Miért Mese?
"csodás elemeket tartalmazó, naiv hangulatú" sorozata.
4.rész
Tersánszky Józsi Jenő
Tersánszky Józsi Jenő (Tersánszky József Jenő, Nagybánya, 1888. szeptember 12. – Budapest, 1969. június 12.) Kossuth-díjas magyar író, a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja, a 20. századi magyar prózairodalom egyik kiemelkedő alakja.
Tersánszky Jakab és Fox Etelka elsőszülött gyermekeként született Nagybányán, 1888. szeptember 12-éről 13-ára virradó éjszakán, éjfél körül, vallása római katolikus. 1906-ban érettségizett szülővárosában. Eredetileg festőnek készült, de apja nyomására jegyzőgyakornok lett Szapáryfalván. 1907-ben egy évig gyakornokként joggal foglalkozott Nagybányán, majd beiratkozott az eperjesi jogakadémiára.
Tervei szerint a budapesti egyetem jogi karán készült folytatni tanulmányait, de a tandíjra összespórolt összeget végül elmulatta és kénytelen volt segédmunkásnak állni. Első novelláját, a Csöndes embereket is pénzgondjai enyhítésére írta. Osvát Ernő figyelt fel tehetségére, így jelenhetett meg első írása 1910 februárjában a Nyugatban. Alig egy évvel később, 1911-ben novelláskötetét kiadta a Nyugat Könyvtár.
Az I. világháborúban mint önkéntes vett részt, 1918-ban olasz fogságba esett és csak 1919 augusztusának elején érkezett vissza Budapestre, ahol háborús élményeit Viszontlátásra, drága című regényében örökítette meg. A regény a magyar háborúellenes irodalom egyik kiemelkedő alkotása, Tersánszky első igazi nagy írói sikere is ehhez fűződik.
1918-ban már válogatott elbeszélései is megjelentek. A Tanácsköztársaság ideje alatt szimpatizált a forradalommal, melynek bukása után a kommunizmus iránti nem titkolt rokonszenve miatt a Horthy-korszakban rengeteg támadás érte. A húszas évek elejére nélkülözései különös mód megviselték. 1921. június 16-án még öngyilkosságot is megkísérelt, az Erzsébet hídról a Dunába vetette magát.Szerencsés megmenekülése hírét olvasta az újságban az irodalom iránt érdeklődő Molnár Sári (1896-1960, Kornhauser Henrik és Roth Ernesztina lánya), aki levelezni kezdett az íróval, s végül 1921. szeptember 8-án Budapesten, a Józsefvárosban házasságot kötöttek.
Gyors egymásutánban születtek művei, köztük a Kakuk Marci ifjúsága, mely 1921-ben jelent meg, és amely fő művének, a ciklikus szerkezetű Kakuk Marci regénynek az első darabja. A Nyugat folytatásokban közölte Rossz szomszédok című regényét, majd 1922 júliusában a lap főmunkatársai közé került.
A polgári társadalom keretei közül kihullott, máról holnapra élő csavargót nem rajzolta ideálalakká: látta hibáit és életformájának fogyatékosságát, egyediségét is.
A polgári társadalom keretei közül kihullott, máról holnapra élő csavargót nem rajzolta ideálalakká: látta hibáit és életformájának fogyatékosságát, egyediségét is.
Érdeklődése ezzel egy időben a színház felé fordult, 1923-ban a Magyar Színház tűzte műsorára Szidike című darabját, amelyet később átdolgozott. Ettől kezdve sorra mutatták be darabjait a magyar színházak. 1927-ben a három évvel korábban megírt A céda és a szűz című kisregényét „szeméremsértőnek” találták, emiatt két havi börtönbüntetést kapott, melynek egy részét letöltötte. 1932-ben sajátos színházat is szervezett, a Képeskönyv Kabarét, ahol kis regős együttesével maga is fellépett. Anyagi nehézségeinek enyhítésére számos detektívtörténetet és krimit is írt, miközben folyamatosan írta az egyre gyarapodó Kakuk Marci-történeteket is.
1940-től mint újságíró riporter dolgozott a Híd című lapnak, két évvel később itt jelent meg Félbolond című regénye is. 1944-ben hamis igazolványokat szerzett a menekülő zsidóknak, a háború után pedig zenehumoristaként szórakozóhelyeken, bárokban lépett fel, miközben dolgozott a Magyar Rádió Gyermekújság rovatának is. 1948-tól állami évjáradékban részesítették, Párizsban is megfordult. 1950-től kezdve a dogmatikus irodalompolitika következtében nem tudott publikálni. 1952-ben felkérték, hogy a magyar írók által Rákosi Mátyás 60. születésnapjára összeállított köszöntő kötetbe írjon. Tersánszky A nadrágtartógyáros címmel írt egy művet. Az alacsony Rákosiról köztudott volt, hogy nadrágtartót hordott. A hatalom ezt Rákosi kigúnyolásának vette. Az írás természetesen nem került be az ünnepi kötetbe.
.jpg)
Munkakedvét ezek után se vesztette el. Mint sokan mások, ekkoriban ő is meséket, bábjeleneteket írt, valamint maradandó értékekkel gyarapította a magyar ifjúsági irodalmat. 1955-ben válogatott novelláskötetének kiadásával tért vissza az irodalmi életbe; 1957-ben pedig világot látott elbeszéléseinek kétkötetes gyűjteménye is, A tiroli kocsmáros címmel.
1960-ban hunyt el felesége, akit példás odaadással ápolt élete végéig.
Utolsó jelentős műve, a Nagy árnyakról bizalmasan című emlékezésgyűjtemény 1962-ben jelent meg, ebben neves irodalmi kortársainak portréját rajzolta meg némi iróniával.
1965 nyarán másodszor is megnősült, Szántó Margitot vette feleségül.
Halála előtt még megérhette néhány színházi bemutatóját. A János-kórházban hunyta le szemét örökre, 1969. június 12-én.
Munkásságát többször is Baumgarten-díjjal jutalmazták (1929, 1930, 1931, 1934) 1949-ben pedig Kossuth-díjat kapott.
Három évtizedig élt Budán az Avar utcában. A Németvölgy és Krisztinaváros jellegzetes alakja volt. Naponta találkozhattak vele a környék lakói, nemegyszer – utcai – tilinkó játékával is elbűvölte az éppen arra járókat. Mindennapos vendége volt a környék szép számú borozójának, kocsmájának. Asztalánál a művésztársak mellett helyet foglalhatott bárki, a "TF"-es hallgatótól a Déli pályaudvar "Tüzép" telepének szenes emberéig.
Misi Mókus kalandjai
Első fejezet
Misi Mókus az erdő egyik hatalmas fájának tágas, kényelmes odvában született négy kistestvérével együtt. Ő volt közöttük a legvirgoncabb, a legnagyobb. Azonkívül volt még egy különös ismertetőjele: a farkincája fekete volt.
Van ugyan mókusfajta, amelyiknek fekete színű a bundája, ám Misi családja a vörös mókusokhoz tartozott. Azoknak pedig legfeljebb a ragyogó, élelmes szemük fekete, minden tagjukat szép, rozsdavörös szőrzet fedi.
Mókus anyó gyöngéden, szeretettel táplálta, babusgatta kicsinyeit. Hogyha nagyon nyűgösködtek, Mókus anyó buzgón fújta nekik az ősrégi mókus-altatódalt:
Törve jó a dió, mogyoró,
Terem itt az erdőn millió,
Azért terem olyan sok,
Hízzanak a mókusok.
Mókus apó is ott sürgött az odúban az újszülöttek körül. Így vette észre Misi fia fekete farkát. Bizony elhűlt kissé.
– Ejnye, hát ez micsoda? – kérdezte Mókus anyót. – Ennek a kölyöknek nem olyan a farka, mint a többinek.
– Hát aztán! Mi bajod van vele? Így született az édeském – felelte Mókus anyó.
– Ez bizony nem olyan egyszerű! – vitatta Mókus apó. – Vörös mókusnak vörös a farka. Ha fekete, akkor azt valami rossz varázslat okozza.
– Ugyan már! Mit képzelődsz mindjárt? – válaszolta Mókus anyó. – Nézd csak meg, milyen erős, milyen virgonc ez a mi kisgyermekünk! A legkülönb magzatom. Ez csakis jó varázslat lehet!
– De hát arra nem gondolsz, hogy ki fogják nevetni az összes mókusok a fekete farka miatt? És bennünket is! – pattogott most már ingerülten Mókus apó. – Én ezt nem tűröm el. Vagy levágom ennek a kölyöknek a farkát, vagy befestem vörösre!
– Hogyisne! – sikoltozott Mókus anyó. – Nem engedem bántani legaranyosabb kicsikémet. Aki kineveti, vagy éppen hozzányúl, azt úgy megharapom, hogy egész életében megemlegeti.
Tudni való, hogy minden édesanya körömszakadtáig védi a kicsinyét. Hát erre Mókus apó is meghunyászkodott kissé.
– De valamit mégiscsak ki kell találnunk, hogy elhárítsuk e miatt a hibás farkszín miatt a kellemetlenségeket a gyerkőcről és magunkról. Gondolkozz csak!
– Ez igaz – hagyta helyben Mókus anyó, aztán töprenkedésbe merült egy darabig.
Ám az édesanya szerető szíve találékonyabb mindennél, ha arról van szó, hogy kedves kicsikéje útjából elhárítson valami akadályt. Hirtelen fölkiáltott:
– Megvan!
– Mi van meg? Ki van meg? A baj van meg! – dünnyögte hitetlenkedve Mókus apó.
– Az van meg éppen, aki a bajon leginkább segíthet! – szólt Mókus anyó. – Hát mire való az erdő tudós mókusa, Rókus Mókus bácsi? Hívjuk ide, és folyamodjunk hozzá tanácsért!
– Ez már okos beszéd! – hagyta rá a feleségére Mókus apó.
Azzal rögtön intézkedett, hogy az erdő tudós mókusát, Rókus Mókust kerítsék elő.
Második fejezet
Rókus Mókus bácsi a legöregebb és legtapasztaltabb tagja volt a mókusok társadalmának. Így hát esze is olyan sok volt, hogy minden tudománya már el sem fért a fejében. A tudósok könyvekbe jegyzik föl a tudományt, Rókus Mókus bácsinak pedig egy óriási üres diója volt, abba karcolta bele éles fogával a sok tudnivalót, hogy az el ne felejtődjék. A diót mindig magával hordta. Most is ott lógott a nyakában, amikor megjelent.
– Hívtatok! Itt vagyok! Mivel szolgálhatok?
– Csakhogy itt van, Rókus bácsi! – fogadta az üdvözlést Mókus apó. Azzal mindjárt rámutatott a kis Misi farkára. – Mondja csak, Rókus bácsi: mit jelent ez, hogy ennek a kölyöknek fekete a farka?
Rókus bácsi megszemlélte Misi farkát. Aztán így felelt:
– Üm! Hát ez sokat jelenthet!
– Csakugyan? De ennyiből még semmit sem okoskodhatunk ki! – vágta rá Mókus apó.
– Az igaz! – hagyta rá Rókus bácsi, de mindjárt hozzáfűzte: – Várjatok csak, mindjárt belenézek a bűvös diómba, és kiolvasom onnan a jóslatot töviről hegyire.
– Hát csak gyorsan olvassa ki azokat a bűvigéket! Ne emésztessen soká bennünket a kíváncsisággal! – kérte Mókus anyó.
– Ó, hát ezt azonnal megtehetem! – mondta Rókus bácsi. – Csak azután lesz egy kis bökkenő, ha a bűvigéket kiolvastam.
– Hogyhogy? – kérdezte Mókus apó.
– Mert hát ha elkántáltam a bűvigéket, akkor következik a jóslat kinyilatkoztatása. Abból aztán megtudjuk, hogy milyen jövő vár arra a mókusra, amelyik fekete farokkal született. De viszont…
Mókus apó türelmetlenül vágott Rókus bácsi beszédébe:
– Kezdje el máris!
– Nem kezdem el addig, míg be nem fejeztem a mondókámat – válaszolta Rókus bácsi rendületlen nyugalommal.
– Nos, hát fejezze be! – biztatta Mókus apó.
– Tehát tudnotok kell okvetlenül, hogy a kinyilatkoztatott jóslat csak úgy érvényes, ha utána rögtön minden bűvigére egy diót és egy mogyorót kapok, s azt békével elfogyasztom.
– Ajjajaj! – legyintett Mókus apó. – Kezdhette volna mindjárt azzal, hogy diót és mogyorót kér a bűvölésért. Halljuk hát, hogy mennyit!
– Hát, ha kevés bűvigét kell elkántálnom, kevesebb dió és mogyoró kell; ha többet kell kántálnom, akkor több. Kerekítsük ki mindenképpen száz dióra, mogyoróra az összeget! – alkudozott fondorlatosan Rókus Mókus.
– Jól van! Megkapja Rókus bácsi, csak halljuk már azt a bűvölést! – egyeztek bele a háziak.
Erre aztán Rókus bácsi kiakasztotta nyakából a bűvös diót és kettényitotta maga előtt a földön. Körüljárta néhányszor, s a végén egyre gyorsabban futotta körül. Végül hirtelen mellékuporodott, és befújt a dióba. Sűrű füst kavargott föl a dióból, úgyhogy Rókus bácsi alig látszott ki belőle. Mókus anyóék megilletődve várták, mi lesz ebből. Csak a kis mókus csecsemők sivalkodtak a nagy csöndben.
Rókus bácsi pedig a füstfellegben hol fölugrott, hol visszaguggolt a dió mellé. Közben ezt hajtogatta:
Hókusz-pókusz,
Csidri-mókusz,
Fekete farkú nagyapám
Tótágast lógott a fán.
Így folyt jó ideig. Mókus apóék az ismétlődő bűvigék minden újabb szakaszára megremegtek. Aztán egyszerre eloszlott a füst, és Rókus bácsi felkelt. Csak ennyit szólt:
– Kész!
– Micsoda? Micsoda kész? Nem értjük! – izgultak Mókus anyóék.
– Persze, hogy nem értitek! – szólt Rókus bácsi. – Csak akkor fogjátok megérteni, ha a bűvölés eredményét érthető szavakba foglalom.
– Bökje már ki, ha nem akarja, hogy megrepesszen bennünket a kíváncsiság! – kiáltotta türelmetlenül Mókus apó.
Rókus bácsi tehát kihirdette:
– Ha a vörös mókus fekete farokkal születik, az a legnagyobb szerencse. A fekete farkú mókus mind ügyes, mind 10erős, mind eszes, mind agyafúrt. Mindből a mókusnép vezére lesz, ha ugyan ügyesebb, eszesebb, erősebb, agyafúrtabb nem akad nála. Diktum, faktum, punktum!
– Nagyszerű! – sikoltotta Mókus anyó. – Látod, apókám, én éreztem, hogy Misike fekete farka nem hozhat ránk rosszat!
Mikor ezt kimondta Mókus anyó, éppen Misike fekete farkincáját látta, amint nagyokat csapkod erre is, arra is, szundikáló testvérei között; visít, ficánkol, egyszerre fölriasztja a társaságot, és olyan sivalkodás kerekedik az odúban, mint egy kis szélvész.
Míg Mókus anyó odaugrott, hogy lecsitítsa a kicsinyei zenebonáját, Mókus apó ezt dörmögte:
– Én úgy nézem, hogy ez a fekete farkú kölyök karmester lesz valaha. Mert nem elég, hogy ő maga hadarász és bömböl, de a többit is ő bőgeti… No, de mindegy! – fűzte hozzá. – Jöjjön, Rókus bácsi, hadd folyósítsam magának a bűvölés fáradságáért a bérét!
Így egyelőre le is zárult az első hercehurca a kis Misi Mókus körül, de nem az utolsó.
A mese folytatása megtalálható a PIM oldalán.
Üdvözlettel
Böröczky Ferenc
Tersánszky Józsi Jenő
Tersánszky Józsi Jenő (Tersánszky József Jenő, Nagybánya, 1888. szeptember 12. – Budapest, 1969. június 12.) Kossuth-díjas magyar író, a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja, a 20. századi magyar prózairodalom egyik kiemelkedő alakja.
Tersánszky Jakab és Fox Etelka elsőszülött gyermekeként született Nagybányán, 1888. szeptember 12-éről 13-ára virradó éjszakán, éjfél körül, vallása római katolikus. 1906-ban érettségizett szülővárosában. Eredetileg festőnek készült, de apja nyomására jegyzőgyakornok lett Szapáryfalván. 1907-ben egy évig gyakornokként joggal foglalkozott Nagybányán, majd beiratkozott az eperjesi jogakadémiára.
Tervei szerint a budapesti egyetem jogi karán készült folytatni tanulmányait, de a tandíjra összespórolt összeget végül elmulatta és kénytelen volt segédmunkásnak állni. Első novelláját, a Csöndes embereket is pénzgondjai enyhítésére írta. Osvát Ernő figyelt fel tehetségére, így jelenhetett meg első írása 1910 februárjában a Nyugatban. Alig egy évvel később, 1911-ben novelláskötetét kiadta a Nyugat Könyvtár.
Az I. világháborúban mint önkéntes vett részt, 1918-ban olasz fogságba esett és csak 1919 augusztusának elején érkezett vissza Budapestre, ahol háborús élményeit Viszontlátásra, drága című regényében örökítette meg. A regény a magyar háborúellenes irodalom egyik kiemelkedő alkotása, Tersánszky első igazi nagy írói sikere is ehhez fűződik.
1918-ban már válogatott elbeszélései is megjelentek. A Tanácsköztársaság ideje alatt szimpatizált a forradalommal, melynek bukása után a kommunizmus iránti nem titkolt rokonszenve miatt a Horthy-korszakban rengeteg támadás érte. A húszas évek elejére nélkülözései különös mód megviselték. 1921. június 16-án még öngyilkosságot is megkísérelt, az Erzsébet hídról a Dunába vetette magát.Szerencsés megmenekülése hírét olvasta az újságban az irodalom iránt érdeklődő Molnár Sári (1896-1960, Kornhauser Henrik és Roth Ernesztina lánya), aki levelezni kezdett az íróval, s végül 1921. szeptember 8-án Budapesten, a Józsefvárosban házasságot kötöttek.
Gyors egymásutánban születtek művei, köztük a Kakuk Marci ifjúsága, mely 1921-ben jelent meg, és amely fő művének, a ciklikus szerkezetű Kakuk Marci regénynek az első darabja. A Nyugat folytatásokban közölte Rossz szomszédok című regényét, majd 1922 júliusában a lap főmunkatársai közé került.
A polgári társadalom keretei közül kihullott, máról holnapra élő csavargót nem rajzolta ideálalakká: látta hibáit és életformájának fogyatékosságát, egyediségét is.
A polgári társadalom keretei közül kihullott, máról holnapra élő csavargót nem rajzolta ideálalakká: látta hibáit és életformájának fogyatékosságát, egyediségét is.
Érdeklődése ezzel egy időben a színház felé fordult, 1923-ban a Magyar Színház tűzte műsorára Szidike című darabját, amelyet később átdolgozott. Ettől kezdve sorra mutatták be darabjait a magyar színházak. 1927-ben a három évvel korábban megírt A céda és a szűz című kisregényét „szeméremsértőnek” találták, emiatt két havi börtönbüntetést kapott, melynek egy részét letöltötte. 1932-ben sajátos színházat is szervezett, a Képeskönyv Kabarét, ahol kis regős együttesével maga is fellépett. Anyagi nehézségeinek enyhítésére számos detektívtörténetet és krimit is írt, miközben folyamatosan írta az egyre gyarapodó Kakuk Marci-történeteket is.
1940-től mint újságíró riporter dolgozott a Híd című lapnak, két évvel később itt jelent meg Félbolond című regénye is. 1944-ben hamis igazolványokat szerzett a menekülő zsidóknak, a háború után pedig zenehumoristaként szórakozóhelyeken, bárokban lépett fel, miközben dolgozott a Magyar Rádió Gyermekújság rovatának is. 1948-tól állami évjáradékban részesítették, Párizsban is megfordult. 1950-től kezdve a dogmatikus irodalompolitika következtében nem tudott publikálni. 1952-ben felkérték, hogy a magyar írók által Rákosi Mátyás 60. születésnapjára összeállított köszöntő kötetbe írjon. Tersánszky A nadrágtartógyáros címmel írt egy művet. Az alacsony Rákosiról köztudott volt, hogy nadrágtartót hordott. A hatalom ezt Rákosi kigúnyolásának vette. Az írás természetesen nem került be az ünnepi kötetbe.
Munkakedvét ezek után se vesztette el. Mint sokan mások, ekkoriban ő is meséket, bábjeleneteket írt, valamint maradandó értékekkel gyarapította a magyar ifjúsági irodalmat. 1955-ben válogatott novelláskötetének kiadásával tért vissza az irodalmi életbe; 1957-ben pedig világot látott elbeszéléseinek kétkötetes gyűjteménye is, A tiroli kocsmáros címmel.1960-ban hunyt el felesége, akit példás odaadással ápolt élete végéig.
Utolsó jelentős műve, a Nagy árnyakról bizalmasan című emlékezésgyűjtemény 1962-ben jelent meg, ebben neves irodalmi kortársainak portréját rajzolta meg némi iróniával.
1965 nyarán másodszor is megnősült, Szántó Margitot vette feleségül.
Halála előtt még megérhette néhány színházi bemutatóját. A János-kórházban hunyta le szemét örökre, 1969. június 12-én.
Munkásságát többször is Baumgarten-díjjal jutalmazták (1929, 1930, 1931, 1934) 1949-ben pedig Kossuth-díjat kapott.
Három évtizedig élt Budán az Avar utcában. A Németvölgy és Krisztinaváros jellegzetes alakja volt. Naponta találkozhattak vele a környék lakói, nemegyszer – utcai – tilinkó játékával is elbűvölte az éppen arra járókat. Mindennapos vendége volt a környék szép számú borozójának, kocsmájának. Asztalánál a művésztársak mellett helyet foglalhatott bárki, a "TF"-es hallgatótól a Déli pályaudvar "Tüzép" telepének szenes emberéig.
Misi Mókus kalandjai
Első fejezet
Misi Mókus az erdő egyik hatalmas fájának tágas, kényelmes odvában született négy kistestvérével együtt. Ő volt közöttük a legvirgoncabb, a legnagyobb. Azonkívül volt még egy különös ismertetőjele: a farkincája fekete volt.
Van ugyan mókusfajta, amelyiknek fekete színű a bundája, ám Misi családja a vörös mókusokhoz tartozott. Azoknak pedig legfeljebb a ragyogó, élelmes szemük fekete, minden tagjukat szép, rozsdavörös szőrzet fedi.
Mókus anyó gyöngéden, szeretettel táplálta, babusgatta kicsinyeit. Hogyha nagyon nyűgösködtek, Mókus anyó buzgón fújta nekik az ősrégi mókus-altatódalt:
Törve jó a dió, mogyoró,
Terem itt az erdőn millió,
Azért terem olyan sok,
Hízzanak a mókusok.
Mókus apó is ott sürgött az odúban az újszülöttek körül. Így vette észre Misi fia fekete farkát. Bizony elhűlt kissé.
– Ejnye, hát ez micsoda? – kérdezte Mókus anyót. – Ennek a kölyöknek nem olyan a farka, mint a többinek.
– Hát aztán! Mi bajod van vele? Így született az édeském – felelte Mókus anyó.
– Ez bizony nem olyan egyszerű! – vitatta Mókus apó. – Vörös mókusnak vörös a farka. Ha fekete, akkor azt valami rossz varázslat okozza.
– Ugyan már! Mit képzelődsz mindjárt? – válaszolta Mókus anyó. – Nézd csak meg, milyen erős, milyen virgonc ez a mi kisgyermekünk! A legkülönb magzatom. Ez csakis jó varázslat lehet!
– De hát arra nem gondolsz, hogy ki fogják nevetni az összes mókusok a fekete farka miatt? És bennünket is! – pattogott most már ingerülten Mókus apó. – Én ezt nem tűröm el. Vagy levágom ennek a kölyöknek a farkát, vagy befestem vörösre!
– Hogyisne! – sikoltozott Mókus anyó. – Nem engedem bántani legaranyosabb kicsikémet. Aki kineveti, vagy éppen hozzányúl, azt úgy megharapom, hogy egész életében megemlegeti.
Tudni való, hogy minden édesanya körömszakadtáig védi a kicsinyét. Hát erre Mókus apó is meghunyászkodott kissé.
– De valamit mégiscsak ki kell találnunk, hogy elhárítsuk e miatt a hibás farkszín miatt a kellemetlenségeket a gyerkőcről és magunkról. Gondolkozz csak!
– Ez igaz – hagyta helyben Mókus anyó, aztán töprenkedésbe merült egy darabig.
Ám az édesanya szerető szíve találékonyabb mindennél, ha arról van szó, hogy kedves kicsikéje útjából elhárítson valami akadályt. Hirtelen fölkiáltott:
– Megvan!
– Mi van meg? Ki van meg? A baj van meg! – dünnyögte hitetlenkedve Mókus apó.
– Az van meg éppen, aki a bajon leginkább segíthet! – szólt Mókus anyó. – Hát mire való az erdő tudós mókusa, Rókus Mókus bácsi? Hívjuk ide, és folyamodjunk hozzá tanácsért!
– Ez már okos beszéd! – hagyta rá a feleségére Mókus apó.
Azzal rögtön intézkedett, hogy az erdő tudós mókusát, Rókus Mókust kerítsék elő.
Második fejezet
Rókus Mókus bácsi a legöregebb és legtapasztaltabb tagja volt a mókusok társadalmának. Így hát esze is olyan sok volt, hogy minden tudománya már el sem fért a fejében. A tudósok könyvekbe jegyzik föl a tudományt, Rókus Mókus bácsinak pedig egy óriási üres diója volt, abba karcolta bele éles fogával a sok tudnivalót, hogy az el ne felejtődjék. A diót mindig magával hordta. Most is ott lógott a nyakában, amikor megjelent.
– Hívtatok! Itt vagyok! Mivel szolgálhatok?
– Csakhogy itt van, Rókus bácsi! – fogadta az üdvözlést Mókus apó. Azzal mindjárt rámutatott a kis Misi farkára. – Mondja csak, Rókus bácsi: mit jelent ez, hogy ennek a kölyöknek fekete a farka?
Rókus bácsi megszemlélte Misi farkát. Aztán így felelt:
– Üm! Hát ez sokat jelenthet!
– Csakugyan? De ennyiből még semmit sem okoskodhatunk ki! – vágta rá Mókus apó.
– Az igaz! – hagyta rá Rókus bácsi, de mindjárt hozzáfűzte: – Várjatok csak, mindjárt belenézek a bűvös diómba, és kiolvasom onnan a jóslatot töviről hegyire.
– Hát csak gyorsan olvassa ki azokat a bűvigéket! Ne emésztessen soká bennünket a kíváncsisággal! – kérte Mókus anyó.
– Ó, hát ezt azonnal megtehetem! – mondta Rókus bácsi. – Csak azután lesz egy kis bökkenő, ha a bűvigéket kiolvastam.
– Hogyhogy? – kérdezte Mókus apó.
– Mert hát ha elkántáltam a bűvigéket, akkor következik a jóslat kinyilatkoztatása. Abból aztán megtudjuk, hogy milyen jövő vár arra a mókusra, amelyik fekete farokkal született. De viszont…
Mókus apó türelmetlenül vágott Rókus bácsi beszédébe:
– Kezdje el máris!
– Nem kezdem el addig, míg be nem fejeztem a mondókámat – válaszolta Rókus bácsi rendületlen nyugalommal.
– Nos, hát fejezze be! – biztatta Mókus apó.
– Tehát tudnotok kell okvetlenül, hogy a kinyilatkoztatott jóslat csak úgy érvényes, ha utána rögtön minden bűvigére egy diót és egy mogyorót kapok, s azt békével elfogyasztom.
– Ajjajaj! – legyintett Mókus apó. – Kezdhette volna mindjárt azzal, hogy diót és mogyorót kér a bűvölésért. Halljuk hát, hogy mennyit!
– Hát, ha kevés bűvigét kell elkántálnom, kevesebb dió és mogyoró kell; ha többet kell kántálnom, akkor több. Kerekítsük ki mindenképpen száz dióra, mogyoróra az összeget! – alkudozott fondorlatosan Rókus Mókus.
– Jól van! Megkapja Rókus bácsi, csak halljuk már azt a bűvölést! – egyeztek bele a háziak.
Erre aztán Rókus bácsi kiakasztotta nyakából a bűvös diót és kettényitotta maga előtt a földön. Körüljárta néhányszor, s a végén egyre gyorsabban futotta körül. Végül hirtelen mellékuporodott, és befújt a dióba. Sűrű füst kavargott föl a dióból, úgyhogy Rókus bácsi alig látszott ki belőle. Mókus anyóék megilletődve várták, mi lesz ebből. Csak a kis mókus csecsemők sivalkodtak a nagy csöndben.
Rókus bácsi pedig a füstfellegben hol fölugrott, hol visszaguggolt a dió mellé. Közben ezt hajtogatta:
Hókusz-pókusz,
Csidri-mókusz,
Fekete farkú nagyapám
Tótágast lógott a fán.
Így folyt jó ideig. Mókus apóék az ismétlődő bűvigék minden újabb szakaszára megremegtek. Aztán egyszerre eloszlott a füst, és Rókus bácsi felkelt. Csak ennyit szólt:
– Kész!
– Micsoda? Micsoda kész? Nem értjük! – izgultak Mókus anyóék.
– Persze, hogy nem értitek! – szólt Rókus bácsi. – Csak akkor fogjátok megérteni, ha a bűvölés eredményét érthető szavakba foglalom.
– Bökje már ki, ha nem akarja, hogy megrepesszen bennünket a kíváncsiság! – kiáltotta türelmetlenül Mókus apó.
Rókus bácsi tehát kihirdette:
– Ha a vörös mókus fekete farokkal születik, az a legnagyobb szerencse. A fekete farkú mókus mind ügyes, mind 10erős, mind eszes, mind agyafúrt. Mindből a mókusnép vezére lesz, ha ugyan ügyesebb, eszesebb, erősebb, agyafúrtabb nem akad nála. Diktum, faktum, punktum!
– Nagyszerű! – sikoltotta Mókus anyó. – Látod, apókám, én éreztem, hogy Misike fekete farka nem hozhat ránk rosszat!
Mikor ezt kimondta Mókus anyó, éppen Misike fekete farkincáját látta, amint nagyokat csapkod erre is, arra is, szundikáló testvérei között; visít, ficánkol, egyszerre fölriasztja a társaságot, és olyan sivalkodás kerekedik az odúban, mint egy kis szélvész.
Míg Mókus anyó odaugrott, hogy lecsitítsa a kicsinyei zenebonáját, Mókus apó ezt dörmögte:
– Én úgy nézem, hogy ez a fekete farkú kölyök karmester lesz valaha. Mert nem elég, hogy ő maga hadarász és bömböl, de a többit is ő bőgeti… No, de mindegy! – fűzte hozzá. – Jöjjön, Rókus bácsi, hadd folyósítsam magának a bűvölés fáradságáért a bérét!
Így egyelőre le is zárult az első hercehurca a kis Misi Mókus körül, de nem az utolsó.
A mese folytatása megtalálható a PIM oldalán.
Üdvözlettel
Böröczky Ferenc
Forrás: PIM.hu, Wikipedia
Megjegyzések
Megjegyzés küldése