a történések hangsúlyait erősítő dramaturgiai módosítások. Az operát ezután egészen a műsorrendről történő ideiglenes levételéig, ezen verzió alapján játszották. Ezt a változatot rögzítette a Komor Vilmos vezényelte hanglemez kiadás is, amelynek létrejöttében olyan kiváló énekesek működtek közre, mint Simándy József (Hunyadi László) vagy Déry Gabriella (Szilágyi Erzsébet), Orosz Júlia (Gara Mária), Szabó Miklós (V. László). A zenei megvalósítás magas színvonala miatt sajnálatos, hogy ez a verzió csak részleteiben került kiadásra CD-én.

1984-ben elkészítették a teljes opera újra felvételét, Kovács János vezénylésével, Gulyás Dénessel, Sass Sylviával, Kalmár Magdával, Molnár Andrással és Gáti Istvánnal a főbb szerepekben. A felvétel zenei anyagát Németh Amadé gondozta, aki előszedte az 1896-as zongorakivonatot és ez alapján rekonstruálta az eredeti operát. Összesen tizenhét, az átdolgozók által kihagyott számot állított vissza, valamint nélkülözte Radnai és Komor Vilmos betéteit. Az operaház az 1989-es felújítás alkalmával már ezt a változatot tűzte műsorra, igaz, nem az eredeti szöveggel. Az új szöveget Fodor Ákos alakította ki. Ez a változat került bemutatásra a 2003–2004-es évadban lezajlott, Szinetár Miklós rendezte felújítás alkalmával is.

Az Erkel Színház bezárása óta a Magyar Állami Operaház 2012-ben újra bemutatta a darabot, de annak nem eredeti, hanem átdolgozott változatát. Ily módon megint visszatértünk a Radnai-Nádasdy-Oláh verzióhoz, eltávolodva az autentikusabbnak tekinthető, 1989-es felújítástól. Ráadásul ez esetben se a plakátokon, se a műsorfüzetben nem jelzik, hogy nem az eredeti, hanem az átdolgozott kiadást játsszák. Holott a két verzió között lényeges különbségek vannak, amelyek fölött nem szabadna átsiklani.

Az opera egyetlen, minden tekintetben autentikusnak tekinthető modern bemutatójára Debrecenben került sor 2010-ben az Erkel-emlékév keretein belül. Debrecenben sem a szövegen, sem a zenén nem változtattak, húzásokkal se nagyon éltek. Az előadás alapjául a kritikai kiadás szolgált. A bemutató sikeres volt, de sajnos csak egy évadig volt színpadon a produkció.

Az Operaház 2012. augusztus végén és szeptember első napjaiban elkészítette az opera 1860-as végső, Erkel által fokozatosan kialakított formájának hangfelvételét, ami az előzetes előrejelzések szerint hamarosan CD kiadványként kerül majd kereskedelmi forgalomba. Így ha a színpadon nem is, de CD-én minden opera kedvelő megismerkedhet az opera eredeti formájával.

Az opera szövegkönyve

A librettó Egressy Béni munkája, aki Tóth Lőrinc (1814–1903) drámaíró, az MTA pályázatán 100 arany díjat nyert Két László című drámája nyomán dolgozott. Egressy a megszokott munkamódszerrel élt: elhagyott egy sereg szereplőt, több jelenetet összevont és persze a prózai szöveget versbe öntötte. Az így létrejött librettó már a címével is központba állította Hunyadi László figuráját, de ugyanakkor a történet V. László tragédiája is: az esküszegő, szorongó király érzelmei is részletesen tárulnak fel a darabban. Tóth terjedelmes politikai okfejtései, cikornyás, oda nem illő sallangjait Egressy elhagyta. Olyan mértékben átalakítva a Két László című drámát, hogy szerzője nem ismert rá saját darabjára.

A politikai dráma csak az első felvonásban van előtérben, a II. felvonás a hangulat és a zenei egységesség sérülése nélkül átvált a szereplők személyes drámájával. Ettől kezdve a fő cselekmény szálat Hunyadi László és Gara Mária szerelme jelenti. A szerelmi szálat Tóth Bonfini után szőtte drámájába. Az opera cselekménye ezen átalakításoknak köszönhetően végig a címszereplő körül forog. Ez a szerkezet a francia történelmi nagyopera mintájára utal (Auber: A portici néma, Meyerbeer: A hugenották, Rossini:Tell Vilmos).

Egressy dramaturgiai megoldásai, ha nem is hibátlanok, de nem annyira fogyatékosok, hogy mindenképpen át kelljen őket alakítani. Viszont a szöveggel kapcsolatban már fenntartásai lehetnek a mai opera közönségnek. Egressy írói stílusa annyira kezdetleges volt, hogy az még saját korának másodrangú színdarabjainak szintjét sem ütötte meg. Ezért, bár a zenét és az eredeti dramaturgiát napjainkra rekonstruálták, de Radnaiék szövegét megtartották, esetenként kibővítették

Az opera zenéje

A nyitány negyed órába sűríti a mű cselekményét, megidézi annak legfontosabb dallamait. Szabolcsi Bence a Hunyadi László nyitányát az első magyar szimfonikus költeménynek nevezte, mert Erkel az opera jelentős zenei motívumait és fordulatait úgy sorakoztatta fel benne, hogy a történés szinte percről percre nyomon követhető és megérthető. A zenekari bevezető egy kurucos témájú trombitaszignállal indít, amely később Allegro tempóba gyorsul és az egyik fő téma lesz. A trombitaszóló után következnek a harmadik felvonásbeli Börtön tercett motívumai alapján komponált variációk, majd egy derűs motívum a Hunyadiak örömét jelképezi.

Ezután egy szintén kurucos klarinét szóló következik, ami átvezet az Allegróhoz, melynek fő témája a már említett bevezető lesz tizenhatos verbunkos menetekkel. Ezután fafúvós akkordok és a vonósok pizzicató játéka vezet el a Börtön tercett motívumaiból kialakított melléktémához. A nyitány záró témája a „Meghalt a cselszövő” dobpergéssel megszakított dallama. Ezután egy szabálytalan szonáta forma bontakozik ki: a feldolgozási részben újabb motívumok tűnnek fel a Vérpad-kép viharzenéjét idézve, ezután következik a Hunyadiak fuvolával kísért öröm motívuma, majd egy fuvola kadencia vezet vissza a „Meghalt a cselszövő” témájához. A visszatérés a Bosszúkórus dallamaival ér véget. Erkel a hangnemek merész váltogatásával és hangszerelés hatásossága révén szinte az operától különálló, önálló zenedarabot hozott létre a nyitány komponálásakor az opera dallamaiból, amely hamar kedvelt koncertdarabbá vált.

                                                                                  Madarász Viktor: Hunyadi László a ravatalon.

Az opera komponálásának az idején Erkel Cherubini, Auber, Bellini, Rossini és Donizetti operáit vezényelte a Nemzeti Színházban. Az ő stílusukban vélte megtalálni a műfaj legeredetibb megtestesülését, így ezeket a darabokat tekintette mintaképének. A korszak magyar zenéjének pedig a verbunkost és a népies műdalt tartotta. Ezeknek az eltérő, más-más gyökerekből táplálkozó stílusoknak az összeolvasztására törekedett már a Bátori Máriában, de még inkább a Hunyadi Lászlóban. Első operájában még sokkal több volt az idegen elem, a Hunyadi Lászlóban már lényegesen kevesebb, de a magyar és külföldi dallamok ötvözése ebben a darabban még kezdetlegesnek hat. Lehetséges, hogy Erkel túlságosan is tisztelte a korabeli olasz és francia mesterek stílusát, ezért követte olykor hangról hangra technikájukat az egyes zárt számok felépítésekor: az áriák lassú-gyors beosztásúak, Gara Mária cabalettája, Mátyás kavatinája, valamint a Hunyadi László románca és az együttesek terc-szext menete megannyi elem, ami a Bellini-Donizetti operák formavilágát idézi. A Hunyadi esetében még erősebb volt a hiteles után költés, mint az újat alkotás igénye, Erkel lényegében a magyaros dallamokat szorította az olasz opera kereteibe. Egyesek egyébként ezért nem tartják Erkelt eredeti és igazán nagy zeneszerzőnek. De német zeneszerzők (például Flotow) vagy a lengyel (Moniuzsko), a cseh (Smetana) stb. mesterek esetében is előfordult, hogy saját nemzetük zenei jellegzetességeit az olasz és/vagy a francia, esetleg a német hagyományokkal ötvözték.

A francia hagyományokat követte a szerző, amikor a két László szólamát tenor, illetve Mátyás szólamát szoprán hangfekvésben írta meg. Lehet, hogy Erkel nem alkotott minden tekintetben eredetit a Hunyadi Lászlóval, de sikerült neki az olasz, francia és a magyaros elemeket úgy ötvözni, hogy az eredmény nem egy zavaros összevisszaság, hanem egy egységes egész benyomását keltő zenei alapszövet lett. A stílusok sokfélesége egyáltalán nem zavaró, a zenei egész összetartozását pedig az emlékeztető motívumok erősítik. Erkel több visszatérő motívummal is dolgozott. A darabban több nagyszabású tömegjelenet található, amelyeket az áriák és az együttesek ellensúlyoznak.

Az érzelmek sok rétűségéről nem igazán beszélhetünk, mert a cselekmény menetét nem mindig kíséri drámai kifejezőerejű muzsika. Esetenként a zene nem vág egybe a mondanivalóval sem (de ez egyébként a korabeli olasz operák esetében is megfigyelhető, olykor még Verdi darabjaiban is). Ennek legkirívóbb példája talán a címszereplő és Gara Mária búcsú kettőse: a vérpadra induló hős és szerelme egy indulószerű, eleven hangvételű kettőssel búcsúzik el egymástól. De Szilágyi Erzsébet második felvonásbeli bravúráriái is elsősorban az énektechnika megcsillogtatására adnak alkalmat, nem állnak a drámai kifejezés szolgálatában.

Ugyanakkor drámai szempontból is van több jól sikerült részlete a darabnak. Ilyen Hunyadi László börtön áriája, a címszereplő hattyúdala, valamint a gyászinduló, amelynek hangjaira a főhős a vesztőhelyre lép. Végül, de nem utolsósorban, drámailag igen hatásos az első felvonás fináléjában felcsendülő „Meghalt a cselszövő” is. A nyitány pedig mesterien foglalja össze a mű drámai erejét adó dallamokat.

A dráma szempontjából fontos helyeken többnyire a verbunkos elem uralkodik a zenében, az idegen elemek elsősorban a király és embereinek a jellemzésére szolgálnak, ezzel mintegy zeneileg is szembeállítva a két csoportot. Ez a fajta megoldás egyébként nem ismeretlen a korabeli francia és olasz operák esetében sem.

Ezen a héten a 120 éve született Erkel Ferencre emlékezünk, így minden nap egy újabb munkáját mutatjuk be.

Üdözlettel

Forrás: Wikipedia, Képek: MEK.hu